Hétfőesti moziszínház

Régi korok színházi elõadásainak rekonstruálásához kevés eszköz áll a rendelkezésünkre. Olykor csak közvetett bizonyítékokkal rendelkezünk még arra vonatkozóan is, hogy egyáltalán volt-e az adott elõadás. A szemtanúk vallomásaiból, a kritikusi reakcióikból, a körülmények vizsgálatából kialakíthatunk ugyan valamilyen képet, de az elõadást magát tárgyi mivoltában, csak a fotográfia, a hangfelvétel, és különösen a mozgókép elterjedése óta tudjuk szemlélni.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet legújabb programsorozatának keretében egy átmeneti kor "termékeit" vizsgálja ebből a szempontból. A hangosfilm, amelyet az első időkben nem alaptalanul neveztek lefényképezett színháznak, a harmincas negyvenes években számos olyan alkotással örvendeztette meg a közönséget, amelyek színházi vonatkozása egyértelmű. A filmes sorozatban ezek közül válogattak a szervezők. A fennmaradt filmeket nem egyszerűen levetíteni szeretnék, ezt a televíziók az utóbbi időben gyakran megteszik. A filmek részleteit az akkori színpadi előadások rekonstruálásához hívják segítségül, és bizonyítani szeretnék, hogy a szükséges műfaji transzformáció ellenére is közvetítenek valamit a kor színházáról.
Tovább folytatva a megkezdett sorozatot, ebben a félévben a harmincas-negyvenes évek színpadát próbálják megeleveníteni, éppen ezért a kor legnépszerűbb műfajának, az operettnek néhány filmváltozatát veszik vizsgálat alá.


Program:
Október 2., 18.00 óra: Tokaji aszú
November 6., 18.00 óra: Zenélő malom
December 4., 18.00 óra: Régi nyár

Tokaji aszú
Eisemann Mihály
operettjét 1938-ban a Magyar Színházban mutatták be. A közönség jól fogadta az előadást, ezért viszonylag gyorsan elkészült a filmes adaptáció is. 1940-ben már a filmgyári műtermekben állt kamera elé a főszereplő Fedák Sári, akinek "zajos" színpadi sikerét szerették volna megismételni. Vele tartott a színpadi szereposztásból két remek táncoskomikus is: Bilicsi Tivadar és Pethes Ferenc. A film mégsem hozta a várt sikert, és maga az eredeti operett sem lett gyakori vendége a magyar színpadoknak.

Házigazda: Gajdó Tamás és Szabó István.

forrás: OSZMI

süti beállítások módosítása