Gyermekszínházi konzultáció

A Magyar Bábmûvészek Szövetsége és az ASSITEJ Magyar Központ a készülõ Színházi Törvény gyermek- és ifjúsági színházi vonatkozásainak szakmai megalapozását célzó konzultációt tart 2007. május 21-én, hétfõn 14 órától a Kolibri Pincében. A szakmai találkozó meghívott vendégei a gyerekeknek játszó bábszínházak, színházi, nevelési társulatok, gyerekszínházak,  az alternatív és független színházak, valamint a Vidéki Színházak Egyesülete képviselõi.

"Valaha s valahányszor egy-egy társadalomnak megtisztuló kedve támadt, áhítatosan a gyermek felé, az ő jövője felé fordult."- írja Ady Endre 1908. január 9-én a Budapesti Naplóban.

Ha máskor nem, hát karácsony tájt bizonyosan úgy érezhetjük, az egész világ Ady szavait visszhangozza. Az ünnepnapok megszűntével azonban marad a kérdés: van-e megtisztuló kedve társadalmunknak, hogy a gyermekek jövőjére gondolva cselekedjen?

Van- e erőnk és elszántságunk, hogy megfogadjuk Kodály Zoltán intelmét, és küzdjünk azért, hogy minél többen részesüljenek gyerekéveik alatt művészi élményekben?

"..csakis művészi érték való a gyermeknek! Minden más árt neki. A csecsemő táplálékát is jobban megválogatják, mint a felnőttét. "Vitamindús" zenei táplálék kell a gyermeknek. Enélkül nem szűnik meg az egész magyar társadalom krónikus és immár gyógyíthatatlan "avitaminózis"-a." (1929)

Nemrég Jamie Oliver televíziós sztárszakács hősies küzdelmét figyelhettük annak érdekében, hogy az angol iskolásokkal megkedveltesse az egészséges, vitaminban és ásványi anyagokban bővelkedő étrendet. Heroikus harc volt, állami támogatással és médiafigyelemmel erősítve, mégis hosszú ideig úgy tűnt, mesterszakácsunk vesztésre áll a hot-doghoz, hamburgerhez szoktatott ifjúság kegyeiért folytatott csatában. Itt is kiderült, a tartalmasabb ételek megismeréséhez, megszerettetéséhez sok idő és találékonyság kell. Nem elég azt mondani: - Ez a jobb, ezt szeressétek! - az új ízek megkedveltetéséhez energia, elszántság és bizalom kell. A tartalmatlan, a talmi könnyebben csúszik, de ha ebből áll mindennapi étrendünk, nem fejlődik egészségesen szervezetünk.
A tartalmasabb ételektől egész-ségessé, teljes emberré válunk, de ennek megszokásáért, megszeretéséért nekünk magunknak is tennünk kell! Azért fontos, hogy gyerekkorunkban megtanuljuk, hogy az igazi értékek elsajátításához mennyi energiára van szükségünk magunknak is, hogy felnőve boldogabb, saját sorsáért felelős ember váljék belőlünk.
Ezért érdemel kitüntetett törődést és figyelmet a gyermekszínház, amely több művészeti ág eszközeit egyesítve nevel és szórakoztat. A gyerekszínházak megerősödve műfaji lehetőségeiknél fogva igen sokat tehetnek a jövőben is a magyar fiatalság lelki egészségéért.
 
A jelenlegi magyar színházi struktúra értékeinek fennmaradásában, a társulati forma hagyományának megőrzésében az ország gyermekeinek jobb színházi ellátása fontos érv lehet! Egy nemzet kulturális hagyományainak megőrzésében a rituális helyek tisztelete - és ilyen a színház is! -, fenntartása és fejlesztése kiemelt nemzeti cél kell, hogy legyen. Abban az időszakban, mikor a gazdasági megszorítások félelmet gerjesztenek, a színházak mentálisan is pozitív szerepet játszanak. Fenntartják a lehetőségét annak, hogy az egyének megőrizhessék pozitív énképüket a nehezebb körülmények között is. Ezért kell még az átlagos politikusi figyelemnél is jobban törekedni arra, hogy a színházi struktúra által kínált értékek minél szélesebb körben elérhetők legyenek a társadalom legszélesebb rétegei számára, különös tekintettel a gyerekekre és az ifjúságra!

