A magunk listája

Tanulságos volt, annyi biztos. De nem azért, ami elsõ ránézésre tanulságnak látszik: megnézni zsinórban tizenöt vagy mennyi elõadást. A túlnyomó részét láttam is már - az újranézés nem tanulságok nélküli, már ha megéri. De sokszor nem érte meg.
A tanulság abban lapult, hogy tíz napig minden délelõtt színházról, elõadásról beszéltem. Nem kellett egyetlen elõadás értékelésébe belezsúfolnom a "kontextust", vagyis külön magyarázni minden szavamat; rábízhattam magam az idõre, mert volt.

Csáki Judit, Karsai György

Karsai Györggyel együtt "vezettünk föl" minden szakmai beszélgetést, harmadikként társult hozzánk Telihay Péter, majd őt váltotta a második félidőben Simon Balázs, és negyedikként szólt hozzá a most végzett Székely-osztály néhány rendezőhallgatója. Gyurival jól ismerjük egymás gondolkodását - értékítéletünk hasonlít, az ízlésünk is némileg, de azért előre rákészültünk a mondandó megosztására, ami nem is bizonyult lehetetlennek. Gyuri igazi tanár, pedagógus: ha keményet mond (mert mond ám!), akkor is lágyabban fogalmaz; én meg, kivált szóban, sarkosabban, erősebben. Telihay Péter és Simon Balázs szenvedélyesek és "belülről jöttek" voltak - mindhármuktól sokat tanultam, tényleg. Galambos Péter - a "Galamb" - érzékenyen, flottul és nagyon kedvesen moderálta a beszélgetéseket; a kedvesség, az nagyon meghatározó hangulati elem, jót tesz a mély disputának.
Direkt nem olvasom most vissza a beszélgetések leírt változatát; emlékeim szerint sikerült módszeresen egy-egy produkció mélyére hatolnunk. Sokszor lódítottuk meg egymás gondolatmenetét, sokszor kontráztuk egymást - és remélem, nem voltunk unalmasak.
Elég sok gyönge előadást láttunk - szerintem mindenképpen többet, mint amennyit egy ilyen "best of"-programban kellett volna. Dömölky János válogatása - tán öntudatlanul - valamiféle egyensúlyra törekedett: ha ott volt a kaposváriak 56/06-ja, hát ott volt a debreceni Liberté ’56 is; volt Kolozsvár és volt Beregszász; viszonylag sok vidéki és kevés fővárosi. A lista lényegében inkább mutatta a színház általános állapotát, mint legjobb formáját, ami önmagában persze nem baj, csak akkor, ha a fesztivál a legjobbak bemutatására törekszik. Ezek persze Dömölky legjobbjai voltak - ilyenformán a fesztivál vezérkara a válogató személyének kiválasztásával hozza meg az első és tán legfontosabb döntést.

Galambos Péter

A válogató kiválasztása évek óta nagy probléma; sokan nem vállalják a felkértek közül, hiszen nagyon komoly idő- és energiabefektetés, egyéb munkákra nemigen jut idő mellette, sok az utazás, sok a színházban eltöltött idő. A fesztivál záróértekezletén ismét előkerült a megfellebbezhetetlen érv az ellen, hogy olyan ember válogasson, akinek mindez maga a munka, vagyis kritikus: "a szakma gyűlöli a kritikát". Kár. A kritika (és a kritikus) ugyanis - mint ezt Karsai György találóan megjegyezte - szereti a színházat. Hiszen ezért lett kritikus, föltehetően. A sommás megállapítás persze sommás marhaság, és nem is igaz - de itt most ennek bizonyításába nem fognék bele...
Inkább elmesélem még, hogy az utolsó előtti napon az az ötletünk támadt - ismét Gyurinak, ha jól emlékszem -, hogy mi is felállítanánk a magunk listáját a díjakra. Nem a zsűri kenyerét akartuk elvenni, dehogy; csak éppen pontosan ugyanolyan munícióval rendelkeztünk ehhez, mint ők: láttunk mindent. Gondoltuk: lesz számos egybeesés - vagy nem. Akkor is jó játék - és nem fáj senkinek.
A megvalósítás azután okozott némi turbulenciát. Akadtak, akik zokon vették, hogy az ő dolgukba ilyenformán kívülről beleszólnak - holott nem szóltunk bele, dehogy. Akadtak olyanok, akik úgy gondolták, ez olyannyira magánügy, hogy nyilvánosságot sem kaphat, hiszen - teszem föl - a zsűri tekintélyét úgy lehet növelni, ha egyedül vannak a "pályán". A nagy kavarodásban - amit az okozott, hogy mi csöppet sem gondoltuk, hogy a saját, díj nélküli díjazott-listánkat titokban kellene tartanunk, mások viszont úgy gondolták - voltak, akik eltévedtek a nagy díjözönben... Mindegy; szerintem így is sikerült egy kis örömet szerezni azoknak, akiket mi gondoltunk díjra érdemesnek.

Íme, a listánk:

• A legjobb előadás:
Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája (Katona József Színház, rendezte: Zsámbéki Gábor)

• A legjobb rendező:
Alföldi Róbert (Szentivánéji álom, Bárka Színház) és Eszenyi Enikő (Az ünnep, Pesti Színház)

•A legjobb férfi főszereplő:
Hegedűs D. Géza (Az ünnep)

• A legjobb női alakítás:
Halász Judit (Az ünnep) és Jordán Adél (A karnevál utolsó éjszakája)

•A legjobb férfi mellékszereplő:
Kardos Róbert (Szentivánéji álom)

• A legjobb zene:
Kovács Márton (56/06, Kaposvár)

• A legjobb díszlet:
Khell Zsolt (56/06, Kaposvár)

• A legjobb jelmez:
Fekete Kata (Szentivánéji álom)

• Különdíj:
A párnaember (Eger)

Csáki Judit
Fotók: Szkárossy Zsuzsa