Jubileumi leánykereskedés

Huszonöt éves jubileumát ünnepelte a napokban a Karinthy Színház, nevéhez méltón Karinthy Ferenc utolsó darabjának, a Leánykereskedõnek õsbemutatójával. Az író fia, Karinthy Márton, a színház alapítója, még azokban az idõkben volt képes magánszínházat létrehozni, amikor ez meglepetésnek számított Magyarországon. Még nagyobb meglepetés, hogy huszonöt éve üzemeltetni tudja. Jelenleg is nyolcvankét színész játszik a kilenc darabból álló repertoárban. /Bóta Gábor írása/

Szersén Gyula, Sallai Nóra, Dunai Tamás

Szerény a gázsijuk, szűkös az öltözőjük az egykori Haladás Moziból átalakított, kacsalábon forgó palotának egyáltalán nem mondható épületben. De otthonos, családias a légkör, a vezetőség szereti a színészeket, és olyan darabok várnak rájuk, amelyekben szinte garantált sikert arathatnak. Azaz jobbára úgynevezett szerepdarabokat adnak, brillírozhatnak bennük a színészek. A színvonal nem feltétlenül egyenletes, de a publikum és a színjátszók általában jól érzik magukat.

Karinthy Ferenc vígjátékai is jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a színészek emlékezeteset nyújtsanak. Sosem felejtem el Makay Margitot, aki a Játékszínben több mint kilencvenévesen, a Bösendorferben olyan egykori úriasszonyt alakított, hihetetlen tartással, aki öregkorára kénytelen eladni a szinte társaként kezelt zongoráját. Vagy Ruttkai Éva és Sztankay István évődő élcelődését, ők magányos emberként találkoztak össze és leltek egymásra a Dunakanyar című egyfelvonásosban, amelyet tényleg a Dunakanyarban, Szentendrén adtak, a hangulatos Nosztalgia presszóban. De, hogy nem csupán nosztalgiáról van szó, azt bizonyítja, hogy az Aranytíz Teátrumban fiatalok, Drajkó Juli és Simon Kornél, Szabados Mihály rendezésében remek előadást csináltak a Gellérthegyi álmokból.

A Leánykereskedő kissé szerteágazó, elnyúló darab, háromszor is úgy érezni, hogy vége van, aztán mégiscsak történik még valami. De jó szereplehetőségek ezúttal is vannak, leginkább a két főhősnek, a szép házmesterleányt alakító Sallai Nórának és a leánykereskedelemmel foglalkozó állástalan közgazdászt megformáló Dunai Tamásnak, ők persze a vígjáték szabályai szerint egymásba szeretnek. Sallai felfedezésszámba megy, ezer színben pompázik, alagsori, sápadt penészvirág, és felvágott nyelvű, igéző nő egyszerre. Dunai is széles érzelmi skálán játszik, a svihák, ingerlékeny főnöktől, a monogám szerelemnek magát nehezen megadó férfiig. Cserje Zsuzsa rendezése temérdek karaktert vonultat fel, többeknek csak egy-egy villanásra van lehetőségük. Voith Ági szájaló házmesterné, Sztankay Orsolya szépsége konkurenciát jelent a főhősnőnek, Szersén Gyula pénzért mindent megvehetőnek tartó, gazdag öregúr. Az alakítások nem azonos színvonalúak, de a Leánykereskedő összességében kellemes szórakozás.

Karinthy Ferenc: Leánykereskedő
Rendező: Cserje Zsuzsa
Karinthy Színház
(Budapest, Bartók Béla út 130.) 

Szerző: Bóta Gábor, Magyar Hírlap 

 