Javaslat a gyerek- és ifjúsági előadások színházi törvényben megfogalmazható szabályozására

Ha a politikusok és a művészek úgy szeretnék a magyar gyermek- és ifjúsági színházak jövőjét meghatározni, hogy az az eddiginél szélesebb körben, a lehető leghatékonyabban szolgálja az ország gyermekkorú népességét, akkor ennek érdekében egy mindenki számára érthető, számon kérhető, a mindenkori helyzetet reálisan tükröző, számokban is jól megjeleníthető közös vállalást kell megfogalmazniuk.
Ez a vállalás az oktatási törvényben éppúgy megjelenhet, mint ahogy szeretnénk, ha a készülő magyar színházi törvényben is szerepeljen, és így minden további gyerekszínházi szabályozás alapjául szolgálhat.

A kulturális és oktatási politika keretében az országos, az önkormányzati, a városi, megyei és regionális hatóságok biztosítsák minden gyermekkorú magyar állampolgár számára, hogy évente legalább egyszer (az európai célkitűzés egynél többször!) színházi előadást lásson!
Ezt a célkitűzést - mely hivatkozik az Amszterdami Egyezmény 151-es cikkelyére, az Európai Unió alkotmánytervezetére, és az ENSZ Gyermekek Jogairól szóló kiáltványának 31-es cikkelyére - 2004-ben, a németországi Konstanz-ban az Európai Unió régebbi és új tagországainak gyermekszínházi szakemberei közös nyilatkozatban fogalmazták meg abban a reményben, hogy általános érvénnyel elfogadható lesz minden tagországban. Németországban tavalyelőtt színházi szakemberek és politikusok közös sikerként ünnepelték, hogy 2004-ben a német gyerek- és ifjúsági népesség minden tagja 1,8-szer látott színházi előadást a statisztika szerint.

Elérhető-e ez a célkitűzés Magyarországon?

Megfelelő politikai akarattal, még a jelenlegi szűkülő gazdasági körülmények között is megvalósítható ez a terv.
Érdemes összevetni a 2005-ös statisztikai évkönyv adatainak korcsoportok szerinti megoszlását a gyerekelőadások látogatottságának országos adataival!
Ha a teljes gyerek népességet vizsgáljuk, láthatjuk, hogy ott is, ahol rendszeresen játszanak gyerekeknek, egyes korosztályok színházi értelemben ellátatlanul maradnak. Ha a kisgyerekkort követően az ifjúságnak nem kínálunk gondolkozásának, érdeklődésének, szellemi és lelki fejlettségének megfelelő színházi programokat, a népesség egy része felnőtt előadásokat fog látogatni, a másik, - talán nagyobb része - elszokik a színháztól. Szomorú, hogy a fiatalok fejlődésüknek, személyiségük kialakulásának abban a szakaszában maradnak el a színházaktól, mikor sajátos problémáik megoldásában, emberi kiteljesedésükben, szocializációjukban éppen a színházi rituális közösség jelenthetné a legnagyobb segítséget. (Ezt az igényt felismerve Nyugat-Európában manapság egyre több gyerekszínház válik ifjúsági színházzá.)
Nem elég azonban átkeresztelni a színházakat, vagy ifjúságira átcímkézni egyes előadásokat. Az új korosztályok új tartalmakat, új színházi kifejezési formákat igényelnek, s egyben a színház hivatásának újrafogalmazására is lehetőséget adnak a színházi alkotóművészek számára.
Magyarországon a TIE-társulatok foglalkozásai, és az Igazságügyi Minisztérium Bűnmegelőzési Bizottsága pályázatainak keretében létrejött előadások, nevelési programok tették a legtöbbet ezért - a színházi értelemben - elhanyagolt korosztályért az utóbbi években! (Éppen ezért szomorú hír számunkra, hogy a legutóbbi NKA alternatív színházi kollégiumi pályázatán olyan mértékben visszaszorult a TIE-társulatok támogatása, hogy az már a létüket veszélyezteti. Miközben a jövőről gondolkodunk, tenni kell azért, hogy a már létező, magas színvonalú színházi műhelyek életben maradjanak.)
 
