Az emberközeli színházban hiszek

Pozsgai Zsolt írta és rendezi a Veszprémi Petõfi Színházban a világhírû Andersen-történet színpadi átiratát, a Hókirálynõ címû zenés mesejátékot. Az elõadásról, színházi pályafutásáról és színházi "hitvallásáról" kérdeztük a rendezõt, ki elsõ alkalommal dolgozik Veszprémben.

Pozsgai Zsolt: Fiatalkoromtól kezdve színházi közegben élek. Gyakorlatilag színházban nőttem fel, s csináltam is jó sok mindent, a kellékességtől a titkársági munkán át a rendezésig. Pécsen, Szegvári Menyhért rendező asszisztenseként megtanultam a színész feltétlen szeretetét, s egy idő után megpróbáltam darabot is írni a színészeknek.

- Nagyon jó, hogy színházi indíttatásból lettél író. Maga Shakespeare is a színpadról és nem az íróasztal mellől vált színpadi szerzővé.

Pozsgai Zsolt: Shakespeare azért még nem vagyok. Szeretem a színházat, hiszek a színészekben és a színpad erejében. Darabjaimmal meg akarom érinteni a közönséget, és ez sok esetben sikerül is. Legalábbis a visszajelzésekből így tűnik.

- Mi volt az első színdarabod, ami színpadra került?

Pozsgai Zsolt: A Horatio volt Tömöry Péter rendezésében, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, 1987-ben.

- És melyik előadásodra vagy a legbüszkébb?

Pozsgai Zsolt: Talán a Juhász Jácint főszereplésével bemutatott Artúr és Paulra, melyet a Madách Színházban én is rendezhettem meg. Ez az előadás Európa-díjat kapott, és nagyon népszerű volt külföldön is.

- Úgy tudom, többször rendeztél már külföldi színházakban...

Pozsgai Zsolt: Igen, megfordultam már Ausztriában, Svájcban, Bulgáriában is. Saját darabjaimat rendeztem, s jól fogadott a közönség, úgyhogy egyre több helyre hívnak meg. Legutoljára Genfben dolgoztam.

- Szerinted milyen megítélése van a magyar daraboknak külföldön?

Pozsgai Zsolt: Sajnos semmilyen. A magyar szerzők olyan darabokat írnak, melyet jóformán csak itthon tudunk bemutatni. Ezek a szövegek nehezen fordíthatók és nem értelmezhetők egy másik ország másik kulturális közegében. A lengyelek, csehek például könnyen megjelennek Európa-szerte. Mi nem olyan könnyen "utaztatjuk" a magyar drámákat. Van azért néhány színház, vagy fesztivál, ahova meghívnak magyar szerzőket is, de nem repertoár-bemutatóra, inkább csak egy-egy kísérő előadásként, vagy egy réteg érdeklődésének kielégítésére.

- Térjünk rá a Hókirálynőre. Hogyan kezdtél el gyerekdarabokat írni?

Pozsgai Zsolt: Két lányom van, s mellettük megtanultam, hogyan kísérik végig a mesék a gyermekek lelki fejlődését. Nagyon sok felismeréshez meséken, történeteken át vezet az út, sokat tanulhatunk a mesékben feltáruló szituációkból, melyek a mi életünkben is megjelennek. A Csipkerózsikában például egy kényelmi szempontból "elkövetett"mulasztás következményeivel szembesülünk, a Hófehérkében a mostoha-szülővel kapcsolatos problémák, félelmek kerülnek felszínre. A Holle anyóban pedig az elmúlás, a halál kerül elérhető, "mesés" közelségbe. A meséken keresztül a gyerekek jóval könnyebben tudják feldolgozni életük nehezebb élményeit, vagy az ismeretlen, esetleg félelmet keltő helyzeteket. Persze fontos, hogy a gyerekeket ne riasszuk meg, s a színházban is együtt éljenek a mesejátékkal. Könnyen befogadják, akarjanak és tudjanak tanulni belőle.

- Akkor pártolod az interaktív gyerekszínházat?

Pozsgai Zsolt: Inkább azt tartom fontosnak, hogy hagyjuk a gyermekeket megnyilvánulni, úgy ahogy nekik tetszik. Ha például hangosak, az nem azt jelenti, hogy nem figyelnek, éppenhogy jól érzik magukat. A gyerekek a mesejátékokon keresztül tanulják meg szeretni és élvezni a színházat, ezért nagyon fontosnak tartom a gyerekelőadásokat.

- Sokan lenézik egy kicsit a gyerekszínházat. Színházak, színészek valami szükséges nyűgnek tekintik a gyermekeknek szóló előadásokat.

Pozsgai Zsolt: Csak akkor, ha a színház kötelességből állít színpadra valamit. Pedig a közönséget már gyermekkorban kell nevelni. Nem csak megszerettetni kell velük a színházat, hanem felelősséggel és tudatosan kell számukra produkálni. Ha fajsúlytalan és pusztán látványos előadást mutatunk meg a gyereknek, akkor később is azt várják. Ha tartalmas és gazdag színházi élményt kínálunk, akkor könnyebben kifejlődik a színházi igényességük. Gyermekkorban még igen érzékenyek és fogékonyak, ezt kell "kihasználni", persze pozitív értelemben.

- Mi a legfontosabb üzenete a Hókirálynőnek?

Pozsgai Zsolt: Az, hogy merjük kitörni a megalkuvó életből, bátran és bizalommal valósítsuk meg magunkat. A gyerekek sok okos tanácsot kapnak a felnőttektől, hogyan kell biztonságosan és beletörődve élni. Meg kell mutatnunk, hogy mindig van választás, hogy merjenek álmodni, tervezni és kiállni önmagukért. Szerintem a szabadságélmény e színházi megnyilvánulása, megmutatása a legfontosabb a Hókirálynőben.

- Fontos, hogy egy darabnak üzenete legyen, vagy inkább egy történetet akarsz színházilag megmutatni?

Pozsgai Zsolt: Az embernek mindig fáj valami. Mindig gondol valamit az életről, vagy épp az aktuális problémájáról, esetleg mások problémáiról. Ezek kimondása, feloldása, megmutatása válik drámává, csak így lehet őszinte egy előadás. Persze fontos, hogy technikailag is jól írjuk meg egy drámát, de a legfontosabb az, ami belőlünk jön, ami kikívánkozik, s így életre hívja a színházi formát. Lehet utánozni, bizonyos "erővonalak" és divatok mentén írni, de az soha nem lehet hiteles.

- Előbb a tartalom és utána a forma.

Pozsgai Zsolt: Ez nem is működhet máshogy.

- Szerinted mi a színház lényege? Kell-e a ma emberének a színház?

Pozsgai Zsolt: Az embernek alapvető igénye kell, hogy legyen a színházra. Ha ez nincs meg, akkor sem a közönség a hibás, hanem rossz az előadás, vagy az embereknek nem erre van szükségük. Eredeti szakmám szerint mentőápoló vagyok. Íróként és rendezőként nem is állok olyan távol e hivatástól. Szerintem a színház gyógyító tevékenység, egyfajta pszichoterápia. Az emberek számos testi és szellemi allergiával, lelki sérüléssel élnek együtt. Ezeket tudjuk színházi élményekkel gyógyítani, s így a szórakoztatáson túl küldetésünk is van. Számomra nagyon fontos a színház gyógyító ereje, a közönség megérintése. Az emberközeli színházban hiszek, s abban, hogy van értelme, haszna és hatása az általam művelt színházművészetnek.
 
Köszönjük.

Az interjút Fülöp Johanna készítette