Novák János

Hiller István Miniszter Úr részére

Tisztelt Miniszter Úr!

A közoktatásról szóló törvény 1993. évi LXXIX. törvény (kt.) módosító 2006. évi LXXI. törvény 20.§ (2) bekezdése a Kt. 1. sz. melléklete, Harmadik rész II/6. pontjában meghatározott új munkaszervezési módszerének, a kéthavi tanítási időkeret kialakításának, megszervezésének kötelezettségének életbe léptetése előre nem látható szervezési nehézségek elé állította színházunkat, s valamennyi gyermekeknek (is) játszó kulturális intézményt!

A legfőbb gondot a szabályozás azon rendelkezései jelentik, melyben úgy határozzák meg a tanárok kéthavi, s ebből lebontva heti tanítási időkeretét, hogy a tanórákon kívüli foglalkozásokat nem lehet mind elszámolni. Ha a tanárok teljesítménymutatója pozitív előjelű szám, a heti összesítéskor a tanórán kívüli foglalkozások együttes összegéből le kell vonni két órát. Ez egyes esetekben azt jelenti, hogy azoknak a tanároknak, akiknek teljesítménymutatója pozitív szám, nem számolják el azokat az órákat, melyekben színházba, koncertre, kiállításra, stb. kísérik tanítványaikat.

Mi színházként hozzászoktunk, hogy minden külső körülményt, mely közönségünk szokásait, lehetőségeit befolyásolja, figyelembe kell venni műsorrendünk kialakításakor. Az a törvényben megvont lehetőség, mely szerint ezentúl nem maradhatnak el tanítási órák színházlátogatás miatt (a gyermekek személyiségfejlődését, lelki egészségét, épülését szolgáló pedagógusként ezt a szabályozást nem lehet helyeselni!) automatikusan játékrendünk átalakítását vonta maga után. Ezentúl csak óvodásoknak játszunk délelőtt (amíg el nem tiltják az óvodásokat is a kulturális rendezvények látogatásától!), s délutánra tesszük az iskolásoknak ajánlott produkcióinkat.

Ha ennyi változtatással megúsznánk, nem fogalmaznék levelet Önnek. A baj ennél sokkal nagyobbnak látszik. Az iskolák egymás után tiltják meg tanáraiknak, hogy színházbérletet vegyenek.(Ez az állítás természetesen csak szóbeli közléseken alapul. Még nem hivatalos direktíva, ezért írásban senki nem vállalja!) Ez a tilalom a Kolibri Színházban nem érezteti azonnali hatását, hiszen idén ősszel is az eddigiekhez hasonló nagy érdeklődés volt a különféle korosztályok lelki fejlődésének, sajátos érdeklődésének, kulturális igényeinek megfelelően összeállított bérleteink iránt. De nincs kétségünk: ha marad a jelenlegi szabályozás, nekünk is számolni kell a negatív következményekkel.

Most röviden arról az eseményről szeretnék beszámolni, ami levelem megírására késztetett. Éppen a már megvásárolt bérletes jegyek tulajdonosai számára kerestünk megfelelő időpontokat, mikor szembesültünk azzal a gonddal, mely már túlmutat az eddig tapasztalt nehézségeken.

Az előre egyeztetett időpontban azért nem tudott eljönni hozzánk gyerekcsoport, mert nem volt, csak egy tanár az iskolában, aki vállalta a gyerekkísérést, s a kötelező kísérő létszám két fő! Mikor az okok iránt érdeklődtünk, a tanárok az új szabályozásra hivatkoztak. Elképesztőnek, ijesztőnek tartom ezt a jelenséget, mely azonnali végiggondolásra, cselekvésre késztet, hiszen a szabályozás következményei maguk alá temethetik azokat az értékeket, melyet gyerekszínházi művészként hivatásunk szerint szolgálni szeretnénk.

Hogy is van ez? Az állam több ezer forinttal támogatja a színház-, koncertjegyeket, s ugyanaz a minisztérium, mely a magyar kulturális intézményeket szakmailag is felügyeli, megnehezíti, egyes esetekben lehetetlenné teszi, hogy az állami támogatással létrejött kulturális eseményekhez hozzáférjen a diákság? Véleményem szerint nem lehetett ez a szabályozás igazi célja!

Már azért sem gondolhatom ezt, mivel az Igazságügyi Minisztérium Bűnmegelőzési pályázatának támogatásával létrejött, előadásainkhoz kapcsolódó pedagógusképzési programunkat nemrég akkreditálta az Oktatási és Kulturális, valamint az Egészségügyi Minisztérium. Az akkreditáció elfogadásával azt jelezték, hogy helyeslik és elismerik a színházlátogatás kitüntetett szerepét a gyermekek nevelésében. Nem csak hazánkból, de Európából is kaptunk olyan visszajelzéseket, mely pozitívan értékeli munkánkat. Közreműködtünk egy öt ország összefogásával három évig tartó, a csecsemők számára színházi előadásokat létrehozó programban, a Glitterbird-ben. A legkisebbeknek,  0-tól 3 éves korig azért készíthetünk az Európai Unió támogatásával előadásokat, mert ma már világszerte nyilvánvalónak látszik, hogy a színházi előadás az emberi személyiség kiteljesedését szolgálja. Ebben a programban az volt az igazi újdonság, hogy már a legkisebbek is teljes embernek tekinthetők, ezért a színházaknak kötelességük és igazi hivatásuk megtalálni azokat az új formákat, melyek a legkisebbek számára is igazi művészi értékeket kínálnak.