Európai tendencia, hogy ma már a legkisebbeket, a 0-tól 4 éves korú gyerekeket is művészi értékek befogadására alkalmas közönségnek tekintik. Európai uniós és állami támogatásokból célzottan készítenek előadásokat ennek a korosztálynak is táncosok, bábosok, színészek. Ennek az irányzatnak a megszületésében, elismertetésében a Glitterbird - művészet a legkisebbeknek európai uniós pályázatban közreműködő három magyar csoport is jelentős szerepet vállalt az elmúlt három év során.

Miközben a korcsoportok igényeit felmérjük, nem téveszthetjük szem elől, hogy a színházi élmény hatékonyságát, mélységét fokozza, ha felnőttek: szülők és nevelők közösségében látják a gyerekek az előadásokat. A nemzedékek közötti megértést, az élmények későbbi feldolgozását szolgálja már ma is nem egy nagyszínházi, családi színházi előadás.

Gyermekszínházban dolgozó művészként hiszek abban, hogy a színház azok közé a kitüntetett helyek közé tartozik, ahol a pozitív hatások azonnal érzékelhetően hatnak a gyerekekre, mint közösségre, és a gyerekre, mint egyéniségre, személyiségének egészséges fejlődésére, szocializációjára - és miránk, felnőttekre is. A színházi élmény az előadás idejére egyenlővé tesz minket a gyerekekkel. Felnőtt mindenhatóságunk terhét letéve a nézőtéri boldog communitas közegében minket is elragad az áramlás (flow), mely a jó gyerekelőadásokat jellemzi.

Legszebben Kurt Vonnegut visszatekintése (Időomlás, ford.: Borbás Mária) vall az évtizedek távolából is elevenen fénylő, emberformáló színházi élményről:
"...Most azon kapom magam, hogy olyan színdarabok részleteiről locsogok, amiket már jóformán senki sem ismer... Ezek a szövegek, ezek a szituációk, ezek az emberek megannyi érzelem és erkölcsi útjelzőnek számítottak fiatal férfikoromban, s azok is maradnak most, 1996 nyarán. Méghozzá azért, mert első ízben elragadtatott embertársaim gyülekezetében láttam, hallgattam őket bénultan, a színházban. Aligha lettek volna rám nagyobb hatással, mint a hétfő esti futball, ha kesut ropogtatva egymagamban bámulok egy katódsugárcső képébe."
"Elragadtatott embertársaim gyülekezetében..." - emlékszik Kurt Vonnegut fiatal férfikorában, nagy intenzitással megélt színházi pillanatokra, olyan élményekre, melyek nyolcvan éves korából visszatekintve is elevenek. A színházi helyzetek, emberek és érzelmek élete során azért szolgálhattak erkölcsi útjelzőként, mert a fiatalon, közösségben átélt színházi pillanatok szakrális ereje, intenzitása kiragadta őt a hétköznapok valóságából, a magányból, elszigeteltségből, formálta személyiségét, megszilárdította erkölcsi világképét. Van-e ennél szebben megfogalmazott ars poetica a csecsemőknek, gyerekeknek, ifjúságnak és szüleiknek egyaránt játszó gyerekszínházak számára?

Prioritások

Már a korcsoportok szerinti megoszlás vizsgálata során is beleütközünk abba a kérdésbe, ami javaslatunk legkényesebb pontja: nem elég általában támogatni a gyerekközönség színházlátogatását, prioritásokat kell kijelölni. A prioritások megfogalmazásában és követésében érdekeltté kell tenni a jelenlegi intézményrendszer fenntartóit és a művészeket egyaránt.
Sok országban a gyerekelőadásokra szánt pályázati pénzeket célzottan, százalékos felosztásban hirdetik meg a különféle gyerekkorosztályok igényei szerint. Ez mérhetővé és számon kérhetővé teszi az előadások létrehozására fordított támogatás hatékonyságát is.

