Antigoné-tükör

Az Antigoné-tükör csupa meglepetés. Elsõsorban azt fedezhetjük fel benne, mennyi újdonsággal tud szolgálni néha az, ami régi. Az Antigoné-tükör ugyanis az antik görögök elõtt játszott Antigoné egykori hatását akarja elérni, oly módon, hogy a mai közönség ugyanannyira értse és átélje a darabot, mintha egy nekik íródott kortárs mûvet nézne. A feldolgozás ebben a megközelítésben korhûnek hatott, mellette modernnek, összességében pedig fejbekólintó volt.

 

Ráckevei Anna

A színpadkép - kötélen függő különböző színű karikák, rajtuk maszkok, a háttérben dobok és az árnyékban mögöttük álló dobos - titokzatos, várakozást sejtető látványt nyújtott. A várakozás pontról pontra meg is hozta az eredményt: a darabban hihetetlen fontos szerepet kapott a hanghatások jó részéről gondoskodó dobos (Perger Guszty), és éppígy jelentőséget nyert a tiszta, egységes levegőjű díszlet.
  A jelenlévő, és a már korábban elvesztett szereplőket képviselő karikák a hozzájuk tartozó kötelekkel beépültek egy precízen megtervezett koreográfiába. A kör sokszoros szimbolikus jelentését kiaknázva sokoldalú, elvont tér keletkezett. Nagyban hozzájárulhatott ez a látványkoncepció ahhoz, hogy a szereplők ténylegesen úgy mozoghattak a színpadon, mint akik a semmiből jöttek, és a semmibe mennek. Halállal indul a darab, és szakaszosan később is az újabb halálok választóvonalakat húznak. Hogy minden más csupasz, kellék nélküli az Antigoné-tükörben; a halál viszont ennyi látható eszközt kap: a maszkokat, a köteleket, a karikát, és velük ellejtett lassú, vonakodó haláltáncot, az megfelel a motívum súlyának, és lényeges arányokat állít fel.
  Ami a dramaturgiai arányokat illeti, pergő, feszes, ugyanakkor kellően hosszú a darab. A rendező a történet elejét kissé felgyorsítja, a második felét az egyre hevesebben halmozódó eseményekkel és drámával hagyja, hogy kitöltse a számára megkívánt időt.
  A sorsuk szálait kibogozni, megérteni akaró figurák folyamatosan kétségbeesés és küzdelem határán lavíroznak. Fontosabb nekik, hogy szembesüljenek az emberi sorssal, és értsék saját felelősségüket, mint hogy minél kisebb bajjal megússzák. A darabban rejlő maximális drámalehetőséget kihozza az Antigoné-tükör. A koreográfia és a kórusok mellett ez az élvonalbeli színészgárdának köszönhető.

Balogh Anna

Roppant kevés, mindössze hat színészre bízta a szereplők megformálását Kováts Kriszta rendező. Olyan színházi jegyekhez nyúlik evvel is vissza, amelyekkel ma már nem igen élünk. Így a nemek kérdését kiiktatja a darab világából: hogy férfi vagy nő alakítja-e a figurákat, az nem tényező. Ráadásul nem csak férfiak kapják meg az esélyt, hogy nőket alakítsanak, de fordítva is. Ez a lehetőség csodálatos: megengedi, hogy a tragédiában a jellem egészen nagyban bontakozzon ki, minden egyéb másodlagos. Élnek is evvel a színészek: Cservenák Vilmos például hol Iszméné, hol az Őr alakjában tűnik fel, majd bekötött szemmel, fáradt, idős hangon szólalva meg Theiresziászként bukkan fel. Külön élvezet ez a nézőnek, mert meglepett gyönyörűséggel lehet tanúja, milyen villámgyors átváltozásokra képes egy jó színész. Cservenák Vilmos Iszméné szerepében gyermek, tanácstalan, befolyásolható, Őrként gyáva, jellemtelen, ostoba, mozgása ezért kiművelten tekergőző és simulékony. Hangja mintha csakugyan más ember torkából jönne ki, mikor ezt vagy azt játssza. És ha már itt tartunk, a másik nagyágyú a darabban, a Kreónt alakító Ráckevei Anna félelmetesen jó a szerepben. Minden egyes szava és rezdülése figyelmet követel. Szeme, ahogy a szöveget mondja, befelé néz, folyamatos feszültséget és emberi drámát közvetít.

Cservenák Vilmos

 Kreón a darab igazi főszereplője. Antigonével összevetve, aki azért hős, mert kiáll önmaga igazáért, s ez pozitív erkölcsi tettet eredményez - Kreón figurája pont attól tragikus, hogy ő sem tesz egyebet, mint magára hallgat, csak nála ez helyrehozhatatlan hibákat szül. Hogyan képes az ember megbirkózni a saját bűnével? Hogyan lehet olyankor szembenézni magunkkal, mikor pontosan látjuk utólag, mit kellett volna tennünk, és felfoghatatlan, hogy juthattunk el a már helyrehozhatatlanig?
  Ezeket a kérdéseket teszi fel élesen, vesébelátóan a darab. A felfokozott hangvételt jó részben a kórus idézi elő. Ez a darab leginkább kézzelfogható újítása, ugyanis a kar szövegeit Vörös István teljesen újraírta, s Szirtes Edina többszólamú dallammal látta el. Tudjuk, a koncepció az volt, hogy a mai hallgatósághoz személy szerint szóljon a kar, és ne kétezerötszáz éve aktuális utalásokat kelljen megfejteni. A hatás így valóban közvetlen volt, s bár néhol egy-egy utalást erőltetettnek éreztem, a legtöbb rész kiváló, s enélkül nem lenne a darab az, ami.

Szerző: Csoma Orsi/szinhaz.hu
A felvételeket Ruzsa János készítette

Januári előadások a Merlin Színházban (1052. Gerlóczy u. 4.):
2007. január 11, 14  19h 
jegyrendelés: 317- 9338, szervezes@merlinszinhaz.hu

• Kapcsolódó cikk >>>  Antigoné-tükör - Görögtűz új kórusokkal