Rendben: vegyük komolyan Vajdai Vilmost! 45 éves színész-katona a Katonában. Simlis-specialista. A tisztességtelenségtelen nézés szociológiailag hitelesített szakelõadója. Fõszerepe nem jut eszembe, annál több olyan nyúlfarknyi, ahol fapofa mögé rejtekezõ érzékenységgel teljes sorsot nézett maga köré. Néha szöveg nélkül. Emberismeretébõl húzott elõ nyomulókat, fenyegetõket, sötét lelkûeket, arcátlanokat, züllötteket, lecsúszottakat. Vajdai nem a kivilágított fõutak nagymellényû masírozója, hanem a gyanús mellékutcák lopakodója.
|
Módszeresen fogott neki a jól nevelt színház tagadásához. A nyílt nézőhökkentgetések mellett önmagukon túlnyúlt irodalmi művekben kereste a társadalmi felelősségre vonás (mindig megbotránkozást szülő) gesztusát: Micimackúr (1999), Nosferatu org. (1999), ŰrZrínyiász (2000). Részt vett Halász Péter repatriálása óta minden rendezésében.
A mitikus alaprajz helyett a Keresők úgynevezett "mai magyar dráma". Molnár Péter elbeszéléséből hangjátékot készített Vajdai Peer Krisztiánnal. A rádiójátékot színre vitték a Kamrában. Bartos András díszletében, Juristovszky Tamara jelmezeiben, Juristovszky Sosa maszkjaiban, László Zsuzsi könnyed rajzaival, Hegedűs Márton és Kelencz Attila animációival, Juhász András és Péter Boldizsár videó-hozzájárulásával. Idemásolandó a teljes alkotói telefonkönyv, mert az előadás akusztikus-vizuális tombolás. Fülbéli-szembéli orgia. Matrix a színpadon. Op-art, pop-art, dadaizmus, széthullásizmus, kollázs, pátosz és paródia faltól falig. Digitalizált valóság. Őrült látvány, eszelős hallvány célszerűen működtetve.
Molnár meséje szorongásos, zuhanásos álom köznapi pesti helyszínek közt, átlagos emberszereplőkkel. A színrevitel bőségben alkalmazza a társművészeteket: animációs filmtől ál-dokumentumig, bábszínházat, varietét, az orfeum és a kabaré alkalmazta nézőtéri műbalhét, filmszkeccsben az előre-hátratekert videó-vetítést, megtoldva a mozgó háttér előtti élő színész előre, s visszamozdulásaival, a hangmélység-magasság ide-odaváltozásával.
|
Magnetofon-hasbeszélő mutatványok. Más hangján megszólaló játszók. Elevenek és holtak beszélnek a hús-vér jelenlévőkből. Halálfej kopaszsággal Halász Péter is keresztülmegy a színen kísértetként a csíkokra metélt redőnyfüggöny mögött.
A színházba a popkultúra vérátömlesztését végzi el. Más nyelvrendszeren szól. Badar-beszéd, de rendszer van benne. Más színpadi idióma. Más közönségnek. Szellemi tűzijáték. Meglepetések fullasztó bőségben. Fölényes szaktudással összefogott kortársművészeti antológia. Nem mellékesen: a TÁP hetenkénti régi bőr vedlése szorgalmi dolgozatok sorozata. A napi próbák, esti előadások után vállalt önkéntes színház.
A komor cselekményt ujjongó finálé zárja. Háború előtti jazzband modorban éneklik Sicretmen szemtelen dalát, elnézést kérve a szájon kicsúszott trágárságokért, és alázatosan fohászkodva a Nemzeti Kulturális Alaphoz, s már hercegi fenntartókhoz, engedélyüket kérve, hogy pályázhassanak máskor is. Nincs tekintélye előttük sem szerzői jognak, sem istentől kirendelt hivatalnak, csakis a művészi igazságnak.
|
Hangok: Halász Péter, Gryllus Dorka, Parti Nóra, Thúróczy Szabolcs, Bordi András, Ónodi Eszter, Keszég László, Marozsán Erika, Bodó Viktor, Szantner Anna, Vinnai András, Takátsy Péter, Csányi Sándor, Szabó Győző, Auth Magda, Turai Tamás.
Díszlet: Bartos András. Jelmez: Juristovszky Tamara. Maszk: Juristovszky Sosa. Dramaturg: Turai Tamás, Peer Krisztián, Keszthelyi Kinga. Dalszövegek: Pajzs Miklós (Sicretman). Grafika: László Zsuzsi. Animáció: Hegedűs Márton és Kelencz Attila. Videó: Juhász András és Péter Boldizsár.
Zene és rendezés: Vajdai Vilmos.
Szerző: MGP
Fotó: Lehotka Judit Zolka