A magyar színházi intézményrendszer gyermekszínházi sajátosságairól

A vidéki, városi és megyei színházak közül ott, ahol ezt a fenntartó elvárja, játszanak gyerekelőadásokat is. Ez az elvárás ma még nem általános, de a színházi költségvetések lefaragásának egyik következménye lehet, hogy a rendszeresen gyerekdarabokat bemutató társulatok is el fogják hárítani - anyagi okokra hivatkozva - ezt a kötelezettséget.
Ezt a trendet meg kell fordítani. Ez csak a fenntartó politikai erők egyetértésével lehetséges. Miért ne lehetne ebben a kérdésben nemzeti konszenzus?

Az újonnan alakult városi és megyei bábszínházak a régiekkel kiegészülve jól szolgálják gyereknézőik érdekeit. Ösztönözni kéne azokat a megyéket is, ahol még nincs állandó bábtársulat, hogy ők is csatlakozzanak azokhoz a megyékhez, melyek az ott élő gyerekek érdekében vállalják a bábszínházak fenntartásának költségeit, és segíteni kéne a már létező bábszínházakat abban, hogy meg tudják őrizni művészi önállóságukat.
A támogatások csökkenésével egyre több vidéki városi és megyei színházat működtető önkormányzat fontolgatja a bábszínházak és a nagyszínházak összevonását. Félő, hogy az eddig színházlátogató gyerekek lehetőségeinek beszűküléséhez, a színházaktól való végleges elmaradásukhoz vezet, ha a tervezett összevonások a gyerekelőadások csökkenését, a bábtársulatok leépítését vonják maguk után.

A gyerekek színházi ellátásában már ma is óriási részt vállalnak az alternatív csoportok, amatőr társulatok.
A kaposvári Biennálékon és a Marczibányi téri Gyermekszínházi Szemléken a díjazottak között is egyre több magas színvonalú előadásukat csodálhatjuk.
A színházi szakma mégis joggal fél attól, ha a támogatások előfeltételeként mennyiségi mutatókat határoznak meg a fenntartók, akkor a silány, de a professzionálisnál számtalan okból olcsóbb, színvonaltalan haknielőadások kiszoríthatják majd az értékes produkciókat. Ez reális veszély, de minden országban, ahol jelentősen támogatják az állami intézményrendszeren kívüli csoportok gyerekelőadásait, ezt a hibalehetőséget seregszemlékkel, válogató fesztiválok megrendezésével orvosolni tudják.
Ott, ahol ilyen válogató fesztiválokat szerveznek, jelentősen megnőtt a gyerekelőadások színvonala, társadalmi beágyazottsága, általános elfogadottsága.
Mivel Magyarországon páros években Kaposváron, páratlan években a Marczibányi téren van gyerekszínházi seregszemle, évente Kolibri fesztivál, több régióban országos és nemzetközi bábfesztivál, a fesztiválok jelenlegi profilja kiegészülhetne egyfajta előválogató funkcióval is. A tavasszal bemutatott gyerek- és ifjúsági előadásokból válogathatna a régiókat, városokat és kerületeket, iskolákat, iskolaszékeket, minisztériumot, önkormányzatokat, pedagógusokat, pszichológust és színházi szakembereket összefogó zsűri. A nyertesek a következő évadban biztos megélhetéshez, az ellátatlan régiók színvonalas előadásokhoz juthatnak ezen a módon. A válogató seregszemle a már elkészült előadások tényleges kvalitásai alapján dönthetne a támogatások odaítéléséről. Ez a támogatási forma a jelenlegi pályáztatási rendszernél igazságosabb és eredményesebb lehet az állandó társulattal nem rendelkező színházi csoportok körében

Az állandó társulatok, rendszeres támogatásban részesülő intézmények az eddig kialakított pályázati rendszerben is hatékonyan ösztönözhetőek új gyerek- és ifjúsági előadások bemutatására. De itt is, a kiírásokban általánosan megfogalmazott gyerekelőadás-támogatásnál hatékonyabb lehet a pályázatok differenciáltabb elbírálása érdekében a célok konkrétabb, számon kérhetőbb megjelölése.

