A Gyulai Várszínház 44. évada

A Gyulai Várszínház az idei 44. évadában is folytatja az évek óta nyaranta megvalósított összmûvészeti fesztiválok sorozatát. A nyári évad hat hetének szinte minden estéjén kiemelkedõ elõadó-mûvészeti programmal találkozhatnak a nézõk a gyulai várban, a tószínpadon, a Ladics-házban és más helyszíneken.

Ebben az évben négy új bemutatónk lesz. Az idén, immár harmadszor rendezzük meg a Shakespeare Fesztivált. Ezen kívül több más fesztivált is szervezünk, így lesz jazz, blues, irodalmi humor fesztivál is. A gyermekeket bábelőadásokkal, mesedarabokkal, a fiatalokat musicallal, zenével, a drámai műfajok kedvelőit színházi vendégjátékokkal, a zenés produkciók híveit komolyzenével, népzenével, operettel, zenés játékokkal várjuk. Reméljük, minden korosztály talál kedvére való programot a 44. évadban.


Szász János
Fotó: Kaiser Ottó

Az első színházi bemutatónkat Szász János rendezi, akinek korábban két sikeres színpadi munkáját láthatták Gyulán a Baált és Marat című darabokat. Az idén július 3-án a Leart, Shakespeare remekművét állítja színpadra a gyulai várban. Neves színészek játszanak az előadásban, amely minden bizonnyal nagy figyelmet kelt a színházkedvelők körében. A főszereplő Derzsi János lesz, jelentős szerepeket játszik az előadásban Bognár Gyöngyvér, Kőszegi Ákos, Molnár Erika, Vasvári Emese, Mertz Tibor, Gazsó György, Tóth József. Az új bemutatót ötször láthatják a várudvaron. Ez a bemutató egyben a III. Shakespeare Fesztivál nyitóelőadása is lesz.

A második új bemutatónk Szigligeti Ede: Liliomfi című vígjátéka lesz, amelyet Vidnyánszky Attila rendez a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével. A Jászai Mari-díjas rendező már sokszor bizonyított a Gyulai Várszínházban. Az itt rendezett különleges, modern, magas színvonalú munkáival több díjat is nyertünk a hazai és külföldi fesztiválokon, és az országban a bemutató óta folyamatosan játsszuk azokat. Szigligeti Ede e bűbájos vígjátéka a XIX. századi magyar drámairodalom egyik gyöngyszeme. A bemutató július 23-án lesz a várszínpadon, amelyet még kétszer játszunk el.

A harmadik bemutatónkat a Ladics-házban tartjuk meg július 31-én. Ködfátyolkép címmel a 100 éves magyar kabaréra emlékezünk. A zenés kabarét a műfaj jeles ismerője, Benedek Miklós állította össze és rendezi meg. A darab neves múlt századi kabarészerzők rövid jeleneteiből áll, amelyet Heltai Jenő, Szép Ernő, Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Kőváry Gyula, Gábor Andor írt. A zenés kabaréban a Nemzeti Színház művészeit láthatják: Szacsvay Lászlót, Murányi Tündét, Vida Pétert, Nagy Cecíliát. Az előadást augusztus elsején is eljátsszuk.


Benedek Miklós
Fotó: Nehéz Andrea

A negyedik bemutatónkat szintén egy neves filmrendező állítja színre, Makk Károly, aki az Egy szerelem három éjszakája című zenés játékot rendezi. A 60-as évek sikerfilmje alapján készült színpadi mű szövegét Hubay Miklós írta, a dalszövegeket Vas István, a zenéjét Ránki György szerezte. A produkció bemutatója augusztus 2-án lesz a várban, amelyet még kétszer játszunk el. A főbb szerepekben Kishonti Ildikót, Körtvélyessy Zsoltot, Németh Kristófot, Dolmány Attilát, Szabó Margarétát, Kerekes Józsefet láthatják. Ez egy közös produkció lesz a Budapesti Kamaraszínházzal, ahol ősszel mutatják be az előadást.

Augusztus 7-11-ig egy érdekes sorozatra kerül sor a Ladics-ház kertjében. A XX. század egyik legnagyobb magyar regényének tartják sokan Hamvas Béla: Karnevál című művét. Ezt a könyvet fogja felolvasni rövidítve Helyey László színművész öt estén át folytatásokban. Zongorán a neves jazz zenész, Binder Károly működik közre, akit az elhangzottak inspirálnak az ott megszülető improvizációkra. A mű alapmotívuma az önkeresés. Ezzel pedig a Karnevál egy lényes funkciót lát el: segít eligazodni mindannyiunknak a létezés zűrzavarában.

A nyári program, immár hagyományosan, június 29-én kezdődik a VIII. Körös-völgyi sokadalommal, amely három napig tart. Az idén a regionális népművészeti fesztivál és vásár kiegészül az országos gyermektánc fesztivállal és a határmenti művészeti fesztivállal is.