Dunai Tamás, Voith Ági

----------

Fejet hajt a 25 éves Karinthy Színház a magyar Shaw előtt

Persze kikérhetné magának a nagyhangú, nagyétvágyú, nagytestű Karinthy Ferenc - aki tavaly júniusban lett volna 85 éves - a fenti összehasonlítást. Ő nem valakinek a mása, ő saját maga! - harsogná, ha élne; már amennyire az lehet egy olyan ember, aki a legnagyobb magyar humorforrás és humanista fiaként született a lágymányosi világra. De most, eddig ismeretlen színdarabja bemutatásával mégis e fanyar, senkit-semmit nem kímélő, ám mélyen érző írre emlékeztetett gyermeke színházában.
Ezt a kelenföldi, hajdani moziból avanzsált, családi nevüket viselő színházat Márton fia gründolta negyedszázaddal ezelőtt (akkor még nem ezen a helyszínen). A szép kerek évforduló - és az apa tavalyi születésnapja - arra inspirálta a színháztulajdonos, rendező, könyvíró leszármazottat, hogy  papája eddig jóformán ismeretlen művét most kedves közönsége elé tárja. Amelyik láthatóan mindig boldogan tódul a kicsit kopottas de meghitt épületbe, egy kis élvezet-habzsolásra.
Cserje Zsuzsa rendezésében - 14 színész részvételével - tehát valódi ősbemutatót élvezhetett március 8-án, Nőnapon a nézősereg. (Részletes program és további infók: szinhaz.hu/karinthy)
A Leánykereskedő című kétrészes darab a rendszerváltás-kori   kapitalizálódó Magyarország privatizálás-pénzszerzés-munkanélküliség szentháromságába szorított emberkéiről szól, a vadkeletiség minden suta báját felvillantva... Főhőse Straub doktor úr, az állástalan ötvenes közgazdász, aki szervezési készségét, nyelvtudását, emberismeretét nem cégalapításban, állami vagyon kimarkolásában kamatoztatja, mint barátja, a beszédes nevű Pubi, hanem kurvafuttatásban. Persze az ő megfogalmazása elegánsabb; a magyarosch vendégszeretetnek az ő szent jegyében "menyasszonyát" engedi át ideig-óráig  külföldi barátainak. Programot szervez, hogy az a honunkba vetődött "szegény" kőgazdag ne unja már kékre magát két üzleti tárgyalás között... Tehát a dolog veleje puszta emberbarátsága, és az már tényleg csak másodlagos, hogy iszonyúan jól él ebből..., Fullextrás Merci, kaviár, kellemes kégli, falán drága képek - díszlet: É. Kiss Piroska inkább a funkciót, mint a luxust domborította ki -, megbecsültség: ezáltal minden bejön neki.

Dunai Tamás,  Sallai Nóra

A baj csak az, hogy barátunk besokall a sok hisztis tyúktól. Ötödik aráját dobja ki a fenébe, amikor in medias res betoppan legénylakására - ahol barátjával - annak őszinte rémületére - épp az üzlet befejezését közli - a kis házmesterlányka. Pubink azonnal fölfedezi benne a csiszolatlan gyémántot, így a Straub-féle felkaroló hadművelet újra elkezdődik, immár Tecával, aki időnként a fennkölt Mária Terézia névre is hallgat. E dörzsölt pesti Higgins professzor mindenre megtanítja a 17 éves "romlás virágát". Angolul, autót vezetni, elegánsan cigizni (by the way: a párizsi Marigny Színházban tájékoztatják a nézőket, hogy a színészek ártalmatlan, gyógyfüves cigarettákat szívnak, 0 károsító hatással), jól öltözni de még annál is jobban vetkőzni. Szóval élprostit farag e tudatlankából, úgy, hogy Pygmalionként formálja tökéletesre. Végül ő is kicsit féltékeny lesz rá, meg el is viseli a kiscsaj iránta táplált szerelmét, de mindenképp bő hasznot húz a dögös bombázó testéből.
 Ez tehát a Shaw-i alapvonal, ami nem a pénzéhes szemetes apuka felbukkanásától vesz még vérbőbb fordulatot, hanem a házmesterné-mama belépőjétől, aki áldását adja, és bérét kapja e bizniszre/ből. Innentől a kis kurva harmatosan "tágra zárt szemekkel" űzi az ipart, módot adva Karinthynak különböző laza társadalmi szkeccsek felrajzolására. Jellegzetes figurák töltik meg a színpadot pár perces jelenetekben: a bunkó "néger" (akkoriban nem volt még a PC ilyen fontos fogalom, mint ma!), a maga asszonybántó vadságával, a benga orosz buta medveségével, a mindent leszervező német ugri-bugri hülyeségével, az amerikás magyar korlátolt rómeóságával, a mexikói festő bablevesre izgulásával. Mulattató, hatásvadász közhelyek ezek, amelyeket azért egy olyan nagy, emberismerő író eregetett ki tolla alól, aki a Gellérthegyi álmokba vagy a Dunakanyarba a lélek-együttrezdülés minden finomságát beleszőtte... Most itt pihentette mélyen látó, sokat megértő énjét: szinte a durvaságig leegyszerűsítette alakjait, pukkanó poénra töltve mindegyiküket. Hiszen a részeges, lapostetűs házmester, a három ordenáré aszfalt-tündér (egyikük a szintén nem túl PC-névvel: Cigány Rózsi), a mindenki bio-ágybetétjéből vállalkozófeleséggé avanzsált elvált nő olyan harsány karikatúra, amit csuklóból odavetve írt meg, csupáncsak a hahotáért.
A rendező hangulatfestő zenékkel - ez mindig bevált fogása - lendíti előre, húzza alá a cselekményt, amelybe Karinthy Ferenc (mondhatni pofátlanul) a füzetes perdita-regények legvadabb paneljait zsúfolta bele. Tehát: megrontott tizenéves házmesterlány túlspilázott öngyilokját, féltékenységi drámát, domina- illetve hárman-párban szexre utalást, csóró, irigy alagsoriak folytonos pénz-kunyerálását, lányuk eladásából származó jó életét, stb. A legélesebb fordulatot a végén követi el a szerző, amikor e torz értékrendű világban csupán üzekedéssé züllesztett érzelmet mégis cukorsüveg-piedesztálra emeli, USA-szabatos happy enddel.
Cserje Zsuzsa mindezt az írói ide-odavágtázást finom gyeplőhúzással hagyja színészeinek kiélvezni; lubickolhatnak - ahogy ilyenkor mondani szokás - a szerepek kínálta lehetőségekben, de azért teljesen nem merülhetnek el benne. Mutatniuk kell valami halványan derengő távolságtartást is; olyasmit, hogy azért ez Karinthy Cini szimpla marháskodása és nem vérkomolyan vett véleménye a körülötte zajló folyamatokról.

