Füleki Zsákszínház

Fülek megérdemelne egy profi színházat. A most ötvenesztendõs Mázik Istvánnal, a Füleki Zsákszínház alapítójával Juhász Dósa János beszélgetett.

Mázik István

Otthagyva a kassai Thália Színpadot, 1979-ben hozta létre a Füleki Zsákszínházat. Talán akkor ő maga sem gondolta, hogy a felvidéki amatőr mozgalomban páratlan sikersorozatot indít el ezzel. Fődíjak sokasága amatőr fesztiválokon, vendégszereplés szlovák és erdélyi színpadokon. Mégis hosszú idő óta van egy álma: megteremteni a harmadik magyar profi társulatot, amelyre égetően nagy szükség lenne Közép-Szlovákiában. Tavaly a szepsi Egressy Országos Színjátszó Fesztiválon Mics Károly Életműdíjat kapott.
 
- Várgede, Fülek, Rozsnyó - ezek a helységek gyerekkorod meghatározó állomásai. Honnan jött a színház iránti vonzódás?

Mázik István: Már pici gyerekkoromban be voltam oltva a színházzal, édesapám aki evangélikus kántor volt, Várgedén öntevékeny népművelőként is dolgozott, és több előadást rendezett. 1939-ben vette feleségül édesanyámat, aki dobócai származású, és sokáig a füleki Kovosmaltban dolgoztak. Hároméves voltam, amikor Fülekre költöztünk, de édesapám akkor is folytatta a kántorizálást, még tíz évig járt Sajógömörre. Az első élmények, amelyek meghatározzák egy gyerek fejlődését, Várgedéhez kötnek, s ki gondolná, hogy vannak olyan történések, amelyek néha-néha beugranak abból az időből, akár pillanatképek, akár cselekmény formájában. Egyszer például elszöktem otthonról, s szaladtam felfelé a Kaparó-dombon, hogy megfogjam az éppen lenyugvó Napot. Rám sötétedett, s az egész falu engem keresett. Visszatérve a kérdésedhez, apám számtalan darabot rendezett, s a nővérem, Kató is rengeteg darabban játszott az ötvenes-hatvanas években. Még Tolnay Klári is, aki vendégszerepelt Füleken, kérte a szüleimet, hogy engedjék őt el Budapestre, de a szüleim hajthatatlanok maradtak. Először 1963-ban, elsős koromban léptem színpadra A kiskakas gyémánt félkrajcárja c. mesejátékban, amelyet akkori osztályfőnököm, Vassányi Aurélné és Dánay Irénke rendeztek. De szavalóversenyeken is indultam, s édesapám sokáig emlegette, hogy már háromévesen megtanultam a Nemzeti dalt, de mivel még beszédhibás voltam, a Rabok legyünk helyett mindig azt mondtam, hogy habok legyünk vagy szabadok, s ezen a család még évtizedek múlva is jókat nevetett. 1970-ben elköltöztünk Rozsnyóra, ahol nagyon izgalmas kulturális élet folyt, s már az első évben bekerültem egy hurráoptimista darabba, ahol a tanítót játszottam, s az első mondatra még mindig emlékszem: Nem szabad a gyerekeket úgy nevelni, hogy ne lássanak semmit a nagyvilágból. Strausz Gizike volt a csoport vezetője, s nála szerettem meg a színjátszást. A gimnáziumban már az irodalmi körök domináltak, s ekkor ismerkedtem meg a Tháliával is. Később Várady Béláéktól kaptam egy levelet, akik látván a szavalóversenyeken való produkcióimat, meghívtak a Tháliába. Ugyan felvettek a nyitrai pedagógiai főiskolára, de félév után otthagytam, s aláírtam a Konrád József által felkínált szerződést.

Spiró György - Csirkefej c. darabjában a Tanár szerepében Mázik István, a vénasszony szerepében Mede Gabriella

- Egy érdekes korszakban, Beke Sándor után illetve Gágyor Péter előtt voltál négy évig a Thália Színpad tagja.

Mázik István: Még Beke vett fel, de aztán a következő szezon végén kénytelen volt távozni.

- Mennyire voltak fontosak ezek az évek?

Mázik István: Ez a valamivel több mint négy év meghatározta az egész életemet, s itt döbbentem rá, hogy a színház fertőző betegség, ráadásul olyan, amelyikből nem lehet kigyógyulni.

- Egy Siposs Jenő-mesejátékban szerepeltél először Kassán. De mik voltak azok a szerepek, amelyek máig visszaköszönnek?