A III. Shakespeare Fesztivált az idén július 2-15. között rendezzük meg, amikor a legjobb hazai és külföldi Shakespeare előadásokat hívjuk meg a főprogramba. Így többek között Alföldi Róbert rendezésében láthatják a Szentivánéji álom című előadást július 12-én a Bárka Színház előadásában. New Yorkból érkezik az Aquila Theatre Company, akik a Rómeó és Júliát adják elő július 13-án. Az angol-amerikai művészek által alapított társulat a legjobb utazó színháznak számít az USA-ban, akik Európában ezen a nyáron néhány jelentős más fesztiválon is fellépnek: Edinburgh, Neuss és nálunk Gyulán. Ismét egy világhírű előadással érkezik hozzánk a litván Meno Fortas. A tavalyi évben nagy sikert aratott Hamlet után, most az Othellót mutatják be E. Nekrošius lenyűgözően egyedi rendezésében. A 2001 óta játszott darabbal a Meno Fortas bejárta a világot, díjak sorát begyűjtve. Kiemelkedő mestermunka, állapítják meg az előadásról megjelent kritikák. A darabot, Magyarországon most először, Gyulán július 15-én láthatják a nézők a művelődési központban.


Eimuntas Nekrošius

Nagy-Britanniából egy kiváló társulat érkezik a fesztiválra az Oddsocks Productions. Július 3-án a vár mögött játsszák el W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka című darabját. Az igazi családi előadást a 12 éve alakult Oddsocks társulat mutatja be, akik az darabjaikat szórakoztató módon adják elő megtartva az eredeti művet, de egyúttal belecsempészve azokba némi Shakespeare korabeli hagyományos bohóctréfát is. A Nagy-Britanniában és külföldön sokat turnézó színház energetikus, nyitott szívű, közérthető előadásai mindenütt a közönség kedvenceivé váltak. Néhány fesztiváligazgató komoly fenyegetésnek van kitéve a közönség részéről, ha újra nem hívná vissza a társulatot. Reméljük, Gyulán is nagy sikert aratnak. Türkmenisztánból Ashgabatból érkezik az Awara színház egyszemélyes előadása a Lear. Anna Mele színész lenyűgöző játéka méltán aratott zajos sikereket a világ számos színházi fesztiválján. A kiegészítő programokban fellép Mikó István, aki egy egyszemélyes előadást készített a Shakespeare darabokból Bolond Shakespeare avagy A kizökkent idő címmel. Ugyancsak látható lesz egy nagysikerű komédia a S.Ö.R. a Shakespeare Összes Rövidítve, amelyet Kálloy Molnár Péter, Kálid Artúr és Gáspár András ad elő. A Budapesti Tomkins Énekegyüttes Shakespeare korabeli reneszánsz kórusműveket mutat be a várudvaron rendezett koncertjükön. Shakespeare zenék címmel Horváth Károly színpadi zenéi hallhatók a szerző vezényletével azon a koncerten, amelyen a Keszthelyi Kamarazenekar, Mészáros Máté, Lőrincz Zsuzsa és Kubik József adja elő a nagy drámaíró műveihez komponált műveket. Eszterházy Péterrel beszélget Elek Tibor a Bárka című irodalmi folyóirat főszerkesztője Shakespeare és Esterházy címmel a két író kapcsolatáról. Ezen kívül lesznek még egyéb előadások, filmvetítések, koncertek és gasztronómia is, Shakespeare korabeli ételeket lehet kóstolni a Corvin Hotel és a Kisködmön éttermekben. Lesz egy tudományos konferencia Shakespeare és a film címmel neves előadókkal és egy kiállítás is nyílik a Kamarateremben Shakespeare a színpadon címmel, amelyen a Shakespeare előadások díszlettervei és jelmeztervei láthatók majd.

A 44. évad egyik kiemelkedő eseménye lesz július 16-án a III. Irodalmi humor fesztivál, ahol neves magyar írók és költők olvassák fel az erre az alkalomra írt humoros írásaikat a vár udvarán.

A musical kedvelőit egy igazi csemegével várjuk. Július 18-19-én a vár előtt felállított színpadon mutatjuk be A három testőr című musicalt, amelyben olyan nagyszerű színész-énekesek lépnek fel mint Détár Enikő, Benkő Nóra, Szomor György, Kautzky Armand, Oberfrank Pál, Jegercsik Csaba, Cservenák Vilmos, Magyar Bálint, Arany Tamás. A látványos előadás hűen követi Dumas regényének történetét, amelyben a színészeken kívül egy 18 tagú zenekar, egy tánckar és kaszkadőrök is fellépnek. A darab 2005-ben elnyerte az Év Musicalje címet Európában.

