Ír krétakörök

Augusztus végén kerül bemutatásra a dublini Nemzeti Színház stúdiószínpadán, a Peacock Theatre-ben Brecht: A kaukázusi krétakör címû darabja. Az elõadás vendégrendezõjével, Vidovszky Györggyel Sebõk Borbála készített interjút.

Vidovszky György: A gyerekelőadás elég tág fogalom, ez is inkább ifjúsági előadás lesz tizenhét és huszonegy év közötti szereplőkkel. Ők már a szó klasszikus értelmében véve nem gyerekek. Az ír diákszínjátszás teljesen másképp működik, mint az itthoni. Legfőbb ismérve, hogy nem az iskolákhoz kötődnek a színjátszó csoportok, hanem különböző egyesületekhez, ahol délutánonként tartják a foglalkozásokat. Elég komoly szakmai háttérrel rendelkező csoportokkal lehet találkozni. Néhány évente szerveznek egy nagy közös produkciót, összeválogatják a legtehetségesebb színjátszókat, és egy rendező profi produkciót készít velük valamelyik kőszínházban, amit aztán egy hétig játszanak minden nap. Az ír színházak nem repertoár rendszerben működnek, a legsikeresebb előadások is csak két-három hétig mennek, aztán leveszik őket. Az idén ennek a nagy diákelőadásnak a megrendezésére engem kértek fel. A dublini Nemzeti Színház stúdiószínpadán, a Peacock Theatre-ben fogjuk játszani felnőtt közönség előtt, tehát ebben is különbözik az itthoni előadásaimtól, amelyek alapvetően inkább a fiataloknak készültek.

- Hogy talált meg a felkérés?

Vidovszky György: Részben magánéleti szálakon kötődöm Írországhoz, a feleségem ugyanis ír. Másrészt őt is a nemzetközi diákszínjátszó mozgolódásaim révén ismertem meg évekkel ezelőtt egy konferencián, Írországban. Sok szakmabelivel találkoztam azóta, többen közülük néhányszor jártak Magyarországon. Ennek köszönhetően az ír National Assosiation of Youth Drama (NAYD) tagjai - ők azok, akik eldöntik, hogy ki hozza létre a soron következő giga produkciót - mind látták valamelyik előadásomat. Az idén úgy döntöttek, hogy nemzetközivé teszik az eseményt, és rám esett a választásuk.

- Most hogy álltok, hol tart az előadás?

Vidovszky György: A produkció előkészületei tavasz óta folynak, akkor kezdtünk el szereplőket válogatni. Végigjártuk a színjátszó egyesületeket, végigutaztuk egész Írországot. Megnéztünk százötven fiatalt, akik közül sokan már évek óta játszanak különböző előadásokban. Írországban nincs olyan kialakult formája a színészképzésnek, mint a legtöbb európai országban.

- Hogyhogy? Miben más ott a színészképzés?

Vidovszky György: Nincs például a klasszikus értelemben vett színművészeti főiskola. Különböző színház- és dráma szakok vannak az egyetemeken, de ezek közül az egyik legfontosabb épp az idén szűnt meg, állami támogatás hiányában. Ez egy kis ország, és nagyon sokan inkább más angol nyelvű országokban, főleg Angliában és Amerikában próbálkoznak bejutni különféle színművészeti főiskolákra. Valószínűleg ezért sem olyan fontos, hogy legyen Írországban is főiskola. Ám akik még nem tartanak ott, hogy külföldre menjenek - akár a korukból adódóan, akár mert nem tudják megfizetni -, azok számára nagy kiugrási lehetőség, hogy megmutathatják magukat egy profi előadásban. Ez kiemelt esemény az ő életükben, és tulajdonképpen a dublini színházi életben is.

- Többes számban beszélsz. Válogattunk, próbálunk...

Vidovszky György: Ez egyrészt arra a profi ír háttércsapatra vonatkozik, az asszisztensekre, akik segítettek nekem a válogatásban és mellettem lesznek a próbafolyamat során is. Másrészt két állandó magyar munkatársammal ebben az előadásban is együtt dolgozunk: Faragó Béla zeneszerzővel, aki a zenéért és Gyevi-Bíró Eszterrel, aki a mozgásért, a koreográfiáért felelős.

- Úgy tudom, két darabot javasoltál bemutatásra: Madách Az ember tragédiáját és Brecht A kaukázusi krétakörét. Két eléggé különböző darab, miért pont ezekre gondoltál, és mi szerint döntöttetek?

Vidovszky György: A döntést az határozta meg, hogy végül úgy éreztem, A kaukázusi krétakör teatralitása talán egy fokkal jobban megfelel a feladatnak. A Madách-darabról sem mondtam le,nagyon érdekelne, hogy hogyan lehet külföldön, tiszta lappal megmutatni egy olyan közönségnek, amelyik semmit nem tud róla. Talán így nekem is könnyebb lenne eltávolodni azoktól a berögzött értelmezésektől, amelyek a nagy, nemzeti klasszikusokat körüllengik.

- A kaukázusi krétakörben mi izgat?

