Harmónia

Molnár lankadó ágának gyümölcse. Érzelgõsebb, semmint mulatságos. Mégis mulatságosabb, mint a Pesti Színház elõadása. Utoljára a József Attilában (1970) sem volt túl mulatságos, de Feleky Kamill remekelt Kornély tanácsosként, és Gobbi Hilda nem színpadi bábú volt mellette, hanem élõlény.

Az előadás kiemelkedő szereposztási félrenyúlása Halász Judit lelkendező Kornélynéje. Naivakorában komikának ígérkezett (Udvari kalap). Belevénülve a komikáné szerepkörbe, naiva. Vad galoppozással elmagyarázza párbeszéde vicceit, akárha hegytetőről leguruló hó-lavina volna. Mind hajszoltabb, mind szenvedélyesebben hörg. Várható, hogy fogai közé harapjon egy szegfűszálat és kasztanyettel csábítsa vissza elbitangolt férjét. Végre kimerül a III. felvonásra, akkor néhány csöndes mondata ül is. Halász négy kézzel gesztikulál. Mellette Lukács Sándornak sincs kevesebb kifejezési keze. Talán féllel több is van. Mutatóujjával felgombostűzi a poénnak tekintett mondatokat, ezek átdöfve a falra ragadnak. Túlontúl sok kéz. Nem elegáns vígjátéki kezek ezek. Vízbefúló kezek. Görcsös tehetetlenséggel szeretnének biztonsággal megkapaszkodni. Lukács többször is szokott tudni Molnárul. Nem az utolsó hattyúturbékot játssza. Megtévesztette az első felvonás himnikus színre bevezetése. Kornély a darabban agg trottli, aki még egyszer. Lukács az előadásban deli Don Juan, aki sokadszor.
Van Vallai Péternek, akire a sarlatán orvost osztották, egy jelenete, a szerző tévedhetetlen biztonsággal épített meg. Kérdésre tömör válasz. Rá újabb kérdés. Újabb válasz. Megint kérdés, Válasz: poén. Nagy nevetés. Játsszák-mondják Lukáccsal a jelenetet. A poénnál Vallai jobbkezével átnyúl a feje fölött, mutatja, hogy "visszafele". Az előadás megy tovább. Senki nem nevet. Egészen virtuóz, ahogyan Vallai önmaga ellen dolgozott, lelőtte saját poénját. Ennyi elszabadultan kószáló kéz között, persze, nehezen ismeri ki magát a színész.
Szegedi Erika az elnyúzott cselédlány apró szerepében ahányszor színre jön: igazságot és való életet hoz a színpadra. Valahányszor kimegy, ki is viszi magával. Varju Kálmán leiskolázza az együttest.
A fiatal színész nyurga, félszeg, sokszorosan gátolt borbélylegény. Kinőtt ruhában. Ajándék cipőben. Fegyelmezetten őrjöngő féltékeny. Kivont beretvával lekaszálná szerelmi riválisát. Varju fenyegetően szelíd. Forradalmári ártalmatlan alávetett.  Hamar leteszi a fegyvert. Nincs egyetlen mosolya sem. Rajta lehet mosolyogni. Nem vígjátékot játszik. Élet-halál harca van a kis Figarónak, attól mulatságos.
Tahi Tóth orrnyeregre bukó okuláréval, rozmárbajusszal, trottyos iparos-öntudattal az öreg Szávits fodrász. Zeck Julianna ügybuzgó szemüveges, Fesztbaum rókalelkű vő, Csonka Szilvia pontos manikűrkisasszony, Mécs Károly nett prelátus.
Menczel díszlete finom, szépek az eredeti bútorok. Gyarmathy Ágnes jelmezei találóak. Különösen a felvonásvégeken betóduló dalárokat öltöztette leleményesen. Ács János, a rendező igen helyesen a felvonásvégekre tette a hangsúlyt. A kardalosok Holló Gyula karnagy vezényletével - Dinnyés Dániel és Dargay Marcell zenei közreműködésével - mulatságos komolysággal éneklik Theo Mackeben fináléit. Pontosak, nem karikíroznak. Molnár nem véletlenül fordított különös gondot a három felvonást záró kardalra. A harmatos szerelmi vígjátékban itt jelenik meg a német énekkari mozgalom társadalmi ereje. Itt tört ki a Magyar Színházbeli bemutató után egy hónappal Bécsben a botrány. Richard Romanowsky az utolsó percben lemondta a főszerepet. A zsidó-német Otto Wallburg beugrott helyére. Ez is felingerelte a jobboldalt. A nemzetiszocialisták és a dalárdák a II. és III. felvonás után füttykoncerttel tüntettek a premieren. 20 előadás után a Harmónia lekerült a műsorról. Újabb két héttel később Berlinben a Reinhardt-rendezte és Max Pallenberg-főszerepelte előadás előtt már tüntetés volt a nézőtéren. 1932. decemberében. Egy év múlva már nem lehetett volna műsorra tűzni. Uralomra kerültek a dalárdák.

szerző: MGP