Normatív finanszírozás

A budapesti színházak közösségi támogatásának nagysága lényegében a színházak államosításakor illetve új színházak esetében a színház alapításakor alakult ki. Dr. Venczel Sándor kidolgozott egy javaslatot a színházak támogatásának új típúsú meghatározására.

A korábban megállapított arányokon a következő tényezők módosítottak:
• a színház felújítása vagy átépítése,
• a színház profilváltása,
• a színház játszóhelyeinek bővülése,
• a tulajdonos önkormányzat a támogatástöbbletet a bázistól eltérően osztotta fel,
• az igazgató lobbymunkája eredményeként,
• sztrájkelőkészület hatására.

Ugyanakkor egyetlen olyan esetről sem tudunk, amikor a tulajdonos tényleges felmérés eredményeként bizonyos normák alapján döntött volna a támogatástöbblet felosztásáról. Általában az kapott többet, aki képes volt hatékonyabban bemutatni színháza áldatlan állapotát, vagy akinek érdekérvényesítő és médiabefolyásoló ereje a legnagyobb volt. (A színházak jelentősen eltérő támogatásmutatóiról lásd a Tények 2005. című tanulmányt a Színház 2006. decemberi számában.)

• ELVÁRÁSOK

Elméletileg az intézmények (köztük a színházak) közösségi támogatási rendszerével kapcsolatban a következő elvárásokat fogalmazhatjuk meg:
• legyen nyilvános: minden állampolgár könnyen és viszonylag kis költséggel hozzáférjen az adója felhasználását tartalmazó kimutatásokhoz,
• legyen átlátható: minden állampolgárnak jogában áll tudni, adóját mire használja fel az állam vagy az önkormányzat, 
• legyen kiszámítható: a támogatott intézmény paraméterei behelyettesítésével kiszámíthatja a várható közösségi támogatás nagyságát;
• legalább középtávra legyen biztos: a támogatott intézmény működését legalább középtávra képes legyen megtervezni és megszervezni,
• ösztönözzön a hatékony működésre,
• preferálja az intézményi alapfeladatainak ellátását.

Fenti elvárások közül a nyilvánosságnak és az átláthatóságnak ma már biztosítottak a törvényi eszközei, a kiszámíthatóság és a biztonság elve csak részben, az ösztönző és preferáló funkció pedig ma még egyáltalán nem érvényesül.

• KISZÁMÍTHATÓSÁG: A MÓDSZER

1. Meghatározzuk a színház házfenntartási-működtetési és művészeti kiadásait egy költségvetési (naptári) évre. Ezeket a közösség által elismert kiadásoknak nevezzük.

2. Már létező illetve közösen megállapítandó normák segítségével meghatározzuk a színház saját bevételeit. Ezeket a közösség által elvárt bevételeknek nevezzük.

3. Az elismert kiadásokból levonva az elvárt bevételeket megkapjuk a közösség által szükségesnek tartott támogatás nagyságát.

• AZ ELISMERT KIADÁSOK

A színházak működése egyáltalán nem olyan kiszámíthatatlan, mint ahogy azt még jó néhány gazdasági igazgató is szereti hinni. A költségvetési előirányzatok helyett az üzleti terv fogalmait használjuk, hisz az alkalmasabb a közvetlen megértésre:

1. Házfenntartás és működtetés: e költségek mindegyike ma már pontosan kiszámítható és normázható. Ide tartoznak a fűtés, világítás, karbantartás, takarítás, posta stb. dologi és személyi kiadásai. Ezek egy része természetesen függ a színház művészi munkájától, ám e függés nem olyan jelentős, hogy ne lehetne a rezsiköltségek közé sorolni őket.
 
• A személyi kiadásokat a nemzetgazdasági vagy a költségvetési átlaggal javasoljuk számítani. (pl. 2006-ban a költségvetési szervek alkalmazottainak bruttó átlagbére 192.600 forint.)

• A dologi kiadások számítására már több épületüzemeltető szoftver is használható. A karbantartások nagy részét jogszabályok írják elő.

• Mindazon tételekre, amelyekre elfogadható szoftver nem működik, egységes normát kell alkalmazni. Ilyenek lehetnek a posta és távközlési költségek, reprezentáció stb.

2. A művészeti (szakmai) kiadások számításához olyan mindenki által elfogadható paramétereket kell meghatározni, amelyek jól leírják egy színház működését. Ilyen paraméter lehet: nézőszám, előadásszám, bemutatószám, szereplőszám, a színpad nagysága.

