Öld meg a kacsát!

Lényünket betölti a vadon utáni vágyódás. A kultúra kevés ellenszert
tud nyújtani e sóvárgás leküzdésére. Belénk nevelték, hogy
szégyenkezzünk, ha ilyen vágyaink támadnak. Hajunkat hosszúra
növesztettük, és mögé rejtettük érzéseinket.

A vadon Természeti Asszonyának árnya azonban továbbra is ott ólálkodik mögöttünk éjjel és nappal. Nem számít, hol vagyunk, a mögöttünk settenkedő árnyék határozottan négylábú. (Clarissa Pinkola Estes: A farkasokkal futó asszonyok)


 A Zéró Balett bemutatja:
Öld meg a kacsát!

Táncolják:
Kovács Noémi
Monojlovits Eszter
Muraközy Zsuzsa
Vostenák György

rendezte: Berger Gyula

Előadások:
2007. június 9-10 20h,  Bakelit Multi Art Center

Bejelentkezés szükséges!
Megtekintés kizárólag 16 éven felül!


Zéró Balett
Fotó: Berger Gyula

ZÉRÓ BALETT

Berger Gyula
társulata, a Zéró Balett 2004-ben alakult meg, első darabja egy gyermekeknek szóló táncelőadás volt, az Árgyélus királyfi és a Kukoricaleány. Ezt követte a Pillanatatomok c. rögtönzött előadás, amelyben az improvizáció megszabott struktúrát követ, élőzene kíséretében. Az együttes harmadik darabja, A hang közepe, szigorúan megkomponált mű Sőrés Zsolt zajzenéjével. A társulat nemrégen fejezte be az Öld meg a kacsát! c. darabot, amely a mesedarab felnőtt változata, és jelenleg a Sirálysikoly c. előadást készíti, amelynek bemutatója 2007. január 29-én lesz a Nemzeti Táncszínházban!

A társulat nevét az alábbiak miatt nyerte:
A ZÉRÓ koncepcióját a történelmi feljegyzések tanúsága szerint India adta a világnak. A hindu bölcsek számára a ZÉRÓ nem egyszerűen egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, kiindulását, a mag-ot, amelyből minden származik. Ennek megfelelően eredeti jele sem a mai kör, vagy ovális volt, hanem egyszerűen egy pont: •

A társulat nevében a ZÉRÓ kifejezés hasonlóképpen a misztikus középpontból való kiindulás szándékát jelzi, hiszen a ZÉRÓ a transzformáció helye: a számegyenesen ebben a pontban alakulnak át a negatív számok pozitívakká, az éj ekkor fordul át nappallá, a virtuális itt válik valóságossá. A ZÉRÓ ilyenformán számunkra az alkotási folyamat jelképe is, hiszen ebben a folyamatban megpróbálunk felfedni valami addig rejtetten maradót, megkísérelünk hidat építeni a spirituális és a materiális létezés között.

A ZÉRÓ Balett előadásaiban egy csepp kelet és nyugat is találkozik. A "balett" szó a nyugati hagyományok tiszteletére utal nevünkben, még ha nem is jelenti e tradíciók egyszerű átvételét vagy követését, inkább azok alkotó továbbgondolását...

süti beállítások módosítása