Mázik István: Emlékszem, hogy a darabot Takáts Emőd rendezte, s mivel túl fehér volt a bőröm, kikentek Dermacollal. Ezen röhögött az egész színház. De jöttek a komolyabb szerepek is, mint a Rácz Olivér Álom Tivadar hadparancsa c. regényéből készült dramatikus változat, amelyben Szűcs tizedest játszottam, s abban az előadásban haltam meg először a színpadon. De amire a kassai évekből még szívesen emlékszem, az Gágyor Péternek a Szép Szó irodalmi színpada, s azok az éjszakába nyúló összejövetelek Péter lakásán, ahol finom káposztaleves mellett nagyon sokat politizáltunk. De Havasi Péter Pinceszínháza is óriási tartást adott. Számomra akkoriban minden a színházról szólt, minden próbán ott ültem, s akkor is mentem velük, amikor nem játszottam.

- Akkor miért hagytad ott négy év után a színházat?

Mázik István: Anyuék nyugdíjas éveikre hazaköltöztek Fülekre, s amikor én is hazajöttem a nyári szünetre, megkeresett Kómár Tibi bácsi, a Csemadok akkori elnöke és gimnazisták Mikula Robival az élen, hogy a nyári szünetben csináljunk színházat. Akkor már tíz éve, hogy megszűnt a Slossiar Pál vezette színjátszó kör. Nos, innen kezdődik az én füleki színházi sztorim, amely azóta is megszakítás nélkül tart. A Lúdas Matyit választottuk, amelyben több mint nyolcvanan szerepeltek. S mivel a füleki közönség a zenés darabokhoz volt szoktatva, találtunk egy helyi zenekart, amelyet Zupko Róbert vezetett, s amelynek később mi adtuk a Hurock nevet, akik a Pink Floyd dalai mellett a saját számaikat is beépítették az előadásba, egy rockosított Rocky (Lúdas) Matyit láthatott a füleki közönség 1979. szeptember 11-én.

- Ha jól tudom, az előadás botrányosra sikeredett...

Mázik István: Nem hiába ment telt házzal hét alkalommal is a Kovosmalt színháztermében. Döbrögit piros vászonba öltöztettük, jól elnáspángoltuk, s ezt az akkori rendszer hogyan értelmezhette volna másképp, mint a rezsim elleni támadásként. Még a Szabad Európa is foglalkozott az előadással.

- Ezek után azt gondolná az ember, hogy kész, ennyi, ehelyett elindult egy páratlan sikersorozat, amelyik huszonnyolc éve tart.

Mázik István: Be is hívattak a pártbizottságra, ahol azzal magyaráztuk a bizonyítványt, hogy a piros vászon volt a legolcsóbb, 15 korona volt métere. A közönség persze pontosan értette, hogy mi is van a háttérben.

- S ez a siker elég indok volt ahhoz, hogy otthagyd a Tháliát?

Mázik István: Közbejött egy súlyos májgyulladás is, ami miatt két hónapig feküdtem a losonci kórházban, ahová csapatostul jöttek könyörögni Fülekről, hogy ne menjek vissza. A művelődési központban is felszabadult egy hely, amit azonnal felajánlottak. Hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy maradok, s még a kórházban megírtam a felmondólevelet. A jó kapcsolat a kassaiakkal persze megmaradt, s később is sokszor kaptunk tőlük kölcsön jelmezeket vagy hangtechnikai berendezéseket.
 
- S ha most felajánlanák, visszamennél a Tháliába játszani?

Mázik István: Volt már rá lehetőségem, még Koncz Gábor ajánlotta fel a Száll a kakukk fészkére c. előadás egyik fontos szerepét, de az akkori polgármester választás elé állított, így maradtam Füleken.

- A Rocky Matyi sikere már előrevetítette a harmadik magyar színház megalakításának a gondolatát?

Mázik István: A gondolat Mikula Robi agyából pattant ki a nyolcvanas évek elején, de igazából a rendszerváltás után éreztük úgy, hogy most vagy soha. Még a komáromi nagygyűlés programjába is bekerült, de ott tévesen füleki bábszínházként szerepeltünk.

- Tóth Tibor komáromi színházigazgató egy interjújában nemrég arról beszélt, hogy Közép-Szlovákiában egy gyerekszínházat kellene létrehozni.

Mázik István: Nincs kifogásom a gondolat ellen, azzal a kikötéssel, hogy létrejönne egy harmadik profi színház, amely a gyerekeknek is rendszeresen játszana.

- Miért húzódik ennyi éve az ügy, hisz közben az MKP két alkalommal is kormányon volt. Agócs József polgármester szerint viszonylag kis összegből meg lehetne valósítani a profi színházat, s a város ezt a maga lehetőségeivel maximálisan támogatja.