• Díszletköltségek normáját alapvetően a színpad nagysága határozza meg.

• Jelmezköltségek normáját a szereplőszám, azon belül pedig a férfi-női szerepek száma határozza meg.

• Az alkotók tiszteletdíját és a szereplők fellépti díját a minimálbér bizonyos szorzatában és/vagy az előadás jegybevétele bizonyos hányadában határozzuk meg.

• A jogdíjat és a szervezési jutalékot a később meghatározandó elvárt jegybevétel nagyságának százalékában határozzuk meg.

A színházi bevételek közé a jegybevételt, a bérleti- és kölcsönzési díjakat, valamint a szponzori támogatásokat soroljuk. Ezek meghatározásához figyelembe veendő normák az ülőhelyek száma, a színház bérbe adható terei és eszközei valamint a színház szponzorálhatósága.

1. Jegybevétel: nagyságát az előadásszám, férőhely, kihasználtság és a jegyár határozza meg. A férőhely adott, az előadásszámot a közszolgáltatási szerződés és a költségvetés tartalmazza. Kihasználtságra az előző 5 év budapesti színházi átlagszázalékát javaslom, a jegyár normája pedig a minimálbér valahányad része vagy például a kenyér átlagára valahányszorosa legyen.

2. A bérbe adható terek és eszközök meghatározása nem oldható meg normák segítségével. Csakis a színházak egyedi és személyes átvizsgálásával határozható meg a közösség által elvárható mérték.

3. A szponzorálhatóság meghatározása függ a színház előadásainak műfajától, a színház helyétől, kritikai elismertségtől, médiában való előfordulásának gyakoriságától, nézőszáma nagyságától. Egyedi és személyes átvizsgálás eredményeként valószínű, hogy az elvárt jegybevétel bizonyos %-ában meghatározható az elvárt szponzori támogatás. (Ösztönzésképpen javasoljuk, hogy az önkormányzat a szponzori támogatás bizonyos százalékát kiegészítő támogatásként adja meg a színházaknak.)

• A KÖZÖSSÉG ÁLTAL SZÜKSÉGES ÁLLAMI TÁMOGATÁS

Az elismert kiadások és az elvárt bevételek különbségeként megkapjuk a közösség által szükségesnek tartott támogatás nagyságát.

Ahhoz, hogy a támogatási rendszer több éven át hatékonyan működhessen, szükséges a támogatás értékállóságának biztosítása, vagyis az inflációs hatás ellensúlyozása. Ennek egyszerűbb, könnyebb és bonyolultabb, nehezebb módja van:

1. Inflációkövetés: egy valamennyi színházra érvényes speciális színházi kosár alapján a közösségi támogatás szintrehozása. Az árkosár tartalmat, és az egyes tételek súlyát a színház gazdasági igazgatói közösen határozzák meg.

2. A normák naprakészségének biztosítása: a kiadási és bevételi normatívák évenkénti áttekintése és szükség szerinti módosításuk.

• MŰVÉSZETI TÁMOGATÁS

A normatív támogatás kiegészítő módszerének egy olyan művészeti támogatást javaslok, amelyet pályázat útján nyerhetnek el a színházak. Az önkormányzat a művészeti támogatás nagyságát a színházakra szánt összes támogatás %-ában határozná meg. Felosztását vagy a kulturális bizottság vagy az érintett színházak képviselőiből összeállított bizottság végezné.

• EGYSZERŰSÍTETT MODELL

Az elismert kiadások és elvárt bevételek normatív meghatározása természetesen munkaigényes és vitákra több oldalról is okot adó tevékenység. Amennyiben az önkormányzat nem érzi magát elég erősnek a korábban leírt módszer véghez vitelére, úgy alternatívaként egy egyszerűsített modell ajánlható.
 
E modellben a szakmai kiadások összetett számítása helyett a nézőszámot (helyesebben látogatás-számot), a színpad nagyságát vagy a kettőt együttesen használjuk normaszorzóként. Természetesen módosító tényezőként javasoljuk figyelembe venni a bemutatók számát és színházi műfajok eltérő költségigényét.

VÉGÜL

Bármely modell kiszámításának, egyeztetésének és bevezetésének az időigénye nem haladja meg a 60 munkanapot.

A szövegben szereplő fogalmak a színigazdaságról szóló Páholypótszék I-II. (Média+Print 1994, 1999) kötetem előadásaiban és Függelékében kifejtett tartalommal értendők. (www.szinhaz.hu/paholypotszek)

Dr. Venczel Sándor