II. Intro Fesztivál

Az idén második alkalommal megrendezett INTRO FESZTIVÁLT talán már nem szükséges bemutatni: egy fesztivál, amely négy népszerû budapesti kulturális intézmény összefogásából született. Ami a négy helyszínt, a JÖVÕ HÁZA KÖZPONTOT, a TRAFÓT, a MÛCSARNOKOT és az A38 HAJÓT összeköti, hogy bár adottságaik eltérõek és a mûvészeti élet különbözõ területein tevékenykednek, mindegyik a kortárs klutúra kulcsfontosságú helye Budapesten. Magától értetõdõ tehát, hogy összefogásukból egy igazán színes, változatos, gazdagon virágzó fesztivál jöhet létre. Egy fesztivál, aminek programjában a kortárs képzõmûvészet éppúgy megjelenik, mint a tánc, a jazz és a legfrissebb elektronikus zenei mûfajok.

Intro, azaz bevezetés, Intro, azaz bemutatás. Az intro fesztivál ezúttal - persze sok más egyéb program mellett - a kortárs észak-európai művészeti életet mutatja be, leginkább egy kis gyorstalpaló bevezetés erejéig. A fesztivált "előhangjaként" a svéd nu jazz duó, a Koop érkezik az A38 Hajóra, a világhírű norvég jazz-zenész, Bugge Wesseltoft és az angol Cinematic Orchestra a Trafóba, a Műcsarnokban a skandináv képzőművészetet bemutató kiállítás nyílik, a Jövő Háza Központban pedig egy kicsit "délebbről" Nagy-Britanniából érkezik a világhírű Afro Celt Sound System. Mindezek mellett persze számtalan nemzetközi és magyar fellépő, program, koncert, színházi előadás és egyéb esemény jelzi az INTRO FESZTIVÁL változatosságát.

Programajánló:


Joey Calderazzo (USA) és a
The Transform Quintet (H) koncertje

December 1., péntek 20h
Jövő Háza Központ - Teátrum

Joey Calderazzo személyében egy olyan zenei nagyságot köszönthetünk itthon, akinek művészete a világon már szinte mindenhol lenyűgözte a közönséget, de hazánkban még csak egyszer járt (majd tíz évvel ezelőtt, egy koncert erejéig, Bob Berg kíséretében,) annak ellenére, hogy lemezeit és felvételeit számtalan zeneszerető vásárolja és hallgatja országszerte.

Magyarországi látogatása azért is fontos, mert szokásától eltérően nem a saját zenekarával, hanem egy magyar zenekarral, a TheTransform Quintettel tervezi koncertjeit. Ezen az estén Calderazzo mainstreamben gyökerező zenei világa keveredik a TTQ fúziós jazz alapú muzsikájával, túllépve a stílusok közötti határokon. Előadásaikat ördöngös, magával ragadó, spontán energia jellemzi, amelynek a közönség is részévé válik.  

Joey Calderazzo a modern jazz-zongorázás egyik legfontosabb alakja. Meghatározó egyénisége két, nagy hatású zenekarnak (Michael Brecker Quartet, Branford Marsalis Quartet). Az elmúlt húsz évben még számtalan formációban és lemezen játszott, amelyek közül mintegy fél tucatot saját neve alatt jegyez. E tekintélyes pályát olyan mesterekkel együtt dokumentálta, mint Jerry Bergonzi, Jack DeJohnette, Dave Holland, John Patitucci, Jeff "Tain" Watts és még sokan mások. Érzelemgazdag játékát innovatív formai kultúra és elementáris kifejező erő jellemzi. Mélységesen kifinomult zongorista, aki ízlésével és érzékenységével mindenkit megérint, aki zenéjét hallgatja. 

A The Transform Quintet immáron harmadik albumát várhatjuk a lemezboltokba, mégis elmondható: a Quintet igazi új szín a hazai zenei palettán! Kompozícióikban egyaránt betekintést engednek a cross-over jazz, a mainstream, az instrumentális latin és a klasszikus romanticizmus világába. Előadásmódjukat a kirobbanó erő és a kifinomult ízlés összhangja jellemzi.

