Gertrude Stein: "Egyszer rég a Föld még kerek volt, s te körbe- és körbejárhattad."
Kora reggeli hûvös idõ. Kissé nyûgösen fordulok ágyamban a másik oldalamra, de kelni kell, menni kell - vár a Völgy. Felkelek, felöltözöm, miután megtaláltam a völgyes pólómat, és útnak indulok, mert immár egy éve nem voltam Kapolcson. Aztán megint eltelik kilenc nap, mint egy pillanat...
Ismét kora reggeli hűvös idő. Kissé nyűgösen fordulok hálózsákomban a másik oldalamra, de kelni kell, menni kell - vár a Völgy. Felkelek, felöltözöm, miután megtaláltam a - másik - völgyes pólómat, és útnak indulok, mert immár egy hete nem voltam Kapolcson. Szép volt, jó volt ez a hét, de hiába voltam itt, idén először lényegében egyetlen falu programjainak látogatására korlátoztam völgyezésemet. Ideje volt hát, hogy kimozduljak végre: új arcokat és más helyeket is lássak.
Persze az elszakadás nem ment ilyen egyszerűen. "Reggel" tíztől meg kellett néznem Varga Anikót és kis játszótársait a Faluházban, mert a kezdetektől figyeltem, hogyan születik meg délelőtti játszadozásaik közben egy előadás, s izgatottan vártam a végeredményt. Kezdés előtt pár perccel kissé idegesen vártam szokásos kávémra, de az ördög, aki nem alszik, vagy ha mégis, hát korábban kelt nálam, a korai időponthoz képest hatalmas sort állított elém a büfénél, én pedig lemaradtam a bevezető játékról. Még szerencse, hogy láttam e rész főpróbáját, így legalább magamban össze tudtam állítani az egész előadást. Kifejezetten megérte a korán ébredést, hiszen minden felmerült technikai hátráltatás ellenére a produkció csodálatosan sikerült. A tapsrendnél az egyik kislány jogosan kiáltotta el magát: "győztünk!" - még akkor is, ha valójában nem volt semmiféle verseny. Az előadás után a gyerekek - ahogy egy igazi premierhez illik - buliztak együtt egy jót, én pedig szép csendesen szedtem kis úti pakkomat és nyakamba vettem a Völgyet.
 | | Színház születik | |
Reggel borult, s már napok óta riogattak a hétvégi zivatarral, ezért felkészültem a legrosszabbra is. A rossz idő azonban érdeklődés hiányában elmaradt, én meg percek alatt túlöltözöttnek éreztem magam. Komfort-érzetem tűrésküszöbe már úgyis napok óta sokkal magasabbra tolódott, így az ilyen apróságok nem tudták kedvemet szegni. A Völgy gócpontjain még nagy volt a tömeg, a nyüzsgés, de a legtöbben már kifelé tartottak a Völgyből csomagjaikkal, míg én befelé igyekeztem. Két könnyű stoppal hamar átértem Dörögdre, így Margóra, állandó fotósunkra és saját sajtókártyámra hivatkozva az első sorban tudtam helyet szerezni az
Amadinda koncerten. Záró előadásuk a
Nyolcvan perc alatt a Föld körül közel két órásra nyúlt, de ezt senki sem bánta, sőt, még tovább is hallgattuk volna őket.
Rácz Zoltán minden állomás előtt mesélt a helyi kultúráról, saját élményeiből anekdotázott, miközben képzeletben körbedobolták a Földet, a Csendes-óceántól kezdve Afrikán, Európán és az Egyesült Államokon keresztül vissza a Csendes-óceánig. Ritmusukra a közönség egy emberként mozgatta kezét, lábát vagy épp a fejét. S természetesen nem engedtük el őket ráadás nélkül. "Once upon a time the world was round and you could go on it around and around." - énekelték
Gertrude Stein versét
John Cage megzenésítésében, mert ez illik ide, mondják. És igazuk van. Végső soron én is épp körbejárni készülök egy kis világot - s megyek is tovább, hogy ezt megvalósítsam.
 | | ÜtősVölgy | |
Egymagamban indulok Vigántpetend felé, de nem bánom: az elmúlt napokban úgyis folyamatosan társaságban voltam - jólesik egy kis egyedüllét. Időmből kitelik, el is határozom hát, hogy megmozgatom csontjaimat és lesétálom a Dörögd-Kapolcs távot, de még félúton sem járok, amikor lassít mellettem egy kocsi, és sofőrje meginvitál egy fuvarra. Ilyen ez a Völgy - még stoppolni sem kell ahhoz, hogy felvegyenek. Tervemen persze gyorsan változtatok és beülök a srác mellé, aki pár órával később, amikor gyalogszerrel újra összetalálkozunk, már úgy köszön rám, mintha régi ismerősök lennénk - ilyen is a Völgy. Kapolcson csak annyi időt töltök egyelőre, hogy vegyek magamnak idén is egy völgypólót: kicsit szegényes a kínálat, de hát az utolsó nap délutánján már nincs értelme csodálkozni ezen, főleg, mert jól tudom, milyen kelendő e portéka. Azért még sikerül találnom egy színben és méretben is megfelelő darabot, s még ajándékot is kapok mellé. A falu határában ismerősbe botlom, s beszélgetek is vele, amíg (hiába) stoppol Pest felé. Félek, hogy a létszámot növelve rontom esélyeit, s egyébként is vár az
AfrikaVölgy, ezért sétálok tovább, míg ismét fel nem vesznek.
