Mielõtt a cím alapján bárki az ’50-es, ’60-as évek kallódó fiatalokról szóló nagy filmjeire, és témáira asszociálna, jelzem, hogy nem errõl van szó. Noha a Kívülállók fõhõse két fiatal lény - egy testvérpár - a darab nem egyszerûen az õ magánkonfliktusuk, a világgal való szembenállásuk bemutatása, hanem a környezetükben lévõ összes elveszett lélek tragédiájáé.
|
1943-as drámájába Sartre beleszőtt politikai-erkölcsi kérdéseket; a népek kollektív bűnösségének kérdését, és a szabadság végső dilemmáját, hogy megengedett-e a gyilkolás. De a másik különbség, és ez a fontosabb az eredeti görög drámához képest, hogy az emberi sors és az ember-isten konfliktus pszichológiai tényezőkkel együtt jelenik meg. Tompa Ádám rendezése is ez utóbbiakra hegyeződik ki. A mozgatórugóknak és indulatoknak az a természete, hogy egymást hol felgyújtják, hol kioltják. Hogy ez hogyan is működik, arról jó sokat megtudhatunk a Kívülállók szereplőin keresztül.
|
A játéktér, mely Izsák Lili munkája, a rendelkezésre álló szűk terület ügyes és gazdaságos kihasználása: középen a várost jelképező színes építőkockákkal, háttérben a külvilággal összeköttetést fenntartó, eleve adott ablakokkal, és egy menet közben láthatóvá váló, óriási akváriummal.
|
A legtöbb szereplőről először csak homályosak a sejtéseink. A középen sötétségbe olvadó Aigiszthosz kilétét sokáig nem tudni egyértelműen, (ahogy Jupiterét sem). A szín ugyanis nem változik, a szereplők pedig az első perctől az utolsóig jelen vannak amolyan fenyegető árnyként; függetlenül attól, hogy emberi szerepüket játsszák-e, vagy mást. Az összevont tér (palota, város, trónterem, Olümposz) ugyanakkor fontos szimultán megoldásokat tesz lehetővé. A szereplők a kis térhez igazodva roppant kevés mozgást végeznek, ám épp ezért a tényleges helyváltoztatások, és különösen a mozdulatok kifejezőereje jóval nagyobb jelentőségűre duzzad. A figyelmet párhuzamos történések osztják meg, s a szereplők a szűk téren belül sokszor olyan elkülönült szigeteket alkotnak, mintha óceánok választanák el őket. A mind színészileg, mind koreográfiailag izgalmas, és bravúrosan fenntartott, sőt bonyolódó állapotot indokolja, hogy a darabban ki-ki annyira bezárul saját világába, hogy a viták (pl. Aigiszthosz - Jupiter), szembesülések (Klütaimnésztra - Elektra, vagy Aigiszthosz - Elektra) és önigazolási kísérletek csak fokozzák izolációjukat, és őrület felé sodorják őket. Mindennek ellenére a darab sugall egyfajta józanságot, elsősorban Oresztész alakján keresztül. Bár ő is egyedül marad, mint a többiek, másként marad egyedül, függetlenségét visszanyerve. A Jupiterhez (Réthelyi András) pártolókra a kollektív felejtés álma telepszik. Oresztész is, Elektra is majdnem szerelmes illúzióban éltek, míg rövid időre azt hitték, lehetséges lesz egy boldog, szabad élet együtt. Akaratuk úgy váltotta egymást, mint a váltóáram. Oresztész és Elektra figurája is bővebb leírást érdemelne, de ezért kell a darabot megnézni.
|
Mikor legutóbb hírt adtunk Tompa Ádámról, a maladypés szerepek mellett az Anya és gyermekében játszott, és a Kívülállók rendezése egyelőre csak dédelgetett terve volt. Az akkor készülőben lévő darab azóta összeállt, és elkötelezett csapatmunkát mutat. A színészek élettel teli alakokat formálnak, különösen kiemelendő az Elektrát alakító Sipos Vera tiszta, erős alakítása, és Horváth Kristóf egyenletesen bátor Oresztésze. Arcán tükröződik Oresztésznek az a tulajdonsága, hogy miközben hű önmagához, megért másokat is. Mindkét szerep elég szenvedélyes ahhoz, hogy kellőképp megmutathassák benne tehetségüket. Tompa Ádámra pedig továbbra is figyelni kell.
A felvételeket Varró Anna készítette
Szerző: Csoma Orsi/szinhaz.hu