Monotánc Fesztivál 2006.

Hazai és nemzetközi résztvevõkkel, immár másodszor tartott seregszemlét Dunaújvárosban a kortárs táncmûvészek élmezõnye. Tizenhárom elõadó, három zenész és egy fotográfus mutatta be tudását három napon át a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház összes termeiben a két ünnep között, a második, nemzetközi MONOTÁNC Fesztiválon.


Réti Anna: Lélek pulóver nélkül

Az idei többet nyújtott az első, hagyományteremtő sorozatnál annyiban, hogy ezúttal cseh és szlovák résztvevők is bemutatkoztak, és a kísérőrendezvények sora is kiegészült monozenével: mindhárom fesztiválnapot egy-egy dunaújvárosi zenész rövid produkciója zárt. Az Aula Galériában a tér használatának egy kellemes alternatíváját kínálta Dusa Gábor fotográfus kiállítása Ladányi Andreáról. Az előadásokra való ráhangolódást segítette ez időre színházi társalgóvá átlényegült Művész Fészek Presszóban vetített magyar és külföldi táncfilmek sora is. Bármerre veszi az irányt az érdeklődő, mindenhol a táncművészettel találja szemközt magát. Még a földszinti társalgó zárt ajtaja mögött is, ahol Gál Eszter és Jászay Tamás irányításával a Bárka Hajónapló Műhely fiatal kritikusai vitatkoztak az előző nap látott produkciókról. Írásaik olvashatók lesznek január közepétől a www.tancelet.hu weboldalon és a fesztivál honlapján.

A fesztiválon egyetlen díjat, a fődíjat osztotta ki az arra legilletékesebb zsűri, a közönség.

A közönségzsűri tagja az a néző lehetett, aki bérlet váltott, tehát a fesztivál mind a 13 produkcióját (Gergye Krisztián, Katona Gábor, Szász Dániel, Réti Anna, Pálosi István - Bálint Péter, a Finita la Commedia, Bozsik Yvette, Duda Éva, Kun Attila és Kozmér Alexandra, és a külföldi mezőny: Marta Polakova, Veronika Simková, Milan Kozánek előadásait) végignézte.

A fesztivál fődíját idén a törzsközönség szavazatai alapján 
RÉTI ANNA: Lélek pulóver nélkül című előadása kapta.

A díj a Corner Zálogház ZRt. felajánlása, egy arany lánc, medálján a MONOTÁNC fesztivál emblémájával.
A nyertes 2007. február 1-én, csütörtökön este hét órakor a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza kamaratermében veheti át díját, amikor újra előadhatja a díjnyertes produkciót.
Még egy díj talált gazdára: a közönségzsűri, vagyis a bérletesek között sorsoltak ki az Androméda Travel jóvoltából egy egyhetes görögországi apartmanhasználatot Makrigialos üdülőhelyen. A szerencse Tarány Lilla zsűritagnak kedvezett.


Réti Anna: Lélek pulóver nélkül


RÉTI ANNA: LÉLEK PULÓVER NÉLKÜL

Réti Anna a Pécsi Művészeti Szakközépiskola elvégzése után a Rotterdami Táncakadémián folytatta tanulmányait, majd olyan Hollandiai együttesekkel dolgozott, mint a Galili Dance, és a Conny Janssen Danst. Magyarországra visszatérve szabadúszóként részt vett többek között Kun Attila, Szabó Réka, Hudi László, Gál Eszter, Juronics Tamás, Nagy Zoltán, Pataky Klára projektjeiben. A Lélek pulóver nélkül az első önálló egész estés koreográfiája.

"Bennem vív meg kicsi a naggyal
Egyszerre győz, veszt mindegyik."
                                                     (Lackfi János)

A darab rövid változata, a Gombóc a torokban, 2006 márciusában a 10. Stuttgarti Nemzetközi Szóló Táncszínházi Fesztiválon elnyerte az első helyezett táncos-, a második helyezett koreográfus-, és a közönségdíjat is.

Koreográfus, előadó: Réti Anna
Zene: Barna Balázs, Lajkó Félix
Fény: Szirtes Attila
Jelmez: Csorba Kriszta, Bugram Zsófi, Réti Anna
Munkatárs: Hudi László
Videó: Puttó, Nagy Zoltán

 Forrás: AFSZSZ
Fotók: Nehéz Andrea

süti beállítások módosítása