Új Frenák koreográfia Várnagy Kristóffal

A háromnegyed órás szóló táncest, a Tra-Ce Frenák Pál új koreográfiája, melyet Várnagy Kristóf táncol el. A fiatal táncos a Fülöp Viktor táncmûvészeti ösztöndíj birtokosa, a Frenák Pál Társulat tagja, többek között bizonyosan emlékszik rá a közönség a Fiúk...(Les hommes cachés) címû bravúros darabból.

Rá hárul minden feladat ezen az estén, az ő jelenlététől és erejétől függ, hogy mennyire taglózza le a nézőt a koreográfia. És Frenák jól választott: táncosa egyszerre zabolátlan és fegyelmezett; karakterben az egyes részekhez idomulva oly észrevétlenül alakul át, mint egy kétéltű. Ruházata: a dresszből, úszószemüvegből, sapkából, és békalábakból álló úszófelszerelés és a tánctalajra vetített képek bizonyos vergődést sugallnak. Egy olyan lény vergődését, akinek minden erejét fel kell használnia, hogy önmaga különböző rétegei, s a külvilág és önmaga között kapcsolatot tudjon teremteni. A teljes lelket foglalkoztató küzdelmet írja le a darab különböző tudatállapotok formájában; gondolkodást táncol el cselekvéssorokba és mozgássorokba oltva. Amint az ismertető mondja, az én négy különböző állapotát: az ösztönöset, az önmagára ironikusan reflektálót, a transzban lévőt, és a tudatosat veszi ezúttal górcső alá a koreográfus.
Ez az alapvetően nagyon személyes hangulatú mű roppant sajátosan kezeli a személyességet, s talán ettől lesz oly különleges. Az elkülönülő tempókkal tudnám ezt szemléltetni: lelassuló részei mintegy kimerevítik a pillanatot, s a táncos képviselte lelkiállapot egyenesen belénk szegeződik. Ilyenkor megáll a külvilág, mint amikor az ember belenéz egy pohár borba. Ez a csend elgondolkoztat, ám mégsem szűnteti meg teljesen a haladást: a táncos apró rezdülésekben csavarodik tovább, hátrahajtott feje és lába összeér, testét szinte maga alá gyűri, átvitt értelemben is. Várnagy Kristóf a végtagjaival olyan csavarodásokat hajt végre, ami a testet már-már más dimenzióba helyezi. Valami elérhetetlen, megfoghatatlan dologgá szublimálja, s a néző meghökken, mikor újra normális, kiegyenesedett állapotában láthatja.
Ezzel szemben a gyors részek vadak, öntörvényűek, s evvel együtt távolságtartóbbak.  Olyasmi módon működik tehát itt a táncos, mint egy regény tudatos narrátora, aki hol rejtőzködik, hol azt hihetjük, teljesen felfedi magát. A darab ettől őrzi meg titokzatosságát a nagyon egyértelműen meghatározott külsőségek (az egyidejűleg vetített, Nemes Viktor készítette videómunkák, benne a szövegek, stb.) ellenére.
Az előadásnak további fontos elemei a világítás, továbbá a zene, melyet Fabrice Planquette szerzett, aki már több éve Frenák munkatársa, és végül a kötéllel való munka, mely több darabja után szintén a koreográfus egyik névjegyeként tartható számon. 

szerző: Csoma Orsi/szinhaz.hu