Apácák

Az elmúlt héten bemutatott Leenane szépe című színmű után újra premier előtt áll a Miskolci Nemzeti Színház: Dan Goggin méltán híres zenés komédiája, az Apácák első alkalommal március 5-én 19 órakor kerül színre a Kamaraszínházban Szirtes Gábor Jászai-díjas színművész rendezésében. Szirtes Gábor már bizonyította rendezői tehetségét a Botrány az operában című bohózattal, melyet 2008-as bemutatója óta folyamatosan hatalmas sikerrel játszik színházunk. Ez pedig minden bizonnyal a vidám apácák történetével sem lesz másképp: a kedves történet, a remek zene és a rendezés mellett nagyszerű színművészek adnak erre garanciát.

img_3130

Lehetséges több, mint ötven gombamérgezésben elhunyt apácáról és az afrikai lepratelepen átélt évekből fergeteges vígjátékot írni? Bizarr ötlet, de Dan Gogginnak sikerült. A gombamérgezést túlélt öt apáca mindent megtett, hogy összegyűjtse a pénzt 52 társuk illő temetésére: céget alapítottak, vallásos témájú képeslapokat árultak, sőt, saját holmijukat is pénzzé tették, de az így befolyt összeg is csak 48 apáca temetésére elég. Így az öt túlélő úgy dönt, hogy jótékonysági koncertet rendez. A Grease című musicalből adnak elő részleteket, és a Mount-Saint-Helen's School színpadán elkezdődik az „apácashow".

img_1759

 

A vidám dalokból és szellemesen megírt jelenetekből álló gálaest alatt lassan-lassan megismerjük a szereplőket, és kiderül, hogy a nővéreknek csak a ruhájuk egyforma. Mind-mind külön személyiség, más múlttal, álmokkal és vágyakkal.

Goggin kedves és humoros műve 1985-ben elnyerte a legjobb off-Broadway-musical címét. Magyarországon először a Madách Színházban láthattuk, Psota Irénnel a főszerepben.

 

img_2411

 

APÁCÁK
zenés komédia két részben

A szövegkönyvet és a dalszövegeket írta, valamint zenéjét szerezte: DAN GOGGIN
Fordította: Téli Márta
A dalszövegeket fordította: Gebora György

Mária Regina nővér SERES ILDIKÓ
Mária Huberta nővér VARGA ANDREA
Mária Roberta nővér JANCSÓ DÓRA
Mária Amnézia nővér SIMONFI ADRIENN
Mária Lea nővér PAP LÍVIA

Közreműködik: a színház kijelölt zenekara
Díszlet- jelmeztervező: BOZÓKI MARA
Kreatív munkatárs: HIRCSU MARIANN
Dramaturg: VÁRI-NAGY NÓRA
Koreográfus: MAJOROS ISTVÁN
Zenei vezető: philippe de chalendar
Korrepetítor: BÓDI TAMÁS, CSERMELY ZSUZSA, TÓTH ANIKÓ
Színpadmester: SZOBONYA FERDINÁND
Ügyelő: LICHTENSTEIN PÁL
Súgó: REITER KRISZTINA
Rendezőasszisztens: PÖLTZ JÚLIA

Rendező: SZIRTES GÁBOR Jászai-díjas

Bemutató: 2010. március 5., 19 óra
Miskolci Nemzeti Színház - Kamaraszínház

 

img_2024

 

fotók: Bócsi Krisztián
forrás: Miskolci Nemzeti Színház

süti beállítások módosítása