Mázik István: Jó kérdés, és ráadásul a határ magyarországi oldalán, Salgótarjánban sincs profi színház. Sajnos, a művelődés, a kultúra, a színház az MKP-n belül sosem élvezett prioritást. S ez mind az amatőr társulatokra, mind a két profi társulatra érvényes. Igaz, hogy volt kulturális tanácsa a pártnak, de ez a tanács csak névlegesen működött. Talán ha kétszer ült össze négy év alatt, de ott sem hoztak érdemi határozatokat. És papíron volt ugye egy időben kulturális államtitkárunk is.

- Ezen a környéken lassan úgy nőnek fel generációk, hogy nem láttak színházi előadást. Ha valamilyen csoda folytán a nagypolitika mégis úgy döntene, hogy áldását adja a harmadik profi színházra, készen áll ez a társulat arra, hogy az alapjait képezze ennek a színháznak?

Mázik István: A Zsákszínház egyik feladata pontosan az, hogy elvigye a színházat a régió legkisebb falvaiba is, s nem akármilyen élmény, amikor felléphetünk olyan deszkákon, ahol évtizedek óta nem láttak előadást. S ha még tapsolnak is, akkor mi is nagyon boldogok vagyunk. Sajnos, ez a legkevésbé sem rentábilis, hiszen még olyan összeget sem tudunk elkérni a viszonylag szegény önkormányzatoktól, hogy legalább nullszaldós legyen egy-egy előadás költségvetése. S mivel a Selye Egyetem létrehozása is hallatlan nehézségekbe ütközött, talán érthető az MKP álláspontja is, hogy nem erőltette újabb magyar nyelvű intézmény létrehozását. Nálunk még a legdemokratikusabbnak tűnő pártok esetében is ez vörös posztónak számít.

- S nem lett volna súlya ebben az elszegényedett, s hova tovább egyre inkább értelmiségvesztett régióban egy magyar intézmény létrehozásának?

Mázik István: De, súlya lett volna, csak miből lett volna finanszírozva? A politikai akarat mellett meg kellett volna teremteni az anyagi bázist is. S úgy tűnik, hogy ez már túl nagy falat lett volna politikai képviseletünknek. Akár országos, akár megyei szinten. De gondoljunk inkább a jövőre, s ha már a határok véglegesen eltűnnek, talán mégiscsak létrejöhetne egy határokon átnyúló társulat, hiszen a magyarországiaknak sem lehet mindegy, hogy nincs a megyében profi színházi társulat.

- Te politikusként is részt veszel a helyi közéletben, szerinted egy profi társulat szerepet tudna vállalni az itteni magyarság megtartásában?

Mázik István: Tegyük fel úgy a kérdést, hogy miért megy el mindenki, főleg az értelmiségiek a régióból? Mert nem kapja meg azt a szellemi értéket, amelyre igénye van. Hova tud esténként elmenni színházba vagy moziba? De például hosszú évek óta magyar nyelvű lapja sincs a régiónak. S ha ezt a művelődési, szórakozási lehetőséget nem tudjuk megteremteni, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy még azok is elmennek idővel, akik hazajöttek az egyetem befejezése után
.
- De azért Fülekre mégis nagyobb számban visszatérnek, mint mondjuk Rimaszombatba. Hiába jött létre ugyanis a Selye Egyetem Komáromban, ha valaki elmegy oda tanulni, az a régió számára gyakorlatilag elveszett.

Mázik István: Egyrészt nem tudnak hol elhelyezkedni, hisz közel harminc százalékos a munkanélküliség, másrészt nagyon hiányzik a már említett művelődési struktúra. S elnézve a politikai helyzetet, erre egy ideig még várni kell. Persze vannak biztató jelek, most avatjuk fel a Vármúzeumot, s Füleken több polgári társulás is tevékenykedik a kultúra berkein belül, de mindez mégis nagyon kevés.

- A két hivatásos magyar színházunk hogyan viszonyul egy harmadik hivatásos társulat ötletéhez?

Mázik István: Annak idején Holocsy Istvánnak még volt egy elképzelése, hogy akár a komáromi Jókai Színház kihelyezett tagozataként működhetnénk. Azóta inkább a közöny és a hallgatás a jellemző, pedig egyik társulatnak sincs oka, hogy berzenkedjék a gondolattól, hisz az utóbbi években alig-alig jutottak el erre a vidékre.
   
- A Füleki Zsákszínháznak szinte évente volt bemutatója, s a könnyedebb hangvételű vígjátékok és bohózatok mellett nem egy fajsúlyos tragédiát és verses összeállítást is bemutattatok.