A célok között szerepelhet a korfa (lokális, regionális, városi, stb.) által preferált korosztályok megjelölése épp úgy, mint az új gyerekszínházi irányzatok bemutatása, meghonosítása, pedagógiai, egészségügyi, környezetvédelmi, vagy bűnmegelőzési szempontok érvényesítése. A klasszikus magyar és külföldi szerzők műveinek bemutatása, mai magyar szerzők műsorra tűzése is lehet kiemelt feladat. Példaképül szolgáló híres emberek életének bemutatása, a női és a férfi mintákat adó meseadaptációk műsorra tűzése, a másság elfogadása, a szolidaritás, az indulatok, az agresszió megszelídítése is örökké aktuális téma marad ebben a műfajban. A sor még hosszan folytatható. Már a jelenlegi keretek között iscsupán a célok kijelöléséről folytatott diskurzus is előbbre viheti a gyermekszínház ügyét, az eddigieknél tudatosabban tervezett és előkészített, a gyerekközönségért nagyobb felelősséget vállaló színházi műsor kialakítását inspirálva.

Fontos, hogy a hivatásos színházak a változó körülmények között is meg tudják őrizni a színházi nevelésben játszott eddigi kitüntetett jelentőségüket.
Szerepvállalásukat még inkább tudatosíthatná a finn színházi törvényhez hasonló körzetesítés. Finnországban meghatározzák azokat az oktatási intézményeket, melyek egy-egy színház vonzáskörzetéhez tartoznak. A környező oktatási intézmények igényei megjelennek a színházi műsor kialakításában. Egy ilyenfajta megközelítés - nem kell félni - nem csinálna egy csapásra minden felnőtt színházból gyerekszínházat. De már a jelenlegi felnőtt repertoár feldolgozásához is segítséget adhatnak színházi szakemberek, rendezők, írók, dramaturgok, stb., a körzetükhöz tartozó szakmunkás, vagy középiskolás diákoknak, egyetemi hallgatóknak, irodalomtanároknak, szülőknek és osztályfőnököknek. A forma hasonló lehet az egykor Ruszt József vezette, Rómeó ás Júlia beavató színházi előadásokhoz, de különbözhet is attól. Minden színház kialakíthat a saját műsorához leginkább kapcsolódó új kommunikációs formákat. A Katona József Színház, a Radnóti Színház évad eleji közönségtalálkozója is egy új, sikeres forma, de beavató színházi találkozásokra országszerte láthatunk jó példákat.

Drámatanárok alkalmi, vagy rendszeres színházi szerepeltetése ugyanúgy hasznos lehet egy-egy gyerek- vagy felnőtt színházi előadást követő találkozáson, mint az iskolákban színházi pedagógusok alkalmazása. A színházi pedagógusok (Németországban általánosan ismert, sikeres pedagógiai specifikációs lehetőség) munkája az a hiányzó láncszem, mely szerepet játszat a jövőben hazánkban is a színházi előadások hatékonyabb integrálódására, az iskolai oktatásban.
 
