Interjú Vajdai Vilmossal

Vajdai Vilmos, a Katona József Színház színésze, a TÁP Színház vezetõje szerint, a rossz, a kínos színház is sok szempontból lehet érdekes. A július 4-én kezdõdõ VOLT fesztiválon mindennap fellép a TÁP, és még egyperces színházat is elõad.

Vajdai Vilmos: Igen, ezek alatt egy kicsit legalább kipihenhetem az egész napos futkosásaimat. De most már ezekre az előadás alatti szabadidőimre is mindig beosztok valamit. Laptoppal könnyedén dolgozom a produkciók közben.

- Ezek a szabadidők az epizodista léttel járnak együtt?

Vajdai Vilmos: Nagy részben epizódszerepeket játszom, bár akad mellettük más is. A kollégáim általában az ilyen helyzetekben eldumcsizgatnak, én pedig eldolgozgatok.

- Ez így alakult vagy már a főiskolán is sejtetted, hogy leginkább epizodista leszel?

Vajdai Vilmos: Amit adnak, azt játszom. Ezek nagyrészt karakterszerepek. A Katona József Színházban amúgy sincs sok bemutató. Amikor pedig a TÁP Színházban jön egy sűrűbb időszak, amúgy is kérem, hogy kevesebbet játsszam. Teljesen jól elvagyok azokkal a szerepekkel, amelyeket kapok. Igazából azt vétettem el, hogy színész lettem.

- Miért?

Vajdai Vilmos:Jobban is el tudnám tölteni az időmet. Nem rossz dolog ez, szeretem a színházat, de talán jobb lett volna, ha rögtön inkább rendezőként kezdem a pályát. Nagyon nehezen tudom elviselni, hogy nem én rendelkezem az időmmel. Nem én találom ki, hogy mit csináljak, hanem megmondják nekem. Ebben van jó is, mert ha például a TÁP színházas kemény munka után bejövök a Katonába kisebb szerepet játszani, akkor itt pihenek. Mindig várom azt az egy-két hónapot, amikor végre több időm lesz, de aztán rendszeresen összetorlódnak a dolgok. Van két gyerekem, velük is sokat szeretnék lenni. Volt egy durva időszak az életemben, amikor mindenki elkezdett meghalni körülöttem. A szüleim, Halász Péter és most éppen az egyik macskám is, akivel 12 évet éltem. Ezeket  el kellett tudnom viselni - például, amelyik nap meghalt a Péter aznap született a fiam -, és ezekkel együtt mindig tanulok valamit, egyre többet a halálból, halálról is. Máskor is voltak már nehéz időszakaim és azt képzeltem, hogy ezeknek is vége szakad egyszer, de úgy látszik, hogy nem. A munkából is mindig nagyon sok van. És most azt sem tudom, hogy panaszkodom -e vagy dicsekszem.

- A TÁP Színházat te hoztad létre, tehát nyilván magadnak csinálod a sok munkát.

Igen. Amikor a TÁP Színház megalakult, viszonylag nagyobb energiával a Tilos az Á-ban csináltuk. Aztán a Trafóba kerültünk, és akkor általában évente egyszer nagyon koncentráltan volt egy olyan hónap, ami alatt létre kellett hozni a produkciót. Majd átmentünk a Süss Fel Napba, ahol már amúgy is diszkóztam. Jókor döntöttem, hogy tegyük át a székhelyünket a Süss Fel Napba, visszatértünk ahhoz, amit az elején elkezdtünk, hogy rendszeresen tartunk ad hoc előadásokat, amelyeket csak egyszer próbálunk, és csak egyszer adjuk elő őket. Az már bebizonyosodott, hogy egyszeri alkalommal mindig erős előadásokat tudunk produkálni.

- Például a Minden rossz varietét, ha nem is ugyanúgy, de mégis előadjátok többször is.

Vajdai Vilmos: Azért sokat változik közben az előadás, és a Trafóban is dolgozott a TÁP Színház, meg én is rendezgettem máshol. Most azt a szokást követjük, hogy van egy állandó darab, amit akár egy évig próbálunk, akkor mutatjuk be, amikor már tényleg elkészül, és van minden héten az a folyamatos működés, amiben ad hoc előadásokat tartunk. Ezekben az ad hoc produkciókban persze megtalálhatók visszatérő momentumok, ilyen például maga a varieté műfaja. Ezt  több felé hívják, így tényleg kénytelenek voltunk jó néhány helyen játszani, de ezekből is mindegyik más volt. Ezt már kicsit unom is, de állandóan igyekszünk megújítani. Visszatérő dolog a rossz írások estje is, és még egy-két olyan dramaturgiai ötlet forma szűrődött le az előadásokból, ami újra hasznosítható.