Mázik István: Ne feledd el, hogy egy olyan városról van szó, amelynek nagyon gazdag színházi hagyományai vannak. Feljegyzések szerint már az 1790-es években voltak a városban magyar nyelvű színházi előadások, s már a Zsákszínház is idestova harminc éves. De közvetlen előtte is volt olyan időszak, amikor öt-hat csoport rivalizált egymással. S ezek a csoportok kinevelték a maguk nemcsak színháznéző, de színházértő közönségét. Jelenleg három darabot tartunk repertoáron, de mind A régi nyár, mind a már két éve játszott Julian Garner darab, az Ébredés, mind a most bemutatott Barč-Ivan darab teltházat vonz.

- S hányszor lehet eljátszani egy tragédiát?

Mázik István: Megvan ennek a maga fortélya, s egy-egy fajsúlyosabb darab után könnyedebbet veszünk elő. Így Az anya után már próbáljuk Molnár Ferenc Az üvegcipő c. darabját, jövőre pedig a Páratlan páros c. bohózat második részét, a Klikket szeretnénk bemutatni.

- Annak idején engem is meglepett, hogy Spiró György Csirkefejére esett a választás.

Mázik István: Paradox módon először Gombos Ilonától hallottam a darabról, aki igen negatívan nyilatkozott róla. Ez annyira felcsigázott, hogy megszereztem a szövegkönyvét, s miután elolvastam, már tudtam, hogy ezt meg kell csinálni. De megvoltak hozzá a szereplők is, például a nemrég elhunyt Mede Gabriella a Vénasszony szerepére, aki gobbihildai magaslatokra jutott el, vagy Gulyás László és Albert István, akik a két fiút játszották,  Rózenfeld Ilonka, aki nagyon finom színekkel keltette életre a Nőt, s hívtunk egy ténylegesen profit is, László Gézát a Tháliából az Apa szerepére. Nánay István neves magyar színikritikus is úgy nyilatkozott az előadásról, hogy az bármelyik magyarországi profi színházban megállta volna a helyét.

- Egressy Zoltán, a mai magyar drámaírók egyik üdvöskéje látta is a Portugál bemutatóját. Ő hogyan fogadta a füleki előadást?

Mázik István: Még a Duna Televízióban is lenyilatkozta, hogy egyike volt a legjobbaknak a Portugál színrevitelei közül, pedig ő szinte valamennyit látta.

- Nagyon sok profi színészt nevelt fel ez a társulat, s mintha a két hivatásos színházunk titkos utánpótlásaként is működne.

Mázik István: Ezért is látom a garanciáját annak, hogy amennyiben sikerülne létrehozni a profi kereteket, akkor nagyon sokan visszajönnének és erősítenék a társulatot.

- Említsünk meg egy-két nevet azok közül, akik itt kezdték a pályájukat.

Mázik István: Mikula Robit, aki később elvégezte a főiskolát és ma Spanyolországban él, már említettük. Danyi Irén, aki ma is tagja a Zsákszínháznak, évekig játszott a Tháliában. Kovács Ildikó, aki később Komáromban játszott, Nagy András, aki elvégezve a főiskolát Egerbe szerződött, de két darabban most is játszik a Zsákszínházban, vagy Mokány Csaba, aki tavaly végezte el a színművészetit, s most Budapesten vállalkozóként keresi a kenyerét. Ő szintén jelezte, hogy visszajönne. De Fülekről indult Varsányi Mari, Mák Ildikó és a Szolnokon játszó Kerekes Vica is. Már az alapiskolában Szabó Kláriék és Kerekes Éváék beoltották a gyerekeket a színház szeretetével, s ma is ott van a gimnázium mellett a Szvorák Zsuzsa vezetésével működő Apropó, ahonnan sokan jutnak el később hozzánk is.

- Büszkén vállaljátok fel, hogy bár csak amatőr státusszal rendelkezik a Zsákszínház, mégis folyamatosan dolgoztok profikkal. Ezt nem veszik jó néven a színházi fesztiválokon, s hiába nyertétek meg az Ébredéssel mind az Egressy Fesztivált, mind a Jókai Napokat, több csoport nehezményezte, hogy nincsenek veletek egy súlycsoportban.

Mázik István: Nem hiszem, hogy ilyen kategóriákban kellene gondolkodni. Csak jó  és rossz előadás van. Egy ún. profitól csak tanulni lehet, s tapasztalataim szerint a profik nagyon szívesen jönnek az amatőrök közé. S csak azt tudom javasolni, hogy tiltakozás helyett inkább próbálja meg mindenki.

- Két év múlva harmincéves a Zsákszínház. Szoktál még álmodni arról, hogy egyszer létrejön az a bizonyos harmadik hivatásos szlovákiai magyar színház Füleken?

Mázik István: Egyszer könnyelműen kijelentettem a társulat előtt, hogy addig nem halok meg, amíg létre nem jön Füleken a hivatásos magyar színház. Lehet, hogy nagyon sokáig fogok élni?

Juhász Dósa János