Sziget a Szigeten

A Színház és Tánc helyszín, sziget a szigeten. Négy helyszínen - Szabadtéri színpad, Sátor, Fû és Performansz színpad - naponta 6 elõadás, összesen egy hét alatt 42 nemzetközi és hazai alkotás kerül bemutatásra. A legszínvonalasabb kortárs színház, tánc, opera és performansz mûvészet képviselõi mellett bemutatkozási lehetõséget kapnak fiatal, tehetséges, pályakezdõ alkotók is. A társulatok a világ szinte minden pontjáról érkeznek Dél-Koreától és Japántól Európa számos országán keresztül egészen Kubáig és az Egyesült Államokig.

Idén már augusztus 7-én, a Sziget nulladik napján beindul a színházi helyszín, hiszen az idén 50. születésnapját ünneplő Frenák Pál új bemutatójának sajtóbemutatója fog erre a napra esni. Az Instinct című előadás Frenák Pál magyar koreográfus és Helmut Oehring német zeneszerző közös műve, amelyet a Frenák Pál Társulat táncosai, és neves nemzetközi vendégművész gárda valósít meg a Bipolar német-magyar kulturális projektek keretében, a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Sziget kooprodukciójában.
Idén harmadszor mutat be a helyszín kubai csapatot, minden évben másokat, bemutatva Kuba rendkívül gazdag kortárs tánc kultúráját. A Danza del Alma Santa Clara-ból érkezik, hogy folytassa a nagysikerű sorozatot.
A tavalyi japán jelenlét sikere után ebben az évben is lesznek művészek a felkelő nap országából. Leni-Basso az egyik leghíresebb japán kortárs tánc társulat, akik Akiko Kitamura vezetésével működnek 1994 óta. Ghostly Round című koreográfiájukkal érkeznek. Hiroaki Umeda, a másik fellépő Japánból egy saját maga által készített koreográfiát az Accumulated Layout című szólóját hozza a Szigetre. Távol-keleti fellépők sora még folytatódik a dél-koreai Kyung-eun Lee és társulata, a Lee K. Dance szereplésével, akik két darabjukat a Between és a The Spring Dream címűt mutatják be egy este keretén belül.
A flamenco műfajának világhírű művelői, az Eva Yerbabuena Balett Flamenco társulat is vendége lesz a Sziget színházi helyszínének, akik először járnak Magyarországon. Eva című produkciójukkal New Yorktól Londonig nagyon sok helyen arattak osztatlan sikert.

Japán dobkoncert is hallható lesz a Sziget színházi helyszínén. A Bunkyo Daiko 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy népszerűsítse és életben tartsa a japán dobolás nemzedékekről nemzedékekre öröklődő hagyományait Hiroshima városában. Az együttes teljes egészében középiskolás diáklányokból áll, ami elég ritkának számít Japánban.
De vendégünk lesz a francia Accrorap társulat is, akik az indiai klasszikus zene és tánc illetve a hip-hop tánc vegyítéséből hoznak létre egy egészen különleges előadást, Les Corps Etrangers címmel.
A tánc mellett idén a humor is jelentős szerepet kap a színházi programban olyan jelentős előadókkal, mint a világhírű Tricicle Company Spanyolországból, akik 20 éves működésük legjobb jeleneteiből összeállított estével lépnek fel. Ennio Marchetto Olaszországból érkezik, aki papírjelmezeivel parodizálja ki a klasszikus és könnyűzene legnagyobb előadóit. Fabien Kachev Franciaországból érkezik, ő hangutánzó képességével fog minket elkápráztatni és megnevettetni. 
Folytatjuk azt a hagyományt is, hogy egy-egy színházi jellegű koncerttel is megörvendeztessük a nagyérdeműt. Emilie Simon, a népszerű francia énekesnő lép fel együttesével egyik este a szabadtéri színpadon, a sátorban pedig ismét láthatjuk sokak kérésére újból a The Tiger Lillies csapatát, akik önálló koncertet adnak majd.
A sanzonok szerelmeseinek jó hír, hogy Eszenyi Enikő is látható lesz a most bemutatott új előadóestjével. A gyönyörben NINCS középút című estben kortárs magyar író- és költőnők nőkről szóló írásait olvassa fel és énekli el, Darvas Ferenc megzenésítésével és kíséretével.
Egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy a magyar néptánccal is lehessen találkozni a Sziget forgatagában. Idén erre lehetőséget többek között a fennállásának 50. évfordulóját most ünneplő Duna Művészegyüttes legújabb, a Nomád szenvedélyek - Kígyóballada című előadása fog nyújtani.
A teljesség igénye nélkül még olyan művészek és társulatok lesznek láthatók a hazai palettáról, mint Gergye Krisztián és társulata, Kovács Gerzson Péter és Társulata, Ladányi Andrea az LA Dance Company-val, Szabó Réka a Tünet Együttessel, Bozsik Yvette Társulata, valamint a Tápszínház.