- Sok gúny és öngúny van a produkcióitokban, de gondolom, valójában mégsem akartok egy rossz színházi estét.

Vajdai Vilmos: A határán vagyunk ennek. Egy olyan eszmét találtunk, egy paradoxont, amiből magunk sem tudunk kikeveredni.

- Amikor küldesz nekem egy sms-t, hogy "rossz lesz, ne gyere!", akkor valójában azt akarod, hogy jöjjek, nem?

Vajdai Vilmos: Hát én nem is tudom.

- De ha nem azt akarnád, hogy megnézzem az előadást, nem küldenél sms-t.

Vajdai Vilmos: Nehéz megfogalmazni, hogyan gondoljuk ezt. Igazából azt akarjuk, hogy egy idő után ez már tényleg kínos legyen. Egy ilyen sms gerillareklámnak, gerillamarketingnek számít. Persze végső soron azt akarjuk, hogy eljöjjenek az előadásainkra. De ebben se legyen feszültség. Ha azt kapja valaki, hogy ne jöjjön el, akkor nem érzi, hogy neki feltétlen illik eljönnie, vagy eljön, vagy sem.

- Valószínűleg azt sem akarjátok - hiába minősítitek szarnak a produkcióitokat -, hogy tíz perc után fölálljon a közönség, és kimenjen a nézőtérről.

Vajdai Vilmos: Akarjuk vagy sem, ha szar, akkor se mennek ki. Volt olyan előadásunk, ami végig nagyon súlyosan szar volt, igazából humoros rész sem volt benne. Igaz, hogy klipszerű a produkció, mindig jön valami más, egyik szar lement, jött utána a másik, és mind kínosabb volt. De a kínos pillanatokban általában kijön valami a színészből, mert ilyenkor rendszerint őt látjuk a maga valójában. És ez a nézőben is megmozgat valamit, mert a kínos dolgokat a színházban a nézők és a színészek közösen élik át. Ez olyan, mint a katarzis.

- Mitől lesz kínos a produkció? Attól, hogy tényleg rossz a színész, nem tudja eljátszani a szerepét, vagy akár attól, hogy te nem rendezted meg jól az előadást?

Vajdai Vilmos: Nagyon sokfélétől válhat valaki kínossá. Ez egy kabaré, ebben sok mindent bízok a színészre. Igazából ahhoz, hogy jó kínossá váljon a jelenet, ahhoz sok tehetség, erő és munka kell. Azok a jelenetek, amelyekben alkalmatlannak érzed a színészt, vagy olyannak tartod a szituációt, hogy az nem lett volna közönség elé való, valójában energiátlanok. Ha van energia a produkcióban, akkor az már mindenképp érdekes. Az energiát meg kell becsülnünk manapság! Lehet, hogy kínos, nem nézném végig egy előadás erejéig, de három percet akkor is kibírok, mert utána jön valami más. Izgalmas, és bizsergető abban is van, mikor kínosan érzem magam, ha valaki egyszer csak pucér lesz a színpadon, nem feltétlenül a szó szoros értelmében.

- Azért sok a parodisztikus elem ebben. Meg amikor olyan színházat csináltál, amiben aludhattak is a nézők, akkor sem azt akartad, hogy végigaludják az előadást.

