Tündérkert Fesztivál

Idén is megrendezésre kerül Dunaszerdahelyen a Tündérkert Mûvészeti Fesztivál, amely a tartalmas színházi és egyéb kulturális programok mellett egyik fontos céljának tekinti a csallóközi néphagyományok felelevenítését és megismertetését.

június 20., Szerda

19.00 a VMK színházterme
Štúdio tanca (Banská Bystrica)
Nove stromy vo mne (Bennem eredő új fák)
r. Zuzana Hájková
mozgásszínház

A Štúdio tanca koreográfusa és jelenlegi igazgatója 1996-ban a Kamaraszínház színpadán mutatta be A bennem élő fáról című műsorát, mely intim vallomásos erejével rendkívüli hatással volt a közönségre. A kritika akkor a gyökerekről értekezett, melyeket a szerző Pozsonyból Besztercebányára "ültetett át". A besztercebányai, sok munkával eltöltött évek után a kör bezárul... itt vannak a Bennem eredő új fák. Vallomás ugyanarról, és mégis másról... Történet az új élet - emberé vagy fáé - születésének erejéről, az oly különböző lények, a nő és a férfi összekapcsolódásáról, az ember és a természet eggyéolvadásáról.
Zuzana Hájková így vall az előadásról:
"A fa a művész számára örökös inspiráció. Erőt érezni belőle, és gyönyörű képet alkot. A kortárs tánc mindig az ember saját magához való viszonyát vizsgálja. Új előadásomban a tánccal mesélek a kis magról, mely mindannyiunkban csírázik. S miután fává válik, megerősödik stabilitásunk, képességünk a többi fával való kommunikációra."

20.30 a VMK moziterme
Bronislaw Duzy, Jorgos Skolias, Adam Sadura (Lengyelország)
multimediális koncert

Skolias tíz ember helyett énekel, Duzy pozanja egy egész zenekart helyettesít. A jazz mint műfaji meghatározás túlságosan leszűkítő zenéjük esetében. A lehetetlent kísértik: a görög és afrikai folklórtól saját kompozíciókon át Hendrix gitárjáig Adam Sadura felejthetetlen filmkockái mellett. Az együttes stílusát lehetetlen besorolni konkrét zenei kategóriába. Inkább több irányzat szintéziséről van szó. Legfontosabb azonban a folklór általi inspiráció, a változatos ritmika és a sokszínűség. A duó zenéjében blues-hangulatokat, balladákat, soulos vokált hallhatunk, melyet a pozan ritmikus pulzálása tesz felejthetetlenné. Mind formailag, mind koncepciójában nyitott zene ez, mely nem ismer határokat, tele van spontaneitással és szabad improvizációval...

Június 21., Csütörtök

18.00 Vámbéry irodalmi kávéház
Vida Gergely Rokokó karaoke című verskötetének bemutatója

A Madách-díjas költő kötetét Rácz I. Péter, a litera.hu szerkesztője mutatja be, az est moderátora H. Nagy Péter. Versmondó: Bíró Enikő. Közreműködik a legismertebb dunaszerdahelyi hiphop-zenekar, a Jönvukk.

21.00 Szabadidőpark
Tűzugrás
közreműködik Écsy Gyöngyi, Nagy Iván, Varga Mónika és az Ardea zenekar

Az év leghosszabb nappalának éjszakáján, Szent Iván éjjelén a Csallóközben is elterjedt volt a tűzugrás. Most hatalmas tűzrakás körül neves művészek közreműködésével elevenítjük fel az eredeti szokásokat követve ezt a hagyományt.

Június 22.,  Péntek

19.00 a VMK színházterme
Stúdió K színház (Budapest)
Sławomir Mrožek: Három éj
r. Czajlik József

Két együtt dolgozó és munkájukból kifolyólag együtt utazó férfi egy szállodai szobában olyan élmény hatása alá kerül egy harmadik személy, egy nő megjelenésével, hogy ideig-óráig kizökkennek a mindennapok biztonságából, és megkérdőjelezik egymás és a maguk létezését is.. A titokzatos harmadik megfejthetetlen szándékai, eldönthetetlen befolyása erre a két emberre, képtelenné teszik az egész helyzetet.

Június 23., Szombat

19.00 a VMK színházterme
Jókai színház
Jon Fosse: Őszi álom
r. Lévay Adina

A főhős egy fiatalember, aki valahol egy esős, tengerközeli, álmos kisváros temetőjében keresi háborgó lelke nyugalmát. A temető zúzott kővel borított sétányain jár-kel zaklatottan. Vigasztalanul esik. Egy ostornyeles lámpa fénye hol kialszik, hol újra gyullad. A fiatalember egy rúgással világításra serkenti, s ezzel kezdetét veszi a játék...

Június 24 ., Vasárnap

14.00 a Sárga kastély udvara
Hagyományok napja
gyermektáncház Németh Évával
kézműves-foglalkozások
hagyományos ételek
Szent György Borház

Közreműködik Istvánffy Balázs, Aranyszamár bábszínház, Fókusz gyermek-színjátszócsoport, Pántlika zenekar, Ágacska és Tőzike gyermek-néptánccsoportok, Oláh Attila az Ifjú Szívek szólótáncosa és barátai
A Sárga kastély udvara immár harmadik alkalommal nyújt felejthetetlen élményeket a gyerekek és persze a népi kultúrát kedvelő idősebb érdeklődők számára. Ezúttal még változatosabb programmal és még több látni-, hallani- és kóstolnivalóval...

19.00 a Sárga kastély udvara
SZEVASZ színház
Arthur Strindberg: Júlia kisasszony
r. Gágyor Péter

Arthur Strindberg: Júlia kisasszonya az első jelentős naturalista dráma, a tulajdonképpeni modern színészi játék nyitánya. Strindberg dramaturgiája szakít a korabeli hagyományos szavaló színészi játékkal, apró rezdülésekből fogalmazza meg figuráit, neki köszönhetően jelenik meg a pszichológia, mint dramaturgiai eszköz a drámairodalomban és ezáltal a színpadokon is. Maga a darab egy szerelmi háromszög a maga groteszk tragikus, olykor komikus jelenségeivel.

21.30 a Sárga kastély udvara
Világnomád - Egy Világutazó mesél...
Budai Attila mesél a világ különböző tájain átélt élményeiről...

Június 25-29.

Színházi workshop Magyar Évával és Czajlik Józseffel a VMK-ban

Június 29. Péntek

19.00 a VMK színházterme
A workshop résztvevőinek bemutatója

 

süti beállítások módosítása