 
Nagy Utcaszínházak

Immár négy éve, hogy Európa legkáprázatosabb utcaszínházi produkciói lépnek fel a Szigeten, az egyik legjelentősebb helyszínné varázsolva a Nagy Utcaszínházak területét. A műfaj a nevében hordozza legjellemzőbb tulajdonságát: a produkciókat kifejezetten utcára, térre, a szabad ég alá tervezték, kihasználva a hely speciális természeti és építészeti adottságait.

Magyarországon egyelőre csak a Szigeten láthat a közönség hagyományos nagy utcaszínházi produkciót. A világszerte növekvő népszerűségnek örvendő műfaj fő jellegzetessége, hogy a középkori commedia dell’artét és az elmúlt századok vásári vándorszínjátszását a legmodernebb technikával ötvözi. A szélsőséges karaktereket felvonultató egyszerű történetet szabadtéren (parkokban, városok főterein...stb.) adják elő a tavasztól nyárig turnézó független társulatok. Ami megkülönbözteti őket más utcaszínházi előadásoktól — pantomimesektől, zsonglőröktől...stb. — az elsősorban a produkció dimenziói. A nagyszabású előadások kihasználják a szabadtér adta lehetőségeket: hatalmas, és többnyire mozgó díszleteket, tűzijátékot, 30-40 m magasságban bemutatott akrobatikus jeleneteket, sokszor élő zenét, gigantikus mozgó járműveket vonultatnak fel, mindezt szinte testközelben, vagy egyenesen a közönség bevonásával.
Idén a tavaly már nagy sikert aratott francia Transe Express látogat el újra a Szigetre. Az együttest ’82-ben alapította Brigitte Burdin és művészeti vezetőjük, Gilles Rhode, székhelyük a Dél-franciaországi Crest, ahol mintegy száz akrobata, színész, táncos, zenész, énekes és technikus dolgozik együtt a monumentális produkciók létrehozásában. Játszottak már hídavató ünnepségen, a Kínai Nagyfalnál és az Athéni Olimpiai Játékokon is.
A Les Rois Faignants jelentése a Rest királyok. A cím a francia Meroving-ház utolsó királyaira utal, akik szinte gyermekek lévén az uralkodást inkább a majordomusra hagyták. Az előadásban Mortibus király látván, hogy a halottakért mennyi könnyet hullatnak, mennyi virágot, milyen megkülönböztetett figyelmet kapnak, elhatározza, hogy megrendezi saját temetését. Az egész udvar elkíséri utolsó útjára, amit nagy parádé, zeneszó kísér, az udvaroncok virágokat szórnak, és hagymát szeletelnek, hogy a nép is hullasson könnyet. A gyászmenet végül megérkezik egy hatalmas fa tövébe, amelynek ágain csodálatos mesebeli lényeket látunk: repülő halat meglovagoló királynőt, és óriás albatrosszal harcoló királyt.

Forrás: Sziget Színház

süti beállítások módosítása