J. E. vörös szobája

Elsõ pillantásra úgy tûnik, karácsonyi aktualitásból választotta a Radnóti Színház decemberi premierjének Charlotte Bronte, a legidõsebb Bronte nõvér klasszikusát. Jane Eyre, a lowoodi árva története ugyanolyan alap az angol irodalomban, mint Jane Austin legpopulárisabb regényei. A Bronte nõvérek témái is hasonlóak, mint Jane Austinéi, és legnagyobb rajongóik fõleg a fiatal lányok közül kerülnek ki. A Bronte regények azonban súlyosabbak, pszichologizálóbbak. Aki még nem találkozott velük, véletlenül se várja a Jane Austinos könnyedséget. Meggondolnám tehát, hogy milyen korosztálynak ajánljam akár a regényt, akár a több verzióban élõ filmfeldolgozásokat; most pedig - íme - a szóban forgó színpadi változatot, Zsótér Sándor adaptációját.

Martin Márta, Wéber Kata

A legidősebb Bronte nővér (az egyetlen a testvérek közül, aki belekóstolhatott a szerelembe, és akit nem ért korai halál) személyes élményeit sűrítette a regénybe: gyerekkorától fogva érzett különbözőségét, és a benne munkáló dacot nevelőinek korlátoltsága és ingerszegény környezete ellen. Jane hús-vér karakter, csupa vívódásnak lehetünk tanúi benne, amit az érzelmeket erőltetetten elfojtó, prűd neveltetése, és természetes hajlamainak összeütközése vált ki. Önreflexiója és a lélek mélyére ásó megfigyelései csaknem dosztojevszkiji hőssé teszik, női és persze angol formában. Lénye a legsivárabb helyzetben is megköveteli az izgalmakat, és valamiképp belesétál az olyan helyzetekbe, mint amilyen a nyomasztó múlttal terhes Rochester-családnál való szolgálat is. Jane és Mr. Rochester egymásba szeretnek, ám ez a szerelem óvatos és nehéz; két sebzett fél leküzdhetetlen, törvényszerű szerelme. 

Terhes Sándor, Wéber Kata

A Jane Eyre-rel több szempontból is valóban nehéz falathoz nyúlt a rendező. Először is, saját olvasatú feldolgozást, egyedi atmoszférát teremtett, ugyanakkor igyekezett hiteles maradni a regényhez (Kiinduló alapul a regényt, és nem a filmeket vette, ami kimondottan dicséri Zsótér vizuális fantáziáját.) Innen, a regényhez való hűségből adódik a következő gond: a Jane Eyre tele van leírásokkal, lelkiállapotok és természeti képek fantasztikus szemléltetéseivel; ha ezektől megszabadulunk, elvész a Jane Eyre lényege. Lecsupaszított regényből még nem lesz dráma, az adaptáció ezért más utat keresett: meghagyott rengeteg leírást, érzékletes monológokká és narrációkká formálva őket, ugyanakkor egy alternatív, a regényhez illő képi világot választott. Nem érezni tehát a műfajok közti ellentmondást, szöveg és cselekmény nem rivalizálnak egymással. Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy a darab lemondana színdarab lenni, és irodalmi estté változna. Csak annyit jelent, hogy nagy hangsúly tevődik a szövegre, ami koncentrált figyelmet követel meg a nézőtől arra az egy-két szereplőre, aki tolmácsolja.

Martin Márta

Beszéd és látvány ellentétére sokszor rájátszik a rendezés, gyümölcsöző humorforrást teremtve. Másik jellegzetesség, hogy a figurák a lehető legminimálisabb mozgást hajtják végre a színpadon, többnyire egy kiinduló testhelyzetből lendülnek át kevés mozgással elérhető, újabb kifejező helyzetekbe. Külön-külön pillanatképek születnek így, a szereplők ragyogó igényességgel megkomponált önálló, vagy duós beállításai. Az összkép fontos tartozékai a ruhák (színük, hangulatuk, a szereplőket jellemző karakterük) éppúgy, mint a lelkiállapotokat megjelenítő világítás, és a felállított falakat díszítő képregény-rajzok. Az utóbbival Jane gondolkodásához jutunk még közelebb, aki maga is rajzol.

A legnagyobb felelősség - mondanom sem kell - a címszereplőt alakító Wéber Kata vállán van, aki karizmatikusan, és sok erővel győzi a feladatot. Néhol érezni csak azt, túlságosan belesiet a szövegébe, hogy tartsa a ritmust, és a figyelem a fontosabb részekre essen. Gyönyörű kettőseik vannak a Rochestert alakító Terhes Sándorral, például maga a történet végét előrevetítő nyitókép, ahol Jane és Rochester csodálatos szerencséjükön morfondírozva hajolnak össze. Találkozásukra is illik az, amit Jane egy más helyütt mond: "Az élet egy-egy új fejezete olyan, mintha egy színdarab új felvonása lenne." A darab időszerűsége leginkább zordsága és realitása ellenére sugárzó optimizmusa.

Szerző: Csoma Orsi/szinhaz.hu
Fotó: Port.hu