A július 21-én sorra kerülő XVI. Gyulai Vár Jazz Fesztivál sztárvendégei az USA-ból érkeznek. A világhírű gitáros Larry Coryell Triójában Marc Egan basszusgitáron és Paul Wertico dobokon játszik. A jazz-rock egyik atyja Larry Coryell a világ legmeghatározóbb gitárosainak egyike, több mint 70 albumot jelentetett meg mint zenekarvezető az elmúlt 35 évben. A New York Times a jazz-rock zene igazi úttörőjének nevezte, a legnevesebb jazz magazin a Down Beat pedig a fúziós zene nagyatyjának hívja. Pat Metheny együttesének két egykori tagja kíséri el Coryellt Gyulára. Marc Egan az elektromos basszusgitár egyik legnevesebb mestere, számos világsztárt kísért, így többek között Stinget, Roger Daltryt, John McLaughlint is. Paul Wertico a dobok virtuóza, akit többször megválasztottak a hangszere legjobbjának a világon a szaklapok. Pet Metheny együttesével, ahol hét évig dobolt, hét Grammy-díjat nyert. Minden bizonnyal nagy ünnepe lesz a jazz kedvelőinek a három neves zenész gyulai fellépése. A jazzfesztivál másik külföldi sztárzenekara a Jackie Orszáczky - Tina Harrod Band lesz Ausztráliából. Orszáczky Miklós basszusgitáros - énekes a legendás Syrius együttes alapítója volt, 1976 óta Ausztráliában él, ahol a legmegbecsültebb zenészek egyike. Felesége Tina Harrod énekesnő Chaka Khan és Aretha Franklin legszerencsésebb kombinációjában jelenik meg a színpadon. A világszínvonalú produkcióban a két énekest ausztrál zenészek kísérik. A fesztiválon az egyik legnevesebb magyar jazz zongorista Szabados György is játszani fog szólóban, aki a bartóki út legismertebb képviselője az improvizatív zenében. Az újjáalakult Gyulai Big Band most új műsorral jelentkezik a fesztiválon, igazi jazz big band hangzással. A sikeres budapesti fellépésük után most a tószínpadon is bemutatják az országos big band fesztiválon eljátszott programjukat.

Másnap 22-én a tószínpadon nemzetközi blues fesztivál lesz, amelyen fellép a Lord Bishop trió, amelynek zenészei az USA-ból és Nagy-Britanniából érkeznek. Az egykori Jimi Hendrix band hangzásához hasonló blues-rock együttes nagyszerű koncerteket ad, mint tavaly is a Szigeten, ahol övéké volt a legjobb fellépés a blues színpadon. A kétméteres fekete zenész Lord Bishop gitáros énekes New Yorkban él, ahol számtalan koncertet adott együttesével. 1991 óta a világ számos színpadán is fellépett megörvendeztetve hallgatóságát blues alapú nagyszerű muzsikájával. Gyulára a Montreux Jazz Fesztiválról érkezik a zenekar. A blues fesztivál másik fellépője a legneveseb magyar blues énekes lányokból és kíséretéből álló együttes a The Hoochi Coochi Gals lesz, amelyben Sonia Zambrano, Tóth Anetta és Orosz Andrea ad ízelítőt a műfaj gyöngyszemeiből. A harmadik zenekar a békéscsabai Pribojszky Mátyás Band lesz. Pribojszky nem csak hazánk, de Európa egyik legjobbjának is tartott blues szájharmonikása.


Novák Ferenc

Kodály Zoltán egyik legszebb daljátéka a Székely fonó, amelyet a Kodály-év tiszteletére mutatunk be a tószínpadon augusztus 6-án. A darab premierje, amelyet Novák Ferenc rendezett, márciusban volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Az előadásban a szólistákon kívül közreműködik a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Akadémia Kórustársaság, a Honvéd Férfikar és a Honvéd Tánckar.

A gyerekeknek augusztus 7-8-án mutatjuk be Csukás István: Ágacska című zenés mesejátékát a Békés Megyei Jókai Színház előadásában. A legkisebbeket péntekenként ingyenes bábelőadásokkal várjuk a vár mellett.
Az operett kedvelőknek Kálmán Imre: Bajadér című operettjét játssza el augusztus 10-11-én Hídvégi Miklós rendező-producer társulata, amelyben neves operettszínészek éneklik a főszerepeket: Csere László, Teremi Trixi, Németh Anikó, Jankovics József, Udvarhelyi Boglárka.

A jegyek már megrendelhetők a Kossuth u. 13. sz. alatt a Gyulai Várszínházban a 66/463-148-as telefonszámon, interneten: gyulaivarszinhaz@t-online.hu

Jegyek kaphatók még Gyulán, Békéscsabán, Orosházán és Budapesten a színházzal szerződésben álló jegyirodákban, amelyeknek a címei a Gyulai Várszínház honlapján megtalálhatóak.


Gedeon József
Gyulai Várszínház
igazgató

süti beállítások módosítása