"Zenéjük az emberek - és saját maguk - érzelmi világának elbeszélése."


***

Afro Celt Sound System

Gitár: Simon Emmerson
Tangóharmonika, ír síp, billentyuk: James McNally
Ének: Iarla Ó'Lionáird
Fuvola, magasföldi duda: Emer Mayock
Afrikai xilofon, ének: N'Faly Kouyate
Dhol (afrikai dob), tabla: John Kalsi
Dobok: Richard Markangelo

December 2., szombat 20.00
Jövő Háza Központ - Teátrum

Az idei Sziget Fesztiválon hatalmas sikert arató angol Afro Celt Sound System lép föl a Jövő Háza Központban (volt Millenáris) december 2-án, szombaton 20 órakor a II. Intro Fesztivál keretében.

A zenekar 1992-ben jött létre, amikor az elektronikus és világzene fúziója újdonságnak számított. Simon Emmersonnak, a zenekar alapítójának, már közel másfél évtizedes zenei karrier volt a háta mögött, amikor zenészeket kezdett keresni új projektjéhez. Rövid idon belül sikerült is három rokon lélekre bukkannia James McNally, Iarla Ó'Lionáird és Martin Russell személyében, és ezzel létre is jött a zenekar.

A négy tag az évek során rendszeresen kiegészült vendégzenészekkel (Johnny Kalsi, N'Faly Koyate), illetve együttmuködtek olyan nagy nevekkel, mint Robert Plant, Peter Gabriel vagy Sinéad O'Connor.

A zenekar azóta is folyamatosan kísérletezo-megújuló hangzása öt nagylemezen,valamint számos turné során vált emlékezetessé. Zenéjük a különbözo kultúrák sajátos jegyeinek felkarolásával és egymásba építésével kísérel meg egy új, egységes hangzást teremteni. Jelentos filmek zenei anyagához is hozzájárultak (Hotel Rwanda, Stigmata).

Munkásságukat egyaránt övezi szakmai és közönségsiker: lemezeik eddig közel másfél millió példányban keltek el, koncertjeik teltházakat vonzanak a WOMAD (World of Music, Arts & Dance) fesztiválokon és másutt. Két ízben is Grammy-díjra jelölték oket a Legjobb Világzenei Album kategóriában. 

***

Tünet Együttes (Szabó Réka Társulata): Véletlen

- tudományos ismeretterjesztő táncjáték -

Előadó: Mérő László/Vancsó Ödön
Koreográfia, tánc: Jarivinszkij Vera, Kopeczny Kata, Réti Anna, Szabó Csongor, Szabó Réka, Szász Dániel
Zene: Márkos Albert
Kosztüm: Pillangó
Fény, Hang: Payer Ferenc
Haj: Lime Stúdió

Rendező: Szabó Réka

December 3., vasárnap
Jövő Háza Központ - Teátrum


Jelenet az előadásból
fotó: Nehéz Andrea

Játék agyból és gyomorból.
Mi a véletlen? Tán nem is létezik? Tán ha elég okosak és gyorsak volnánk, ahogy lendül a kéz, ahogy perdül a kocka, ki tudnánk számítani, mielőtt leér, hogy melyik oldalát mutatja majd fölfelé? A véletlen csak tudatlanságunk mércéje? Vagy a véletlen létünk alapja, világunk szabadsága, a szél, mely az emberiség hajójának vitorláit dagasztja? Egy bölcs - vagy épp hogy részeges - kormányos?
Nézünk a véletlenre agyból és gyomorból. Tán majd egymást látjuk.

"Szabó Réka kortárs táncos-koreográfus, egyben matematikus és egyetemi tanár, teljes pompájában összekötötte élete két hivatását (...) művészetének két legfontosabb sarokköve, az okosság és a humor különös, különc egyveleggé áll össze legújabb előadásában. Alkotásai (de színpadi játéka, akkor is, ha más alkotó darabjában látjuk) nem csak a szemet, de a szívet és az elmét is jóllakatják...
A Véletlen egy ragyogó egyetemi előadás és egy ragyogó táncjáték intarziája..." (Halász Tamás, Balkon, 2002 október)

 Forrás: Jövő Háza

süti beállítások módosítása