Darvas Iván arca végigkíséri az életemet.
Azt hiszem, akkor döntöttem el, hogy színész leszek (mert én az vagyok, ha írónak is hisznek), mikor a Liliomfiban úgy változott át zsémbes öregbõl csintalan ifjúvá, hogy a szájából kivett néhány dió és szilvaszemet, és felnevetett. Férfiasabb jelenség volt Gérard Philippe-nél, de néki is nagy bája volt. Ráadásul magyar volt. Mint én. /KORNIS MIHÁLY/
| 
DARVAS IVÁN
(1925. június 14. - 2007. június 3.)
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
| |
Hogy az én magyarságomat, magától értetődő hazaszeretetemet idehaza megkérdőjelezik majd, mégpedig a szabadság első napján (és az övét is) ez hatéves koromban - és még sokáig - bevallom, fel sem merült bennem. Korosztályomban ezzel nem voltam egyedül. "Sorstalanságom" nem volt nyilvánvaló, bár egyike volt szüleim legrosszabbul őrzött titkainak. A forradalom alatt azután anyám - aki mint akkortájt minden jó ízlésű nő, a maga nézői és persze színésznői módján egy kicsit szerelmes volt Darvas Ivánba - lelkesen tárgyalta apámmal a hírt, hogy "az Iván" bement a testvérbátyjáért a börtönbe a felkelőkkel, hogy kiszabadítsa. Ez igen, ez férfi, hallottam apámtól, akinek nem volt kétséges, hogy a forradalmat az oroszok le fogják verni, és ha Darvas nem emigrál, börtönbe kerül majd, sőt, ezért a tettéért akár fel is akaszthatják. De Liliomfi, Rómeó, a Királyasszony lovagja, satöbbi - az én gyermek-szememben a szerepeivel ő azonos volt - itthon maradt. Mikor így döntött, csak azt tette, amit én, gyermek rajongója, elvártam tőle. Én azt gondoltam, hogy az igazi színész ilyen. Ma is ezt gondolom, de a színészek többsége azért mégsem ilyen. Legföljebb a színpadon.
Hát Darvas Iván mindenütt ilyen.
| 
DARVAS IVÁN A LILIOMFI CÍMŰ FILMBEN
| |
Nézem a hetvenhét éves művészt a Sorstalanság dugig telt nézőterén a József Attila Színházban, két notábilis nyak között a résben, és - ami ritkán szokott megtörténni velem, ha színházban vagyok - hiszek neki. Felolvas egy regényt. Alaposan (de jól) meg van húzva a szöveg, mégis, azért ezt megtenni: a magyar Nobel-díjas alapművét, egy tizenéves fiú Auschwitzról tett vallomását láttató erővel - nem, ennél többet kell mondanom: - az Eszköztelen Át-változás varázslatát bemutatva, pszichofiziológiailag is hitelesen - még egyszer mondom, mert a Sorstalanság speciális esetében ennél nem lehet nagyobb dicséretet elképzelni sem: - hitelesen olvasni fel, jóval túl a hetvenen: ez több, mint egy ősz mester tudása.
Több mint a kortárs méltó tisztelgése.
| 
DARVAS IVÁN A SZERELEM CÍMŰ FILMBEN, TÖRŐCSIK MARIVAL
| |
Darvas Iván evvel a felolvasással letette doktori disszertációját a magyar kultúra asztalára. Mégpedig oly tárgyban, amire az életútja jelentkezik az embernek, nem ő maga, amire nem lehet aspirálni, amit előbb bizonyos értelemben hibátlanul meg kell tenni, mármint az életet, hogy utána az ember a véletlen - Véletlen? Nem, inkább az Okvetlen? - vizsgabizottsága elé állva sikerrel bizonyíthassa, ’44-es és ’56-os mártírok láthatatlan serege előtt is, hogy a maga részéről képes a Holocaust lényegében felfoghatatlan tanulságainak megcsendítésére.
| 
DARVAS IVÁN AZ EGY HÉT PESTEN ÉS BUDÁN CÍMŰ FILMBEN, GARAS DEZSŐVEL
| |
Ül az ember a nézőtéren, és kettős megrendültséget érez. A szöveg jó, nagyon jó, nagyon kemény, szabad, vad, keserű, de hát ezt én tudom, tudtam már évtizedek óta. Hanem az öreg Darvast ebben a szerepben látni több mint ha Minellit látnám valamelyik Thomas Bernhardban, nekem. Hófehér a haja már a hajdani markáns arcú hősszerelmesnek, aki olyan bravúrosan játszott vén embereket fiatalon, és úgy jutott el valóságos aggkoráig, hogy ha kellett, gondolkodás nélkül kockára merte tenni annak esélyét és mindent - nem is egyszer. Ez az ember nem nyalt seggeket, így élte le hosszú életét. Modorosnak minősítettem dikcióját a nyolcvanas évek végén, de ez minden jelentős színész sorsa; mára megértettem, azoknak a hangsúlyait a néző úgy bevágja, mint a Hiszekegyet, és aztán vagy azt kéri számon rajtuk, miért hallja, vagy azt, hogy miért nem hallja épp.
| 
DARVAS IVÁN ÉS GÁLVÖLGYI JÁNOS
Foto Szkárossy Zsuzsa
| |
Darvas Iván teljes, eseményekben és szerepekben is bőséges életével ütötte a hitelesség pecsétjét kényesen úri beszédmodorára. Hallgatom e nagy színészt, immár öreg embert, aki betegségekben elnyűve, de művészi és emberi alázatában ronthatatlanul, csorbíthatatlanul, bárha nem mindig bírja levegővel Kertész Imre csodálatosan font körmondatait, de - nem adja fel. Sosem adja fel. Nem érdekli, hogy egy-egy lélegzetvétele meddig tart ki a Markóban meg a Csillagban kissé tönkrement tüdejében, mert ő minden esetben tudja, meddig kellene tartania, és MEG IS MUTATJA, mi a pontos hangsúly-beosztás, hol a vége egy-egy gondolatnak. És ott a vége.
Megéljük, borzongva.
| 
TÖRŐCSIK MARI ÉS DARVAS IVÁN AZ EGY HÉT PESTEN ÉS BUDÁN CÍMŰ FILMBEN
| |
Utólag döbbentem rá: a felolvasás alatt egyszerre, egyben láttam ebben az emberben a sokarcú tisztességet, amit végső soron több mint ötven éve bámulok; akit már másik színész-példaképem, Gábor Miklós is őszintén irigyelt autonómiájának a gráciája miatt. (Gyönyörűségesen ír erről ötvenes évekről szóló naplóregényében, a Sánta szabadságban.) De hát valóban: Darvas Iván volt e nehezen viselhető korban és helyen több magyarajkú nemzedék számára is a tiszta szemű kamaszkor, az életet élvezni bátor, vad ifjúkor, aztán a halnikész férfikor is, és a rezignált, bölcsebbé lett felnőttkor éppúgy: Tuzenbach és Popriscsin és Asztrov, Alvinczi Eduárd, Beckett- és Moliére-hősök, Alceste és maga Moliére... és... és... Darvas nem alkudott senkivel, semmivel.
Talán mégis ilyen a színész.
És ilyen az igaz magyar.
Örülök, hogy látom.
- Kornis Mihály-
Kritika, 2003. február
Kapcsolódó cikk:
- ELHUNYT DARVAS IVÁN
