A vasárnapi napot is megérte (volna) teljes egészében a Színház -és Táncsátornál tölteni, és ez nem az elsõ ilyen nap! Fabien Kachev egyszemélyes (magyar tagot is felmutató) színházi társulatát a dél-koreai Lee K. Dance frappáns jelenetei követték, hogy aztán helyet adjanak a spanyol Tricicle közönségbarát gagjeinek. A záróakkord a The Tiger Lillies volt, amit nem minden gitár bírna el.
A napot a francia Fabien Kachev nyitotta, aki azzal foglalkozik, amit Rowan Atkinson is tenne, ha nem a tv és a film irányába indult volna el. Kachev nem tesz mást, mint egyszerű jeleneteket ad elő. Saját elmondása szerint nem törekszik semmiféle üzenet átadására, egyszerűen nevettetni akar. Igazán nem nagy lélegzetvételű a dolog, amit csinál: egy jelenetben maximum három-négy szereplő van, a helyszín sem túl extra. A második jelenet például egy nádasban játszódott, kacsavadászaton. Nem szerepelt benne más, mint a vadász, a kutyája, különféle állatok és egy földönkívüli. Csakhogy Kachev teljesen egyedül, egy teljesen üres színpadon játszik. Jelenetváltásnál lecseréli a zakóját, ezenkívül viszont összesen egy darab széket használ. A színpadon azonban ott van a puska, a töltények, a szárnyasok, a beszélgetőpartnerek, az autó, az angol nyelvlecke ésatöbbi. És bár a hangokat tökéletesen utánozza és azzal sincs gondja, hogy elmutogasson egy pár perces túlvilági kalandot, az előadás során legalább egy gépelt oldalnyi magyar szöveget is elmondott, tökéletesen érthetően. Le a kalappal!
|
helyzetben áll meg, hogy az ember rájön, fűnyírónak is jó.
|
Én két és fél jelenetet láttam. Az első egy megbundázott teniszmeccsről, a második egy boxmeccsről, a harmadik egy reptéri váró életéről szólt. Pantomim előadás volt, tehát egy szó sem esett, a búúúút és az !Olé!-t leszámítva. Az első jelenet még nagyon vicces volt, a második már nem annyira, de még voltak benne jó ötletek, a harmadik pedig már nagyon lifegett. Remélem, a tendencia nem folytatódott, de valódi véleményt igazán nem alkothatok 2 jelenet alapján.
|
A brit banda frontembere, Martyn Jacques, egy a londoni Soho-ban található bordélyház fölött nőtt fel, számai ezért behatóan tárgyalják a prostituáltak, futtatóik és vendégeik életét. Adrian Huge, a dobos állítólag egyszer, egy cseh koncerten kénytelen volt háztartási eszközökön játszani igazi dobok helyett; ezzel tudtak szolgálni a helyiek. Ahogy az együttes website-ján olvashatjuk, dobfelszerelése azóta átmenetet képez egy modern szobor és egy gyermekjátékbolt között. Az ’I Want To Have Sex With Flies’ című számot például két tízszeres méretre nagyított, műanyag léggyel illusztrálta, míg zenei szerepe nem volt. A harmadik tag, Adrian Stout a komoly ember a bandában, ő valóban zenével foglalkozott, míg rá nem talált élete bandájára 1995-ben. Ahogy ők mondják, foglalkozott Jazz-zel, Blues-zal, Country-val és egyéb primitív zenei formákkal, mielőtt az együtteshez csatlakozott volna. Azóta ő is felfújható birkákkal barátkozik, olcsó prostinak öltözik és vérző orral-vérző szájjal fényképezkedik.
Fotók, szerző: Herner Máté |
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.