Itt a vége - Kisvárda 2007.

"Mikor a gyerek gyerek volt, nem volt véleménye." (Wenders)
Nem is szeretem, ha van, hallom olyankor kívülrõl a hangom, ahogy érvel, okoskodik, hasonlítgat és megfelel, próbál eredeti lenni úgy, hogy azért összeegyeztethetõ legyen más véleményekkel.

Azt tudom, hogy Yvonne kicsi volt, kisebb, mint amekkorának másnap látszott a sátornál, és földöntúli mélységek tükröződtek a szemében.
Ez vélemény? Lehet, de nem fontos. A fontos az, hogy rabul ejtett.
Ahogy azoknak a fiataloknak a megvesztegethetetlen hite is, akik ölni tudtak volna egymásért és a produkciójukért a szakmai beszélgetésen.
Ahogy mindenki számára evidensen itt volt velünk Tevje (Fülöp Zoltán), ahogy végre nevet kapott a pestiek által méltán megkedvelt lottóreklám-hős, Nagy Csongor Zsolt, ahogy nyolc éve Pegeen szerepe szerződésbontó tényező volt az életemben, most pedig sóvárogva néztem a színpadot.

Ahogy hallottam már azt a Nino Rotát, mentem végig hercegnőként én is a hosszú asztalon, feküdtem zongorán és estem szerelembe énekelve, mégsem erre gondoltam közben, csak eggyel később, mégsem az "én ezt már tíz éve ismerem"-felsőbbsége, mégsem az irigység, hogy most miért ugyanaz mással, hanem a találkozás, a viszontlátás öröme, egykori önmagammal és mostani vele.

- Nem is találkoztam Telihayval - mondtam Csomának a szakmai beszélgetés után.
- Tudtam, hogy nem fogsz - válaszolta, pedig ott állt a takarásban, karján a gyerekével.
De én is csak véletlenül láttam.
És néztük egymást a napszemüvegünkön át.

Létay Dóra
a zsűri tagja
(első közlés: Kisvárdai Lapok, 2007.július 29.)