Az ötödik pecsét

A Jelenések könyvében János látomása szerint Krisztus az egymás után feltört pecsétek sorában az ötödikhez eljutva találkozik a szenvedést kiállt vértanúkkal, ezután szolgáltat nekik igazságot. A cím innen ered: s ha van elégtétel, hát valami efféle, amit egy hitébe kapaszkodó ember várhat.

Újvári Zoltán, Hollósi Frigyes

A darab filozofikus, csodálatosan megírt és felkavaró szövegből táplálkozik. Sánta Ferenc műve bár nem kötelező irodalom, és a fiatalabbak kevésbé ismerik, mint mondjuk Örkényt, a benne ábrázolt konfliktus mára alappá vált; a közös kultúrkincs része. 1976-ban készült Fábry Zoltán filmje a regényből, most pedig a Nemzeti Színházban fogadhatjuk örömmel Az ötödik pecsétet Jordán Tamás rendezésében.

Nem véletlenül jut az ember eszébe Örkény - az öreg Gyuricza és cimborái: Király, Béla kolléga, és Kovács olyan karakterek, akiknek filmre és színpadra adaptálásához a huszadik századi magyar irodalomban csak a Tóték alakjai foghatók. A három pesti kisember: az órás (Benedek Miklós), az asztalos (Csankó Zoltán), és a könyvügynök (Újvári Zoltán) ártatlan tereferéi, esti iddogálásai Béla kocsmáros (Hollósi Frigyes) biztonságos kricsmijében nem árulják el azonnal, hogy ezek az emberek nemsokára életük legnehezebb kérdéseivel találkoznak szembe.

Benedek Miklós, Csankó Zoltán, Hollósi Frigyes

Sercegő, füstös hangulat fogad a kocsmában, ahol a darab legnagyobb része játszódik. A stílusos, avitt berendezés főbb kellékei a falióra, a magasban levő rézcsövek és a méretes lámpa, továbbá a régi patikaszekrénynek is beillő italosállvány, és a széles faasztal, ahova a vendégek telepednek. Bár a nyilas rémuralom hírt ad magáról a kocsmában, s nem csak a szereplők enyhe nyomott hangulatán át érzékeljük, mégis elringat egy illúzió, hogy a gondolat szabad. A cimborák mindenről szót ejtenek - egymást ugratják, nyomorult megélhetésükön tréfálkoznak, beszélgetnek a világról maguk körül. Megtudjuk mindenesetre hamar, hogy maguk módján tisztaszívű, jó emberek mind. Még a kocsmárostól is elfogadjuk, hogy záróra után előveszi füzetét, és feleségével (Pásztor Edina) tanakodni kezd, kit érdemes mostanában megkenni, hogy üzlete zavartalanul mehessen. Kettősük itt egyébként lenyűgöző: Pásztor Edina játéka tiszta, egyenes, díszektől mentes, és Hollósi Frigyes is teljesen összeforr a szerepével. Komplex figurát hoz, aki laza, heccelődő, de mélységesen emberi, és kiváltja együttérzésünket. A fojtott levegőjű kocsmában akkor következik be valami minőségileg más, mikor Gyuricza úr szokott évődő modorában nyílt sorskérdést szegez a többieknek. Egyszerre valami olyan történik velük, amiről megérzik, hogy vérre megy. Poszler György mondta egyszer, hogy krízishelyzetekben minden fekete-fehérré válik. Ezek a szereplők is villámgyorsan tisztázni akarják magukban: a rabszolga sorsát választanák inkább, akit összetaposnak, de megőrzi becsületességét, avagy a zsarnokét, aki bűneit nem fogja fel. A darab egyik kulcsa, hogy ez a kérdés rendkívül erősen van exponálva; nagyon sokfelől - elméletben és gyakorlatban is.

Jelenet az előadásból

Vesztükre a volt fényképész (Mertz Tibor), aki háborús rokkantként betér a kocsmába, fültanúja olyan szavaknak, amelyeknek nem kéne. Mertz Tibor ostoba, elbutított kisembernek ábrázolja a figurát, és rövid megjelenéseiben az egyik legérdekesebb, megfejteni való személyiséget varázsolja a színpadra. Szinte mind ilyen izgalmas egyébként - Jordán kitűnő szereplőgárdát válogatott össze. Mint egy paletta színei, mindenki erős a maga karakterében. Ahogy emelkedik a félelem, és a dráma kiterjed a nyilas őrszobára, majd vallatószobára, fokozatosan eloszlik az első rész sötét-füstös kocsmáját jellemező köd. A teljes kijózanodást jelentő párbeszédig a civil nyilas (Rátóti Zoltán), és ifjú kollégája (Miklós Marcell) között, közjátékként egy álomszerű jelenetet látunk, mikor megismerjük Gyuricza úr hátsó szobáját. Az őrszobában elhangzó vad félmonológ után azonban minden élesebb, vakítóbb lesz, mint előtte. Rátóti Zoltán, Mikós Marcell, és a többi katonát játszó színész apró testjátékokkal érzékelteti a figurák beteges erőlködéseit: kézfeszítésekkel, kar- ujjnyújtásokkal.

Jelenet az előadásból

Az ötödik pecsét színpadi átiratát Hamvai Kornél író és dramaturg készítette. Forgatókönyve pontosan megrajzolt világot ad, a mű pedig nagyszerűen alkalmas színpadra, hisz összesen két nap történéseit meséli el. Ehhez járul, hogy a darab térileg is koncentrált; a néhány helyszín váltakozásának koreográfiája olyan ötletesen megoldott, hogy a néző mindvégig egységességet érez. Horesnyi Balázs díszlettervező osztott tereket alakít ki a Stúdiószínpadon: míg a színpad bal szélén egy ágy hálószobát jelez, túloldalt egy íróasztal megint más helyszínre repít. Világítást csak az a részlet kap, amelyre épp figyelni kell. Noha a helyszínek beszédesek, mindig csak annyit mondanak, amennyi információra és hangulatra szükség van, s így hitelesek. Visszafogottak, nem magasodnak a szereplők fölé. Érzékeny, alig észrevehető a díszletek mozgatása is. Mikor az a hálószoba feltárul, ahol a zsidó gyerekek rejtekeznek, egy tolóajtó húzódik el, és meseszerű rálátást kapunk az ágyakra. Itt megjelenik a színpad mélysége, de más szegletei is sokrétűen vannak működtetve. A baloldali bejárat például, ami korábban a kocsma csapóajtaja volt, a darab végén a nyilasbörtön szimbolikus kijárata lesz. Itt támolyog ki Gyuricza, miközben barátait maga mögött hagyja összetörve. A hiteles alakokon keresztül a darab valóban megrendítő, és a néző kénytelen elgondolkodni az emberi méltóság határairól, és arról, mikor vagyunk bűnösök. Mások szemében kell-e megőrizni a becsületet, vagy létezik egy független igazság, ami leválasztható a külvilágról? 
A darab legnagyobb erőssége, hogy egyszerre intellektuális és egyszerre érzéki; elemi viselkedésformákat, hús-vér reakciókat mutatva be. Remélhetőleg hosszú ideig fogják játszani.

Csoma Orsi/szinhaz.hu
fotó: Nehéz Andrea