Katona Gábor: Nulla Celsius

Katona Gábor a Magyar Táncmûvészeti Fõiskola Néptánc Tagozatán végzett, majd a Budapest Táncegyüttes táncosa, koreográfus-asszisztense lett. A modern tánc területén elsõként a Phobos Táncegyüttessel dolgozott, 2001-tõl 2006-ig a Közép-Európa Táncszínház tagja. 2003-tól a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem vendégtanára. 2005-ben Harangozó-díjat kapott.


Fotó: Dusa Gábor

"Koreográfusként egy olyan formanyelvi világ kialakítására törekszem, amelyben a Kárpát-medence folklórjának mozgásanyaga, archaikus értékrendje ötvöződik mai színpadi kifejezési formákkal. Ennek a fúziónak a célja, hogy kiaknázza a néptáncból mint mozgásanyagból eredő dinamikai és ritmikai értékeket, és ezt az erőt párosítsa a kortárs tánc plasztikai gazdagságával. Számomra ebben a folyamatban az egyik legfontosabb szempont az organikusságra való törekvés."


KATONA GÁBOR:
NULLA CELSIUS

Előadó: Katona Gábor
Zene: montázs
Fény: Fogarasi Zoltán
Hang: Kondás Zoltán

Koreográfia, színpadkép: Katona Gábor

Mikor egy darab leomlik egy jéghegyből - maga alá temetve sok mindent - új rétegei válnak láthatóvá. Ezeken a felületeken felolvadt jéghegyek lenyomatai kristályosodnak ki.

2006. november 17. (premier) és 24., 19.30.
Bethlen Kortárs Táncműhely
(VII., Bethlen Gábor tér 3.)

Támogatók: Orkesztika Alapítvány - Mozdulatművészeti Stúdió
 
Jegyrendelés: e-mailen, telefonon, sms-ben...
Közép-Európa Táncszínház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
tel/fax: 342-7163
mobil: 30/456-3885
email: cedt@chello.hu

forrás: CEDT 

süti beállítások módosítása