Szegedi Szabadtéri Játékok

Kiemelkedõen sikeres évadot zárt a Szegedi Szabadtéri Játékok: idén mind a látogatottság, mind nézõszám tekintetében rekord-eredménnyel zárult a fesztivál. A jövõ évi programban is változatos zenés színházi elõadások, köztük több új, izgalmas produkció kapott helyet: 2008-ban kerül sor a Szentivánéji álom worldmusical õsbemutatójára, Kesselyák Gergely rendezésében állítják színpadra Puccini Turandot-ját, valamint látható lesz az István, a király rockopera is.

• Sikeres évadot zárt a fesztivál: szinte minden Dóm téri előadás teltházas közönséget vonzott

A Szegedi Szabadtéri Játékok kiemelkedően sikeres évadot zárt idén. A Dóm téri színpad programjaira összesen több mint 70 ezer fős közönség váltott jegyet, ami 96 százalékos látogatottságot jelent. A Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaiból származó összbevétel megközelítette a 300 millió forintot.
Az évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Szabadtéri Játékok történetében még nem játszottak ennyi teltházas előadást, mint idén. A 2006-os jubileumi évad átütő sikereit, a formabontó Bánk bán előadást és a tavaly bemutatott Rudolf musicalt ezen a nyáron is színházrajongók ezrei tekintették meg. Az idén debütáló előadások, Eszenyi Enikő Marica grófnője, a Macskák és a Török tánc-show pedig kivétel nélkül minden este teltházas előadást vonzottak. A fesztivál szervezőinek műsorkoncepciója, az évad programjának összeállítása sikeresnek bizonyult, hiszen a teljes program minden előzetes várakozást felülmúlt és rekord számú látogatót vonzott.

• Szentivánéji álom, Turandot, Marica grófnő, István, a király, Nemzetközi Néptánc fesztivál - népszerű kínálat a Szegedi Szabadtéri Játékokon jövőre is

Minden eddiginél korábban kerül sor a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorhirdetésére: a fesztivál lezárását követően már a jövő évre készülnek a szervezők. A 2008-as évadra igazi különlegességet tartogat a fesztivál: a Budapesti Operettszínházzal együttműködve állítják színpadra Shakespeare kedvelt vígjátékának, a Szentivánéji álomnak egyedülálló, jazz és népzenei elemeket is felvonultató musical változatát. A Szegedi Szabadtéri Játékok felkérésére készülő worldmusical Kerényi Miklós Gábor rendezésében, Szakcsi Lakatos Béla zenéjével és Müller Péter Sziámi szövegeivel kerül bemutatásra.
A jövő évad programkínálatának másik izgalmas produkciója Puccini: Turandot című operája: a bemutató aktualitását a zeneszerző születésének 150. évfordulója adja. Az előadást Kesselyák Gergely, a Játékok művészeti tanácsadója rendezi, aki ezzel a darabbal igyekszik a fiatalok körében is egyre inkább népszerűbbé tenni az opera műfaját. Ennek jegyében ismét színes, izgalmas produkció van születőben, mely várhatóan nemcsak az operakedvelők körében számíthat sikerre.
Az idei évad legjobban várt produkciója, az Eszenyi Enikő rendezésében színpadra állított Marica grófnő jövőre újra szerepel a fesztivál műsorán. A népszerű operettet a közönség "követeli" vissza a Dóm tér színpadára.  A Marica grófnő sikere visszaigazolja a Játékok szervezőinek törekvését, a fiatalok "visszahódítását" a műfaj számára, hiszen Kálmán Imre operettje minden előzetes várakozást felülmúló sikert aratott a fesztivál közönsége körében.
Az eseménysorozat jövő évi kínálatában ismét szerepel táncelőadás: a kétévente, idén 24. alkalommal megrendezésre kerülő, Nemzetközi Néptánc fesztivál jövőre újra élvezetes programot nyújt a műfaj kedvelőinek.
Az éppen 25 éve óriási sikerrel bemutatott István, a király rockopera ezúttal a Szegedi Szabadtéri műsorában is helyet kap. A 25 éves jubileumát ünneplő produkció friss változatban, ezúttal ifjú tehetségek közreműködésével várja a rajongókat Szegeden. Az MTV "A Társulat" című műsorának eredményeként kiválasztott énekesek kapnak helyet a rockopera új változatában, melynek bemutatója a Budapest Sportarénában lesz, a Szegedi Szabadtéri Játékok által tervezett és kivitelezett díszletekkel és jelmezekkel. A produkció a budapesti bemutatót követően lesz látható a Dóm téren, majd a turné zárásaként a debreceni közönség élvezheti az István, a király előadásait.

• Műsorhirdetés augusztusban, jegyértékesítés szeptembertől

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata idén először döntött a régió meghatározó kulturális eseményének három évre szóló támogatási elvéről, szemben a korábbi gyakorlattal, mely egy évre biztosította a fesztivál működéséhez szükséges anyagi forrás jelentős részét. Az európai színvonalú fesztivál szervezői számára így lehetőség nyílik a hosszú távú tervezésre, valamint a korai műsorhirdetésre is. A Szegedi Szabadtéri Játékok első alkalommal jelenti be rögtön az évad zárását követően jövő évi programját, és minden eddiginél korábban, szeptember elejétől kezdi meg a 2008-as programokra szóló jegyek értékesítését. A jegyvásárlás során újra lehet majd üdülési csekkel fizetni a TUI Utazási Irodában, mely az eddigi tapasztalatok szerint a jegyvásárlás igen kedvelt fizetési formáját jelentette. A fesztivál jegyei mellett ismét mód nyílik komplett utazási csomagok vásárlására is, melyekből idén kétszer annyit értékesítettek, mint egy évvel ezelőtt.
A jegyértékesítés területén fontos változás, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Kht. szegedi jegyirodája a Regionális Összművészeti Központ patinás épületébe költözött (6720 Szeged, Tisza Lajos körút 56.), mely nemrégiben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az érdeklődők emellett természetesen interneten, valamint az IBUSZ jegyirodákban is megvásárolhatják a következő évadra szóló jegyeket.

Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

süti beállítások módosítása