Vidovszky György: Nagyon szeretem a drámát, és már régóta foglalkoztat. Az itthoni előadásaim zsánerébe azonban nem fért volna bele, ezeknek ugyanis az a lényege, hogy gyerekek, fiatalok játsszák el a gyerekszerepeket profi előadásban. A kaukázusi krétakörben ezzel szemben felnőtt szerepek vannak. A kiválogatott ír fiatalok idősebbek is, fiatal felnőtteknek néznek ki, ezért ez most nem "korosztályi“ előadás lesz. Az a legfontosabb szempontom, hogy ne csak néhány nagyobb szerep legyen az előadásban, hanem mind a húsz embernek jó feladatot és színházi értelemben igazi kihívást tudjak adni.

- A diákelőadások kapcsán egyszer beszéltél arról, hogy mennyire fontos a személyiség és a szerep találkozása.

Vidovszky György: Itt is ez a cél, de nehezebb feladatnak látszik. Össze se tudom számolni hirtelen, hogy hány szerep van a darabban. Minden mellékszerepével együtt legalább ötven-hatvan; mindenki több szerepet fog játszani. Persze szeretném megtalálni Grusét, Acdakot, Laurentit, és azokat a főbb szerepeket, amelyekről már van valamilyen elképzelésem. Ám nem könnyű idegen nyelven folyó kommunikációban, másfajta, idegen színházi kultúrából érkező helyzetben képet alkotni a játszók személyiségéről. Ennek még előtte vagyunk. Ők nem ismerik az én hátteremet, és én sem eléggé ismerem az ő világukat. Éppen ezért a próbák megkezdése előtt néhány napos tréninget tartunk, ami arról fog szólni, hogy megpróbáljuk jobban megismerni egymást, megtalálni azt a közös színházi nyelvet, amely mindannyiunknak megfelel.

- Hogyan fog kinézni az előadás?

Vidovszky György: Egy elhagyott gyárban fog játszódni a darab. Olyan közeget szeretnénk teremteni, amiben visszaköszön egy kicsit a kelet-európai, rendszerváltás előtti, ipari világ egzotikuma. A gyárcsarnokban bejárható, mozgatható lesz minden. A szereplők régi, nyolcvanas évekbeli, használt melósruhákat fognak viselni, melyeket itthonról szereztünk be. A prológusban megjelenő figurák játsszák el a Krétakör-történetet. A darab eleje a realitásban gyökerezik, és onnan emelkedik el közös játékká a maga saját, a helyszínen kialakuló jelképrendszerével, tárgy- és térhasználatával.

- Hogy látod, miben különbözik az ír színházi kultúra a kelet-európaitól?

Vidovszky György: Az ír színházakban általában sokkal több az irodalmi alapú előadás. Az ír néző a darab íróját ismeri, nem a rendezőt. Igazán csak a szakmabeliek tudják, hogy ki mit rendezett. A plakátra is az író nevét írják ki...

- Nem valószínű, hogy özönlöttek volna a nézők a Madáchra...

Vidovszky György: Nem lett volna idegen Írországban minimál díszletben szinte csak elszavalni Az ember tragédiáját. Az íreknek van türelmük és kultúrájuk ahhoz, hogy végighallgassanak egy ilyen hömpölygő szöveget, és örüljenek az irodalomnak a színpadon. Nem feltétlenül igénylik, hogy agyon legyen akciózva, mozogva, szimbolizálva az előadás. Remek színészeik vannak, fantasztikusan tudnak beszélni, erősen és tisztán. Lenne mit tanulni tőlük... Náluk azonban nincs meg az a fajta rendezői színházi kultúra, amelyhez mi itthon hozzászoktunk. Viszont nagyon jó nemzetközi fesztiváljaik vannak, ahol fantasztikus, az ír színházi kultúrától távol álló előadások jelennek meg. Ezeket tombolva fogadja a közönség, amiből úgy tűnik, mégis van igény az újdonságra. Én is sokkal több színpadiasságot, sokkal több akciót szeretnék az előadásomban, mint ami az általam látott ír színházak produkcióiban megjelenik. A kaukázusi ebben a közegben vitális forgatag lesz a maga minden költőiségével és bumfordiságával.

- Nem okoz nehézséget, hogy angolul kell rendezned?

Vidovszky György: Az eddigi kommunikációban nem volt probléma. Az viszont nagyon érdekes, hogy a szereplők különböző dialektusokban beszélnek. Van közöttük amerikai, angol, nyugati ír, dublini, déli ír stb. Mindegyik akcentusnak árnyalatnyi megkülönböztető jelentése van a másikhoz képest, és ezt az előadásban is használnom kell. Mi ezzel a jelenséggel itthon nem nagyon tudunk játszani, ők viszont rendszeresen építenek rá. Én is hallom a dialektusok közötti különbséget, de az újdonság számomra az, hogy ezt hogyan lehet a színpadon kiaknázni.

- Mit tervezel, maradsz kint, vagy jössz haza?

Vidovszky György: Ingázni fogok. Szeptemberben a Kolibri Színházban rendezem a Kócsag című kortárs angol darabot, amely londoni utcagyerekekről szól. Október-novemberben pedig újra megcsináljuk A Pál utcai fiúkat, Debrecenben, egy másik csapattal. Aztán újra Dublin...

Sebők Borbála

 

• Kapcsolódó link: ABBAY THEATRE, Dublin