Ebben jó partnere a főszereplő Dunai Tamás, aki nem ilyen léha figurákat szokott játszani a Madáchban. Ő - arca, intellektusa, lénye, nyelvtudása által mindig a mély humánum, finom jóember alakítója - most láthatóan élvezi e kitartott félvilági főnök szerepét. De azért inkább közgazdász, mint muszáj-kurvapecér. A főszereplőnő egy volt debreceni színésznő, Sallai Nóra, akinek sok szerepét sorolják föl a neten, de - mivel szép kis pofiját, hibátlan alakját nem bulvárszenyák ajnározzák, nem a sorozatok dobják naponta a nézők elé - jóformán ismeretlen a pesti nagyközönség előtt. Itt hitelesen válik a csálé kis alagsori tündérből hódító és egyre szerelmesebb nővé. Grimaszai pici túlzással utaztak a nevetőizmokra, de figurájába belefért ez a nagy igyekezet okozta arcvágás. Ruhái - Tordai Hajnal jelmeztervező jóvoltából - épp megfelelően voltak kihívóak, hangyányit közönségesek és értékeiből sokat mutatóak. Pubi szerepében Sörös Sándort láthattuk, aki az élelmes vállalkozó alakjához - ravasz-rókaságán túl - sok újat nem tudott hozzátenni. A hajdani szorgos lepedőgyűrögető szakmunkásból procc feleséggé előlépett Sztankay Orsolya a prosti és a tisztességes Pubiné manírjai közti különbséget széles gesztusokkal jelezte.
Az igazi nevetőhullámot a leghálásabb szerepek: Turcsekné és Turcsek hozták. A magyar színpadokon már-már mítikusak a házmesterek; mint Csurka 27 évvel ezelőtti, jó írói korszakából  a legendás Tábori Nóra alakította felmosórongy felkent hercegnéje, illetve a lepukkant házban  ilyesmi munkából élő Gobbi Hilda alakította Vénasszony Spiró Csirkefejében ... Ezekhez társult most Voith Ági, Teca anyukájának szerepében. Olyan trampli, nagypofájú és levakarhatatlanul tarháló prollernő, aki lánya bájaiból egy ideig nagyon jól profitál Straub úr ajándékai útján. Ám simlis panaszáradata valahol hiteles is lesz, amint férje is feltűnik a színen. Őt Horesnyi László adta, aki kopott munkás-ancugjában, félrészegen ledarált szövegével a teljes lepusztultságot jelenítette meg. Volt benne is jókora elrajzoltság, hatásvadászat, de a mélyén egy adag szomorkás magyar valóság is.
A külföldi szeretők - mint említettük - mind puszta karikatúrák. Így nem meglepő, hogy jellemrajz helyett Szersén Gyula csilivili Jockey Ewing-os kalpagjával, cipőpertlis nyakkendőjével az Óperencián túli akcentusos magyart, Mr. Chasart röhögtette ki, ami mindig hálás feladat, mert ilyen hülye azért akad arrafelé jó sok. Ugyanígy Konrád Antal a Jelcinre vett-figurás - megírása idején teljesen aktuális jellemrajzú - vodkamámortól bugyuta oroszt, Borbély Sándor a hámból is pedánsan kirúgni vágyó dajcsot, Engambé Marcell pedig az alabamai durva "négert" jelenítette meg harsány színekkel. De ő annyira aranyosan mosolygós mackó volt, hogy egyben hiteltelenné is tette annak a brutális fekete állatnak figuráját, aki csak veréssel akarna kielégülni Tecával. A három bár-grácia - Balázs Andrea, Murzsa  Kata és Csetényi Mirtill - kellően közönséges formát hozott cipőtalpaikra írt árajánlatukkal, hajtépéseikkel.
Nem ez a mű Karinthy Ferenc legjobb darabja, amit valószínűleg fia és a rendezőnő is tud. (Sőt szerintem maga az író is sejtette...) De lehetőséget adott arra, hogy a közönséghez közel kerülhessenek olyan színészek is, akik régóta nem mutathatták meg magukat színpadon. A kis jubiláló magánszínház nem is akar világmegváltás színhelye lenni,  Kelenföld népe pedig hálás a nevetésért. Vastapsolt ezért a habkönnyű, érzelmes - kicsit a Pretty woman-re emlékeztető - sztoriért, ezért a vulgarizált, pestiesített My Fair Lady-ért.

Szerző: Szász Judit, Művész Világ 

Forrás: Karinthy Színház