Európa-szerte számtalan formában virágzik a gyermekszínház. A támogatások, melyen keresztül elismerik a gyerekelőadások fontosságát, vagy az a mód, ahogyan összekapcsolják az oktatással a színházlátogatást, országonként változik. Van, ahol színházi pedagógusok (Németországban iskolánként több is) készítik fel a gyerekeket, kísérik el az előadásokra a csoportokat, s a hatásokat együtt dolgozzák föl a tanulókkal és a művészekkel. Angliában a tanrendbe playtime-órákat illesztenek. Ezekben az órákban kisebb művészcsoportok látogatnak az iskolákba. Az iskolák tornatermei besötétíthetők, világítással, hangosítással mindenütt lehetőség van a színházszerű körülmények kialakítására. Norvégiában a gyerekszínházi pályázatok kétharmadának elbírálásakor a pedagógusok döntenek. Csak a maradék egyharmad odaítélésében játszanak szerepet tisztán művészi szempontok. Ebből a harmadból támogatják a kamaszoknak szóló előadásokat, és ez a keret tette lehetővé, hogy kipróbálják a csecsemőknek szóló előadásokat. A Glitterbird program egyik sikere, hogy Norvégiában ezentúl rendszeresen, célzottan, évi 220 ezer euróval támogatja a Kulturális Minisztérium a legkisebbeknek szóló előadásokat. Persze minden támogatási forma megtermi a maga válságjelenségeit, ennek ellenére úgy érzem, sok a hasznosítható elem, ezekben a példákban.

A Magyar Magic alkalmából megjelent Shabby Paradise. Contemporary Hungarian Theatre, 2004 (Lepusztult mennyország. Kortárs magyar színház, 2004) ITI kiadványban lehetőségem volt arra, hogy beszámoljak a magyarországi gyerekelőadásokról, a magyar gyerekszínházi műhelyek állapotáról. A Félig üres, félig tele pohár című írásomban a szokásos kisebbrendűségi komplexusokkal is szembeszállva azzal büszkélkedtem ország-világ előtt, hogy nálunk még nem veszett ki a pedagógusoknak és szülőknek az a szokása, hogy gyermekeiket színházba viszik. Ezért tudnak a vidéki és pesti nagyszínházak gyerekelőadásokat tartani, ezért tudott 11 bábszínház alakulni országszerte, s ennek köszönhető a Kolibri Színház hagyományokat ápoló, új utakat kereső repertoárjának kialakulása az elmúlt tizenöt évben.

A 2006-os ASSITEJ világkonferencián Montrealban a magyar ASSITEJ Központot kitüntették addigi teljesítményéért. A gyermekeknek is játszó magyar bábművészeink méltán világhírűek. Új és új műfajok fedezik fel a gyerekközönséget hazánkban, mint erről a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Biennálék és a Marczibányi téri Gyerekszínházi seregszemlék, országos bábfesztiválok, kulturális rendezvények is évről évre számot adnak. Mindezek az intézmények és ezzel együtt, a bennük felhalmozott kulturális kincsek veszélybe kerülnek, ha a pedagógusok számára lehetetlenné válik, hogy legálisan, munkájuk emberformáló hatását elismerve, újra beilleszthessék nevelési programjukba a színházlátogatást!

Ha a színházat csak fizikai értelemben tekintenénk iskolán kívüli tevékenységnek, de lelki, (tantervi!) értelemben igenis lehetővé tennénk a tanároknak, hogy iskolai munkájuk szerves részévé váljon a színházlátogatás (bábszínház, opera, balett, mozgásszínház, komolyzenei koncertek, kiállítások, stb.), akkor ők is sajátjuknak fogják érezni majd a művészeti intézményeket. Akkor talán lehetőség nyílna arra is, hogy az eddigieknél szélesebb körben biztosítsa kulturális kormányzatunk a fiatalok számára a kulturális értékekhez való hozzáférés lehetőségét. Egyet biztosan állíthatok: minden, a kultúra demokratikusabb hozzáférését elősegítő terv kidolgozásában és megvalósításában bennünk, színházi emberekben, a politika őszinte szövetségesre talál!

Ez persze a jelenlegi helyzetben vágyálom. Minden jövőbeli terv megvalósulásának előfeltétele, hogy a gyermekek számára igazi kulturális értéket teremtő intézmények fennmaradjanak. Ehhez kérek segítséget Öntől, akinek egyszerre van lehetősége, az oktatási és művészi intézmények problémáit átlátni és orvosolni.

2006. december 8-án 16 órakor az ASSITEJ Magyar Központja mindazokat az intézményeket meghívja egy beszélgetésre, melyeket érint az új szabályozás. Napirendi pontként szerepel még az ASSITEJ tagjainak külföldi fesztiválokon való részvétele, szakmai beszámolója is. A megbeszélés remélhetőleg olyan tapasztalatokkal szolgál, amely mindnyájunkat segíthet a problémák megoldásában. Megtiszteltetésnek vennénk, ha a Minisztérium is képviseltetné magát. 

Budapest, 2006. november 6.

Üdvözlettel:
Novák János
a Kolibri Színház igazgatója
az ASSITEJ Magyar Központ elnöke