25 éves a Karinthy Színház

25 év, 60 bemutató, 2500 elõadás, egymillió nézõ. A legnagyobb szenzációt az 50 év után elõször Budapesten fellépõ Muráti Lili keltette. Legutolsó szerepében Turay Idát ünnepelhette itt a közönség. Egyre szaporodó halottaink száma mutatja csak az idõ múlását. Az idén az õ emlékük elõtt is fejet hajtunk.

Játszott itt többek között Csákányi László, Szirtes Ádám, Mányai Zsuzsa,  Velenczey István, Agárdy Gábor, Szerencsi Éva, Kalocsay Miklós, Szabó Ottó, Újlaky László, Bencze Ferenc, Kaló Flórián, Schütz Ila, Mádi Szabó Gábor, Tábori Nóra, Balkay Géza, és ki mindenki még! Az élők neve a helyhiány miatt itt felsorolhatatlan. Nevük a  A színház története című oldalon megtalálható. Jelenleg is 50 kitűnő művész lép fel színházunkban.

Megalakulásunk idején, negyed százada egyfelvonásos színházat akartam csinálni. Aztán a magyar vígjáték otthonát szerettem volna létrehozni. A legmakacsabb programom azonban már a legelején is megfogalmazódott: színvonalasan szórakoztató, a magyar vígjátékhagyomány ápolását maga elé tűző, a Karinthy szellemiséget sem elhanyagoló színházat képzeltem el magamnak. Arról azonban először álmodni sem mertem, hogy mindezt a színházi értelemben elátkozott Budán sikerül ennyi időn át megteremteni. Bár a megalakulásunkat is a XI. kerület segítette elő(itt született meg elődünk a Hököm Színpad), sok évig bolyongtunk a város különböző pontjain, amíg állandó helyiségre leltünk. A volt Haladás mozi 1988-ban a városrész peremén működött. Azóta a Bartók Béla utat világvárosi módon felújították, a környék kiépült. Ma már színházam a környék fontos találkahelye is.

Tisztelt Nézőink!

Az idei évad első darabja,  A new york-i páparablás szeptember 27-i bemutatójával hivatalosan is kezdetét vette az ünnepi időszak. Bettancourt A new york-i páparablás című nagyon komoly mondandóval bíró komédiája nem kevesebbről, mint a világbékéről, a vallási kiegyezésről a különféle nézeteket és hiteket valló embercsoportok együttéléséről szól. Újságolvasóknak nem kell bizonyítani, hogy a téma aktuálisabb, mint valaha. Darabunk mondandóját a nagy vígjátékok okos és szellemes módján, humoros szituációk és élő karakterek bemutatásán keresztül fejti ki. Az előadást Cseke Péter rendezi, aki már állandó vendégnek tekinthető színházunkban. Bemutatónk, ahogy az nálunk már megszokott, nagyszerű színészek sorát vonultatja fel. Bács Ferenc, Vándor Éva, Nádas György, Vallai Péter és Konrád Antal mellett két ifjú művész Szente Vajk és Gál Judit mutatkozhat meg.


Vallai Péter és Vándor Éva a A new york-i páparablás c. darabban

Aztán sorra felújítjuk az elmúlt évek nagysikerű repertoárját. 200 előadását ünnepli a Tanár úr, kérem! (új plakátja is készült),és újra műsorra kerül a tavalyi sláger a Butaságom története. Decemberben elbúcsúzunk a tíz éve játszott Örült nők ketrecétől, ám helyét átveszi folytatása, az Őrült nász, avagy esküvő a lokálban, amely a régi történet folytatását, továbbgondolását mutatja be, az előzmény fergeteges humorát, az élő transzvesztita showt is felhasználva.

Októberben újabb bemutatóval, az Acélmagnóliák című  világhírű játékkal folytatjuk, amely női rendezőt, Bencze Ilonát avat és hat nőnek nyújt kitűnő játéklehetőséget. Ivancsics Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó, Tóth Judit, Sára Bernadett mellett ismét két fiatal debütál: Farkasházi Réka és Balázs Andrea.

A két bemutató után már tervezzük a harmadikat is. A szerelem hálójában című amerikai filmről kevesen tudják, hogy annak alapötlete László Miklós Illatszertárából való. Az eredeti darabból Ernst Lubitsch forgatta Saroküzlet című filmjét, amelyet visszaírtak a színpadra. Nos, Vajda Anikóval úgy gondoltuk, az alapötlet megtartásával teljesen új, mai, magyar környezetben játszódó, a fiatalok szerelmi életével és a nagyvárosok átalakuló hangulatával foglalkozó vígjátékot mutatunk be. Munkacíme, amely talán a végleges is lesz: Könyvkuckó.hu. Ezt magam rendezném, és szintén ősbemutatónak tekinthetjük. A bemutatóra a tervek szerint, már a témájánál fogva is, karácsony táján kerülne sor.

Az évad során, jövő év februárjában ünnepi díszbemutatót tartunk majd, amely legnagyobb örömömre egy Karinthy Ferenc poszthumusz ősbemutató lesz. Édesapám Leánykereskedő című utolsó darabját már nem láthatta színpadon, pedig a rendszerváltás zűrzavarában épp mai életünk tragikomikus tükrét írta meg. Talán ő sem gondolta akkor, hogy ennyire aktuális vígjátékot ír a kapitalizmus zűrzavarában elvesztett emberi érzésekről, a szerelemről, mint egyetlen kiútról a pénz mindenhatósága alól. Ezt az előadást is vendégrendező, Cserje Zsuzsa állítja színpadra.

Az ünnepi évadban már a társművészetek is jelen vannak a teátrumban. A közönségforgalmi terek falait PierreSzékely, a neves, magyar származású francia művész A piros szép című sorozatánakl 10 lenyomata, Szlávics László szobrászművész Karinthy szobra és Verebes István színművész hobbiként készített Karinthy festménye díszítik.

Kedves Közönség!

"Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés"-énekelhetnénk Mozarttal. Akinek viszont ennyi jó elég és ahogy azt megszokta, jól is szeretné érezni magát nálunk, idén is megteheti. Látogasson el a 25 éves Karinthy Színház minden ünnepi eseményére.

Jó szórakozást kíván mindehhez a direktor:
Karinthy Márton 

süti beállítások módosítása