Utolsó Lélektánc

November 12-én és 13-án, a Millenárison tartott előadásaival ér véget Bozsik Yvette Lélektánc című produkciójának országjáró körútja. A táncelőadás a Bozsik Yvette Társulat, a Tánceánia Együttes és a Gördülő Tánccsoport mozgáskorlátozott, látássérült és ép táncos tagjainak közreműködésével jött létre. Célja, hogy az emberi test illetve természet korlátoltságának és szabadságának végtelen lehetőségeit megmutatva a testi fogyatékosokról alkotott előítéletek felülvizsgálatára késztesse közönségét. Az idén 100. születésnapját ünneplő kozmetikai cég, a L'Oréal támogatásával megvalósuló turné Szeged, Szombathely, Szolnok, Pécs, Debrecen, Sopron, Békéscsaba és Miskolc után tér vissza Budapestre.

Maradandó élmények

„Nehéz kifejezni szavakkal, milyen érzések kavarognak bennem - mondja Bozsik Yvette, Kossuth-díjas és Érdemes művész, koreográfus. - Vidéki nagyvárosokban olyan embereknek játszottuk az előadást, akik jórészt még kortárs táncprodukciót sem láttak. A közönség soraiban minden korosztály előfordult - egyszer egy 80 éves néninek adtam át a helyemet. Az előadások sokszor nemhogy teltházasok voltak, de rengetegen rekedtek kint, jegy híján. És valódi döbbenetet, valódi érzéseket láttam a nézők arcán. Volt fotós, aki sírt, miközben fényképezte a darabot. Az előadások után pedig köszönő- és gratuláló leveleket kaptam. Mivel abban hiszek, a színház mindenkihez szól, és nem csupán a húsz és ötven év közötti értelmiségiek és a szakmabeliek szórakozása kellene, hogy legyen, így ezek egytől-egyig gyönyörű élmények számomra."

A produkció az esélyegyenlőség jegyében 2008-ban zajló Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében készült, majd még ugyanabban az évben elnyerte a Veszprémi Kortárs Táncfesztivál fődíját. Jancsó Miklós, a zsűri elnöke szerint a groteszk humorral előadott, a szánalomkeltés helyett a fogyatékosokkal szembeni előítéletek felülvizsgálatára késztető darabot mindenkinek látnia kéne.

A mozgás- és táncterapeuta Bóta Ildikó több mint tíz éve foglalkozik mozgáskorlátozottakkal. A halmozottan fogyatékos tagokkal 2002-ben alakított, műfajában ma is egyedülálló Tánceánia Együttesével fellépett már a MU Színházban, az IBS-en, a Trafóban, a MÜPÁ-ban és a Szigeten is. „Ilyen előadás-sorozaton azonban még egyetlen produkciónkkal sem voltunk, pedig szakmailag tulajdonképp mindig így volna igazán hasznos - magyarázza. - Gyakorlati szempontból nézve a sok-sok ismétlés nagyon jó, hiszen azzal tökéletesednek a mozdulatok. A lelki rész azonban még ennél is fontosabb. A táncterápiának ugyanis épp az a lényege, hogy a fogyatékosok kimerészkedjenek a kis zugukból. Kapcsolatba, kontaktusba kerüljenek másokkal, és rajtuk keresztül visszajelzést kapjanak magukról. És ha a lélek így magára talál, magabiztosabb lesz a mozgás is. Ezért igazán nagy lehetőség nekünk ekkora közönség előtt fellépni."

Két előadás között

Pedig az előadássorozat közben olyan tragédia érte a társulatot, ami mindegyiküket megviselte. Augusztus 29-én Matatek Judit elhunyt. Bozsik szerint, aki a Vakvagányokban dolgozott vele, majd őt kérte fel a Fény látnokai című előadása főszerepére, Matatek Judit a Lélektáncban is a produkció egyik lelke volt. „2008 tavaszán, épp a próbaidőszak alatt vizsgáltatta ki magát. Az összes előadásban úgy szerepelt, hogy közben küzdött a betegségével. Mégis most a nyáron gyorsult fel radikálisan a leépülése - a turné szolnoki állomásán még táncolt, a következőn pedig már nem élt."

„Őrlődtünk, vajon meg tudjuk-e tartani a további fellépéseket, és ha igen, hogyan - meséli Bóta. - Van-e egyáltalán értelme az előadásnak nélküle. Ez a teher szétrobbantja-e vagy megerősíti a társulatot. És beszélgettünk. Végül kiderült, Judit emlékére mindenki folytatni szeretné, hiszen ő épp ezt akarta."

Nem adni fel

A produkció átalakult. Helyet kapott benne a portugál színész, Amandio Cardoso, akivel Bozsik egy londoni workshopon ismerkedett meg, és aki egy ösztöndíjnak köszönhetően érkezett szeptemberben fél évre Budapestre.

Matatek Judit szerepének egy részét Barkó Tamás, a táncdarab másik vak szereplője vette át. „Nem akartunk azonban úgy tenni, mintha Juditnak soha nem is lett volna része az előadásban - mondja a koreográfus. - Olyan megoldást kerestünk, hogy távollétével, hiányával is jelen legyen a színpadon, és erősítse a mondanivalót. Hiszen a Lélektánc éppen arról szól, hogy meg kell tanulnunk együtt élni fogyatékosságainkkal, sérüléseinkkel, betegségeinkkel."

„Hihetetlen volt látni, mennyi arca van ennek a darabnak. Hogy ugyanazok a mozdulatok, jelenetek hányféle belső állapotot tudnak kifejezni - veszi vissza a szót a táncterapeuta. - Debrecenben egy nagyon nehéz, megindító előadást látott a közönség - néhányan még percekkel a vége után is csak ültek a helyükön, átszellemülten. Mert bár volt előtte a pécsi fellépés, valójában akkorra tudatosult a csapatban Judit elvesztése. És néhány nappal később, mintha csak Debrecenben a szereplők kitáncolták volna minden fájdalmukat, Sopronban egy igazán felszabadult, lélekemelő előadás született. A nézők más és más élményekkel indultak haza a turné különböző állomásairól. Csak a katarzis volt mindig ugyanaz."

Bozsik Yvette-ben az országjáró körút alatt megerősödött: a Lélektánc üzenete mindenütt, mindenki számára egyformán érvényes és átélhető. Az utóbbi hónapokban megkezdték a produkció lehetséges külföldi fellépéseinek menedzselését - már jövőre több nyugat-európai előadást terveznek. Valamint előrehaladtak a Magyar Televízióval folytatott tárgyalások is. Így néhány héten belül várható, hogy a csatorna sugározza a Lélektánc tavaly felvett, a Cannes-i Arany Pálma-díjas Iványi Marcell rendezésében készült táncfilmjét.

fotók: Rév Marcell
forrás: Bozsik Yvette Társulat