A folyamatosan íródó nagyvárosi legendárium megható epizódjaként a tervezettel ellentétben nem foglalták le április 12-én a Sirály néven elhíresült, engedély nélkül mûködõ közösségi kulturális hely színházát. A honlapjuk szerint "az alig néhány perces szemle során Schermann Márta Látványkonyha címû elõadásának díszletei gyõzték meg a hatóságot arról, hogy az épület alagsorában valós munka folyik". Részemrõl gratulálok a hatóságoknak (amennyiben ez számít valamit), soha nem gondoltam, hogy egy színházi díszlet erre is képes.
|
|
Aki mindezt kavarja: Nagy Beáta. Átlátszó, fodros műanyag kötényben, neccharisnyában, félig szabadon hagyott popóval, remekül.
Az emberi méltóságuktól megfosztott konyhai alapanyagok - Felhőfi-Kiss László, Stubnya Béla, valamint maga Schermann Márta - kitűnően közvetítik Schermann humorát, aki a színészkedés mellett rendez és jelmezt is tervez alkalmasint. Ebben az esetben mindhármat egyszerre. Színészként, tervezőként föltűnt már a MU, a Szkéné, az Andaxínház, az Arvisura, a Női Vonal produkcióiban eddig is. Ők hárman azok az ördögi szakácsnő kezébe került magatehetetlen bábok, akik a vészjósló konyhai procedúrák vicces alanyaként magukon viselik az emberi létezés - mindenféle értelemben vett - végtelen szomorúságát.
A produkció néhol kissé zavaros szimbolikáját - van itt minden, Éva almájától a kukoricából pattogtatott gyerekig - szerencsére egységes keretbe foglalják a konyhai kivetítőn megjelenő fotóanimációk. Maga a konyha egyébként furnérlemezből és papírmaséból készült sokfunkciójú, de kezdetleges, túlméretezett babaszobára emlékeztető szerkezet - díszlet a díszletben. (Látványterv: Bodóczky Antal.) A képernyőn egy lebutított fogyasztói társadalom művi világának "oktatófilmjei" jelennek meg, melyekkel láthatatlan manipulátorok tanítják a konzervlétezést a társadalom egyedeinek.
A Sirály egyébként május 20-ig kapott haladékot a pincében lévő színház működtetésére.
Kállai Katalin