A jelenlegi iskolai szabályozás veszélyei

A színházi pedagógusok hiányánál ma lényegesen nagyobb gondot jelent, hogy a jelenlegi szabályozás esetlegessé teszi, hogy az egyes oktatási intézmények felveszik-e nevelési programjaikba a színházlátogatást. A pedagógus óraszám emelésének (20-22 óra) eredményeként az iskolában dolgozók olyan adminisztrációs spirálba kerültek (nyilván kell tartaniuk a napi tevékenységüket), melynek eredményeként még azok a tanárok is kihátrálnak a színházlátogatások megszervezéséből, akik korábban szívesen vitték előadásokra növendékeiket. Aki eddig nem végzett tanítási időn kívüli tevékenységet, az 2006 szeptemberétől úgy dokumentálhatja, mintha végezne, aki pedig meggyőződésesen hitt a művészi hatások teljes emberré formáló különleges erejében, az mostantól"dafke" nem megy többé színházba növendékeivel, mivel ő abba a kategóriába került jó tanárként, akiknek a 20 óra fölötti 2 túlóráját nem lehet kifizetni.
A tanórákat nem lehet kikiáltani az egyedüli ismeretforrásnak. Fel kell ismerni az oktatási és kulturális intézmények fenntartóinak, hogy egy jól előkészített színházlátogatás milyen egyedülálló módon alkalmas a sokak által hiányolt kooperatív tanulás elősegítésére, illetve a legkorszerűbb tanítási-tanulási módszerekhez sorolható projektmunka megalapozására. A jelenlegi szabályozás kontraproduktív, hiszen olyan tanítási szituációkat konzervál, melyek csak a reproduktív tudást teszik lehetővé, és gátolja a kompetenciaközpontúság gyakorlati megvalósulását.
Számos nemzetközi kutatás támasztja alá, hogy az alkalmazott (praktikus) tudást elősegítő iskola csak abban az esetben tud eredményesen működni, ha számos egyéb intézkedés segíti a diákok társadalmi szocializációját, a különböző otthonról hozott kulturális, műveltségi háttérből következő esélykülönbségek kompenzációját. A munka világának nemcsak "képességes" emberek kellenek, hanem olyanok is, akiket összeköt egy laza "kulturális kánon", és elfogadják alapértékként a társadalmi szolidaritást. Ha ezt az iskola nem tudja nyújtani, nemcsak a fiatal korosztályok műveltségi problémáit vetíti elő, hanem a globalizálódó világban a társadalmi kohézió meglazulását (megszűnését) is eredményezheti, mely ma még beláthatatlan szociális és kulturális feszültségek forrásává is válhat a jövőben.
Az érzelmi intelligencia fejlesztése a művészeti tevékenységek (zene, tánc, ének) révén alakítható legeredményesebben. Ezért is kiemelkedően fontos minden tanórai és tanórán kívüli művészeti munka. A színházi élményben összegződnek, felerősödnek az irodalmi, zenei, képzőművészeti hatások, csoportterápiás élménnyel oldódnak elfojtott lelki és szociális problémák. Nem meggátolni kellene tehát a diákok színházba járását, hanem minden eszközzel elősegíteni.
A színházi törvényben az oktatási intézmények és a kulturális intézmények működését egymást erősítő, egymást kiegészítő tevékenységként kellene definiálni.

Mobilitás - a kulturális javakhoz történő hozzáférés kiterjesztése érdekében

Ha a jobb országos ellátottságot célozzuk meg, akkor a jövőben a gyerekelőadások nagyobb mobilitását kell szorgalmazni. Közlekedési támogatással lehetővé kéne tenni, hogy nagyobb körzetből is elérhetővé váljanak a színházi előadások a gyerekek számára. Ilyenkor a hétköznapi környezetből kilépve megtapasztalhatják a rituális tér ünnepi, gyógyító erejét a gyereknézők. Azokban az országokban, ahol jelentős támogatásokkal elérték, hogy a társulatok rendszeresen megjelenjenek előadásaikkal az iskolákban, arról panaszkodnak, hogy gyakran úgy érzik, "betörnek" a gyerekek munkahelyére és a környezet okán nem tudják őket igazán kiragadni a hétköznapi, iskolai hangulatból. Ma már mindenki számára megfontolandó, hogy a színházi élmény egyik előfeltétele, hogy az előadások idején a valóságos világból kilépve a művészek által megalkotott rendezett valóság részeseivé válunk. Ezt a már-már szakrális élményt erősíti fel a  színházi környezet.
 