Vajdai Vilmos: De! A végén általában el is aludtak, mert előtte kaptak egy TIT előadásszerű lassú, kicsit unalmas,  kicsit érdekes mesét, - amit fekve hallgattak végig miközben nyugtató teát kortyolgattak -,  ami után hosszú, úszós altató zenét játszottunk, hogy elaludjanak. A szöveg egyébként az álomról szólt. Ezt még a Tilos az Á-ban találtuk ki. Úgy indítottam el ezt a színházat, hogy minden olyasmit csinálunk, amit a színházban nem szabad. Elvileg nem lehet aludni, de persze úgyis alszanak benne az emberek. Ha hozzánk eleve úgy jönnek, hogy aludhatnak, akkor felszabadulnak. Kerestem a határokat. Sokáig nem működött az interaktív színház, a nézők piszkálása, sőt ciki volt. De most úgy érzem, hogy újra van rá igény, nagyon jól lehet tartani a kapcsolatot a nézőkkel, csak bántani nem szabad őket, legalábbis fizikálisan. Molnár Ferenc egyik írása szerint a néző a színházban egyértelműen kínzáson vesz részt. Hosszan egy irányba kell figyelnie, nem mozoghat, nem szólhat a társához. Mi valamennyire próbáljuk felszabadítani a nézőket. A Minden Rossz Varietében sokfajta paródia van persze, rá is van bízva az emberekre, hogy mit csinálnak. Én, mint konferanszié, a ritmusát próbálom az előadásnak javítani, rontani, vagy tartani. Amikor túl hosszú valami, az már érdektelen, azt nem érdemes csinálni. A varieté műsoroknak kialakult a formájuk, gyakran alig kell megbeszélnünk bármit is. Ezzel a varietével megtaláltunk valami olyasmit, ami elveszni látszott a múlt század közepén, ez a kabarénak a mai megfelelője. Ezzel a műfajjal sötét éjszakai klubokban korszerűen lehet reagálni a világ dolgaira. Direkte nem politizálunk, miközben óhatatlanul sok politizálás kerül a darabjainkba; a varietében sokszor a napi szarra reagálunk, és az meg legtöbb a politikában van, sajnos.

- Mondtad, hogy zavar, amikor megmondják neked, mit csinálj. Te mennyire mondod meg másoknak? Hiszen valahol már beszéltél arról, hogy egy idő után óhatatlanul te is autokratikus rendezővé válsz.

Vajdai Vilmos: Csupán az utolsó pillanatokban válok autokratikussá. Addig húzom, tologatom a dolgot. Végül csak kell lennie egy embernek, aki megmondja, hogy mi történjen a színpadon. Az ad hoc előadásokba is beleszólok, amikor összerakjuk a produkciót. Abba kevésbé, hogy ki mit csináljon, próbálom visszafogni magam. Létrehozok olyan állandó előadásokat, mint a Keresők, ebben az esetben úgy viselkedem, mint egy rendező. Bár az ilyen alkalmakkor is egy ideig szabad folyást engedek az eseményeknek, hagyom, hogy bárki próbáljon ki bármit, abból, ha valaki nagyon konkrétan akar valamit, általában jó épül föl.

- Állítólag Halász Péter volt annak a mestere, hogy a színészek azt higgyék, mindent ők találtak ki, pedig azért ez nem így volt.

Vajdai Vilmos: Pontosan. Amikor az Önbizalmat rendezte, meglepve tapasztaltam, hogy miközben  roppant lazán próbált, mégis keményen irányította, hogy ki és mit csináljon. Kívülről úgy nézett ki, mintha nem is irányítana minket, de belülről azért megszenvedtük a munkafolyamatot.

- Te konferáltad azt a műsort is, amelyen élve ravatalozták fel Halász Pétert. Bármennyire morbidan hangzik is, ennek egészen hasonló volt a felépítése, mint a Minden rossz varietének. Ott is jött mindenféle ember, mondott, amit akart, és neked vigyáznod kellett a szertartás ritmusára.

Vajdai Vilmos: Igazából Péter diktálta a ritmust. Nekem nagyon kellett figyelnem őt, amikor láttam, hogy hosszúnak érez valamit, akkor léptem közbe.

- Mit jelentett ő neked?

Vajdai Vilmos: A legjobb barátom volt, és ő is a barátjának tartott engem.

- Színházi szempontból mit tanultál tőle?

Vajdai Vilmos: A műveltségét soha nem fogom tudni elérni, a derűjét, rálátását a világra, csak remélhetem, hogy majd egyszer  a távoli jövőben. Nem akarok, nem tudok olyan lenni, mint Péter. Illetve mégis olyan akarok lenni: én is szabad szeretnék lenni.

- Mit csináltok a Volt fesztiválon?

Vajdai Vilmos: Lesznek szex mesék. Többen nagy ágyon ülnek majd, egy szál lepedőben, és olyasmikről mesélnek, amikről nem szokás. Az Odüsszeusz lesz a jövő évi bemutatónk, rap operát szeretnék belőle létrehozni. Ebből tartunk próbaelőadást. A Keresőknek is sajátos változatát mutatjuk be, csak egy csíkban látszódnak majd a színészi fejek. És mindennap csinálunk egy perces színházat, amiben egy-egy néző, öt-hat színésztől röviden kap valamit.

Bóta Gábor