’Te merre mész?’ címmel a MU Színház mûsorán egy új egész estét kitöltõ tánc-füzér szerepel. A három produkcióból álló elõadás létrehozásában szorosan együttmûködött a két táncos/koreográfus: Gergely Attila zeneszerzõként nemcsak a maga, de a Juhász Kata-darabok zenéjében is közremûködött.
Juhász Kata egyedül táncolja a szett első darabját (Rock n Roll szívköptető só), mely nyitánya a metamorfózisokról mesélő estének. Az anyává érő várakozó időszakot vizsgálja - kívülről és belülről. Milyen megélni az átalakulást, zaklatottságot, hitetlenkedést, egy helyett kettőként létezést a városi élet közepén? Juhász Kata őrült tempó- és érzelemváltásokkal mutatja be mindezt, mialatt hangulatgenerálóként és asszociáció-indítóként videóvetítés (Kútvölgyi Léna munkája) kíséri a táncot. Arcmimikáival Juhász Kata végletes lelkiállapotokat tükröz, melyeket csöndes, statikus pillanatokkal ellensúlyoz. Ha egy jellemző színnel kéne kifejezni, ez a tánc narancssárga volt: nyugtalan, heves, dinamikus, szaggatott.
Ahogy ebben a koreográfiában szerepet kapott az árnyék, úgy a másodikban, Gergely Attila Én-ek a tű fokán (...megismertem, és belehaltam annyira szeretett...) című művében is, bár teljesen másképp. Juhász Katánál gigantikus árnyékokat láttunk, az ember törpeségét érzékeltető alakokat, míg Gergely Attila inkább játszik az árnyakkal és fényekkel. Elegánsan veszi körbe magát velük, legyen szó némafilmet idéző, paraván mögött előadott magánszámról, vagy tünékeny, leheletfinom bevonulásáról egy fehér fátyolban. A fátyol levetése és a halálba való átlépés között kiszabott idő oly rövid; épp annyi fér csak bele, amennyi egy szárnyát megfeszített igyekezetben csapkodó lepke röpte lehet. Gergely Attila sugárzó színészként és táncosként kelti életre koreográfiáját.
|
A metamorózis áttéve az emberi viszonyok szövevényébe szintén izgalmas téma, evvel kísérletezik az utolsó kompozíció (Eine Kleine Bachmusik), - Juhász Kata második koreográfiája - ami azonban picit túl hosszúra nyúlik. Az ismétlések és széthúzások nincsenek benne megindokolva, és ez végül az értékes kiindulópont rovására megy. A táncosok hozta figurák (Kopeczny Kata, Sebestyén Tímea, Youval Shacham) egy-egy jelmezzel, egy-egy lépéssel: kis próbálkozásokkal próbálják keresni identitásukat, de nagyon messze nem mennek érte. Az adott pillanatban mindegyik elhárít egy esetleges dominánsabb szerepet. Így visszafogott, visszahúzódó antihősökként tűnnek fel, akik átalakulásaik során nem jutnak egyről a kettőre.
A két koreográfus munkáit érdemes lesz a továbbiakban is figyelni, azonban ebből a sorozatból különösen a középsőt ajánlom mindenkinek.
Szerző: Csoma Orsi/szinhaz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.