Díjak a Katona évadzárón

Június 3-án, a Katona József Színház évedzáró ülésén többek között kisztották a ezárt évad teljesítményei alapján a Máthé Erzsi -, valamint a PUKK-díjakat.

Jordán Adél Máthé Erzsi-díjas

Június 3-án, a Katona évadzáró társulati ülésén ötödik alkalommal adták át a Máthé Erzsi-Díjat. A színészkollégák szavazatai alapján idén Jordán Adélhoz került a vándorgyűrű. A Máthé Erzsi alapította díjat 2003 óta kapja a Katona József Színház egy, a társulat által megszavazott művésze. Korábbi díjazottak: Kocsis Gergely, Nagy Ervin, Keresztes Tamás, Hajduk Károly

 

Elek Ferenc és Rajkai Zoltán PUKK-díjas

A díjat a társulati tagok szavazati alapján az a művész kapja, akinek az évad során bemutatott darabokban 30 mondaton aluli szerepe volt.
Elek Ferenc A nagy Sganarelle és tsa., míg Rajkai Zoltán  A vadkacsa c. előadásban nyújtott alakításáért érdemelte ki az elismerést.
Korábbi díjazottak: Olsavszky Éva, Keresztes Tamás, Elek Ferenc, Tóth Zoltán, Szacsvay László, Máthé Erzsi, Varga Zoltán, Tóth Anita, Szabó Győző, Garay József, Stohl András, Takátsy Péter, Söptei Andrea, Lengyel Ferenc

Gratulálunk a díjazottaknak!


Rajkai Zoltán  A vadkacsa c. előadásban


 


Elek Ferenc A nagy Sganarelle és tsa. c. előadásban


 
 
 
 
 

süti beállítások módosítása