Vannak olyan előadási formák, melyeknek otthonra találhatnak iskolai környezetben is.
A drámaórák lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek szerepbe lépve "kijátsszák" magukból a félelmet, szorongást, más bőrébe bújva közelebb kerüljenek saját problémáik megoldásához. Az irodalmi olvasmányokat élményszerűen feldolgozó, vagy az ifjúság problémáit szociografikus hitelességgel feldolgozó előadásoknak is jó helyszíne lehet az iskola. A saját életükből jól ismert helyzetek hitelességét felerősítheti a környezet realitása. Tulajdonképpen kis ráfordítással a jelenlegi tornatermek is alkalmassá tehetők színházi előadások befogadására, csak meg kell oldani, hogy a termek függönnyel elsötétíthetők legyenek, és a villanyórák elbírják a pluszvilágítással járó terhelést.
Fontos, hogy az iskolarendszer is "kompatibilis" legyen az előadások fogadására. A drámaórákhoz hasonlóan a külső előadások fogadása is részét kéne, hogy képezze a tanítási programoknak. Angliában playtime-nak hívják a befogadott iskolai színházi előadásokat (a tornatermek, dísztermek országszerte színházi előadások befogadására alkalmas világítással, hangosítással, sötétítő függönyökkel vannak felszerelve!), melyeket a gyerekektől beszedett pénzből és állami támogatásból finanszíroznak. Az előadások kiválasztása a tanárokra van bízva.
 
A kulturális modernizáció irányai programtervezetében Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter úr modernizációs hídról beszél, mely erősíti a társadalmi kohéziót a társadalmi csoportok között. A kulturális esélyteremtés - földrajzi és társadalmi értelemben is a gyerekelőadások általános hozzáférhetőségének javításával, több generáció számára is javíthatja a kulturális javakhoz való hozzáférés esélyeit. Máshol azt írja: a kultúra több, a kultúra sokszínűbb, mint a kulturális intézmények által lefedett tevékenységek összessége.
Ahhoz, hogy ez a többlet teret nyerjen, - véleményem szerint - meg kell őrizni az intézményeket, mert ha nem, a kultúra kevesebb lesz!
Írásomban eddig azokat a gondolatokat igyekeztem megfogalmazni, melyek kis ráfordítással a jelenlegi gyerekszínházi helyzet javulását eredményezhetik.

Vannak persze nagyratörőbb álmaink is.

Egy metodikai centrum létrehozása Budapesten és vidéken is erősítené az iskola, a gyerekek, tanárok és a színházi szakemberek közti kapcsolatokat. Itt metodikai segédanyagokat; színházi dvd-ket, drámaórák leírásait, nemzetközi és magyar elméleti írásokat, darabok szövegkönyvét, hang és kottaanyagát kikölcsönözhetnék az érdeklődők. Színháztermében rendszeresen bemutatkozhatnának a legjobb vidéki és alternatív gyerek- és ifjúsági előadások. Gyakrabban jelenhetnének meg azok a rangos külföldi előadások, melyek eddig csak Kaposváron, a gyermek- és ifjúsági Biennálékon kaptak bemutatkozási lehetőséget Magyarországon. Ezzel még jobban integrálódhatnánk abba a nemzetközi gyerekszínházi körforgásba, melynek már most is elismert tagjai vagyunk.
A Színművészeti Egyetemen úgy végeznek színészek és rendezők, hogy nincs alkalmuk megismerni, megtapasztalni a gyerekelőadások sajátos törvényszerűségeit. A nagybetűs életbe kilépve ezért élik meg sokan csapásként, ha színházuk gyerekdarabban szerepelteti őket. A tapasztalatlanság erősíti a negatív előítéleteket. Jó lenne, ha ez megváltozna a jövőben.

Tanácskozásunkon a báb- és gyerekszínházak, vidéki színházak és a független színházak és a színházi nevelés képviselői azt a célt tűzték ki, hogy szembesülve a jelenlegi problémákkal, megoldásokat javasoljanak. A legfőbb vágyunk mégis az, hogy egy olyan jövőképet rajzoljunk fel közösen, mely a lehető legszélesebb körben teszi lehetővé, hogy a gyerekek iskolaéveik alatt rendszeresen találkozhassanak színházi előadásokkal Magyarországon.

KAPCSOLÓDÓ ANYAG:

NOVÁK JÁNOS: MIÉRT JÓ? - Gondolatok felnőttekről, gyerekekről, színházról