A Hólyagcirkusz Társulat szeretné felhívni a figyelmet néhány, az Alternatív és Független Színházak Szövetségének (AFSzSz) mûködésével kapcsolatos alapvetõ kérdéskörre, melyek végiggondolását, tagok általi véleményezését - lentebb olvasható döntésünktõl függetlenül - szükségesnek tartjuk.
Mindenekelőtt be kell vallanunk, hogy a több mint 120 tagot számláló AFSzSz alapszabályzata, elnökségi döntéseinek folyamata, a tagsággal járó jogaink és kötelezettségeink tartalma lényegében ismeretlen a számunkra. És ez akkor is így van, ha mi magunk sem feszülünk meg rendszeresen a fontosabb információkért. Mindez persze nem kérdőjelezheti meg az AFSzSz legitimitását, ám konkrét ügyekben ennek a kommunikációs hiánynak súlyos szerepe van.
|
Ilyen konkrét ügyek:
- az AFSzSz tagjaiból 2006-ban alakult Befogadó Színházak Társulásának, a BESZT- nek a kapcsolata a Szövetséggel, annak elnökségével és a többi alternatív színházzal (Ebből a szempontból kérdés, hogy külön kell-e kezelni a NKÖM és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával 2005-ben megszületett Flórián Műhely szerepét, mely Magyarország első produkciós háza, vagyis befogadó műhelye.)
- a BESZT által felvetett, de az AFSzSz által menedzselt regisztrációs rendszer kezelése, a különböző szekciók (a befogadó műhelyek, a játszóhellyel rendelkező, illetve a játszóhellyel nem rendelkező társulatok, tánc- és mozgás színházak, oktatási műhelyek stb.) létrehozásának és együttműködésének ügye
- a szegedi Thealter fesztivál programja mellett, 2003 óta párhuzamosan megjelenő Szegedi Alternatív Színházi Szemlének, a SzaSzSz-nak a válogatási rendszere, a válogatók, a zsűri tagok kiválasztásának, a versenyprogram összeállításának a szempontjai, és még ugyanezen a lapon a Thealternek, illetve a szegedi Maszk Egyesületnek, mint rendezőnek az AFSzSz-el és a BESZT-tel való kooperációja
- és végül, de nem utolsósorban az AFSzSz szerepvállalása az alternatív színházak működését részben vagy egészben biztosító minisztériumi, önkormányzati vagy egyéb intézményi pályázatok működési elveinek, kuratóriumainak, támogatási kereteinek, elszámolási kötelezettségeinek stb. szabályozásában
Ez csak néhány fontosabb tárgykör, amelyekről úgy gondoljuk, hogy ezekben a témákban jelenleg nem nyílt a kommunikáció közöttünk. Mindezekről természetesen csak azért lehet itt most beszélni, mert vannak, akik igen sokat tesznek azért, hogy az alternatív színházi értékek minél több ember számára megismerhetőek legyenek, és hogy az alkotók minél jobb körülmények között dolgozhassanak.
Mégis azt látjuk, hogy valamiért zárt körben dőlnek el a dolgaink, és ha némely újító ötlet, szándék egyöntetűen elfogadottá és sikeressé válhatna is az AFSzSz tagjai között, sajnos információhiány, bizalmatlanság, hanyagság következtében, inkább ellenkező érzéseket kelt hol egyikünkben, hol másikunkban.
A szervezet működésében Társulatunk jó ideje nem tud részt venni, és ennél fogva úgy döntöttünk, hogy kilépünk az Alternatív és Független Színházak Szövetségéből.
Ugyanakkor alkotó munkánkkal párhuzamosan, és abból fakadóan továbbra is nyitottak vagyunk minden megkeresésre, mely a fenti kérdésekkel kapcsolatosan, és azokon túlmenően számít ránk, a véleményünkre és javaslatainkra.
Budapest, 2007. július 16.
További tájékozódási pontok néhány alternatív színházi weboldalról >>