 | | Távol, Afrikában | |
Az afrikaiak helyi állomáshelyén nincs túl nagy élet - talán itt érzem a legjobban, hogy sokan csak azért nem indultak még haza, mert elnyomta őket a tíznapos fáradtság. Jól példázza feltevésemet a babzsákokon szendergők egy csoportja. Bennem viszont dolgozik a kíváncsiság és a reggeli kávé, ezért nem csak a helyi fotókiállítást nézem meg, de egy önkéntes beszámolóját is érdeklődve hallgatom egy kenyai árvaházról és annak magyar segítőiről. Kérek tőle prospektust, s bár
azt ad, kicsit sajnálom, hogy a papírok mellett széplő ébenfa-darabot csak megfognom szabad, meg nem tarthatom. Közben továbbra sem akarom elhinni, hogy csak ennyi Afrika jut nekem. Hátha egy másik udvarban is ott vannak - gondolom, s továbbmegyek kifelé a faluból. Már éppen visszafordulnék, amikor egy kapuban álldogáló öregasszony megállít, s ellentmondást nem tűrve kijelenti, hogy bizony jósolni fog nekem. És meg is teszi. Szkeptikus lévén sosem akartam jósoltatni magamnak, s most, hogy mégis emeltem a pakli kártyából, továbbra is kétlem, hogy igazsága lesz a cigányasszonynak. De ha tényleg két fiam, meg egy lányom lesz, akkor nem hiába adtam oda a neki a saját kezűleg horgolt szütyőmet. Miközben a jóslat részletein rágódtam, ráeszméltem, hogy mást - ehetőt - nem is nagyon rágtam ma még, úgyhogy - egy hét után újra - vettem is egy szelet pompost, kedvenc völgyi eledelemet. A petendi templomdombon letelepedve költöttem el étkemet, mielőtt visszamentem volna Kapolcsra
Vojtina Bábszínházat nézni.
 | | A mutatványos vitéz | |
Kissé furcsán éreztem magam az első sorban kuporogva, ahol én voltam az egyetlen olyan felnőtt, akinek nem volt saját porontya. Ezért megnyugtató volt hátrafordulva látni, hogy több idősebb Völgylátogató is várja az előadást. Miután a négy fiatal elkezdte játszani a
Mutatványos vitézeket, már az sem érdekelt volna, ha én vagyok az egyedüli nagykorú néző, annyira jól szórakoztam. Bábokkal és rengeteg fantáziával mutatták be Kukorica Jancsi, Toldi Miklós és Ludas Matyi történetét.
Estefelé egy időre más vizekre eveztem és visszatértem Pulára, a Bárkához, ahol meghallgattam
Spiró György és
Háy János beszélgetését a Messiásokról. A beszélgetés(sorozat) egy "mélyizom-tornai ajánlat" (by Háy) felolvasásával zárult, ami szépen rímelt a nyitó
Garaczi László beszélgetésen elhangzott Metaxa-részletre. De hogy ne kelljen komoly hangulatban zárnom idei Völgyemet, beültem a Faluházba és megnéztem a
Mulatságot.
Mucsi Zoltán,
Scherer Péter és
Szikszai Rémusz immár tíz éve játsszák az előadást, de én még csak egyszer láttam. Évekkel ezelőtt a Völgyben. Furcsa, de régről csak két dolog maradt meg az emlékeimben: hogy mennyire meleg volt a cseppnyi nézőtéren, és hogy nagyon szerettem az előadást. Az érdeklődés még ennyi év után sem csökkent a trió iránt - most is csurig töltöttük a nézőteret, sőt, odakint is voltak, akik kivetítőn nézték az élőelőadást. Nem csalt az emlékezetem: tényleg nagyon jó volt a színjáték - alaposan megdolgoztatta rekeszizmomat.
 | | Mulatság van | |
A percekig tartó taps után a rendezőként is jelenlévő
Bérczes Futár László elbúcsúzott tőlünk - ezzel szinte véget ért az idei Völgy Pulán. Igaz, még szalmazsákon elheveredve megnézhettem volna
Trier legutóbbi filmjét, a
Főfőnököt, de ezt az élvezetet most meghagytam egy maroknyi, nálam frissebb filmkedvelőnek.
Ehelyett inkább bevackolom magam elmagányosodott sátramba, hogy aztán a kora reggeli hűvösben felöltsem legújabb völgyes pólómat és útnak induljak - hogy egy év múlva visszaérjek Kapolcsra.
Balassa Eszter
Fotó: Klacsán Margó
