Több mint előadás

Ha Kolozsvár és Csehov, akkor Cseresznyéskert; Vlad Mugur jó néhány évvel ezelõtti Cseresznyéskertje. Sokak számára évtizedekre ez lett az etalon. Andrei ªerban évadkezdõ Ványa bácsijának ezzel az árnnyal kell megbirkóznia.

Andrei Şerban - próba közben

A most játszó színészek közül néhányan benne voltak a legendás előadásban. Bogdán Zsolt brilliáns Lopahin volt, most az orvost játssza, Asztrovot, aki nem túl elégedett az életével, és szívesen venné, ha Jelena, a gyönyörű fiatalasszony megvigasztalná. A valamikori Jása, Hatházi András ezúttal Ványa bácsi, Asztrov konkurense Jelenánál, akit kibillent szorgalmas életéből és bosszant, hogy Jelena (többnyire) hűséges, s ráadásul nem is őt választaná. Jelena betegeskedő férjét, a nyugalmazott egyetemi tanárt Bíró József, a Cseresznyéskert folyton kérincsélő Szimeonov-Piscsikje játssza. Változtak, lám, a foglalkozások, az életkorok... Orbán Attila az egyedüli, aki mintha a Cseresznyéskertből sétált volna át: ahogy Jepihodovként, úgy Tyeleginként sem veszik túl komolyan.
Ők ránézésre mind negyvenvalahány évesek, de többnyire idősebb szerepet játszanak; a nőknél ennél fiatalabb korú is játszik sokkal idősebbet. Dadus: a huszonéves Albert Csilla; Ványa anyja, Szonya nagyanyja: a szintén huszonéves Kató Emőke. A másik szereposztásbeli dajka és nagyanya sem sokkal idősebb: Varga Csilla harmincas, Csutak Réka negyvenes lehet.

Jelenet a próbáról

Magyarázatul több ok kínálkozik. Az egyik, hogy nemigen vannak aktív idős színészek a társulatnál. A másik, hogy Şerban kortalan típusok megrajzolására törekedett. A harmadik, hogy hatvanévesen nemigen lehet végigtornázni az előadást - merthogy ezek a színészek ezt teszik. A színházterem és a kulisszák minden zegét-zugát bejátsszák. Nem tévesztés: tényleg az üres teremben és mindenhol máshol is játszanak, legkevésbé a színpadon. Merthogy ott a nézők tanyáznak. A darabbeli első felvonásban az előszínpadon ül a közönség - a játéktér a színház hagyományos, manapság egyre ritkábban használt nézőtere és páholyai. A következő három felvonás ideje alatt pedig a színpad terében ülünk, szellősen, így könnyen jobbra, balra vagy hátrafele fordulhatunk a játéktér módosulása, illetve a szereplők különböző helyzetei szerint, esetleg kapkodhatjuk a fejüket Ványa puskagolyói elől.
Nagy fegyelemmel akrobatikáznak a színészek. Emlékezetes marad, ahogy Sinkó Ferenc egy tálcával végigegyensúlyoz az emeleti páholy földszint felé eső keskeny karzatán, ahogy Kató Emő vagy Pethő Anikó (Szonya) magas sarkú cipőben gyorsan végiglépked a székek karfáján, ahogy Bogdán Zsolt szélsebesen lebotorkál a több méter magas, meredek lépcsőn a zsinórpadlásról, több "véletlen" balesetet szenvedve, de az se semmi, hogy Hatházi Andrásnak igazi sárban kell "dagonyáznia" egyik monológja közben, ugyanott, ahol később Bogdán Zsolt és Kézdi Imola (Jelena) búcsúölelkezik hevesen.
Az egyik legizgalmasabb jelenet azonban az, amikor Ványa nyomottan üldögél a nézőtéri járásban elhelyezett szamováros asztalka mellett, és egyszer csak megindul a feje fölött lévő hatalmas nézőtéri csillár. Nagyon lassan leereszkedik. Nehezen értelmezhető, de erős hatású mozzanat. A nézőkben a méltatlankodást felváltja a féltés: mi lesz, ha valamilyen technikai baki folytán rázuhan a színészre? És tényleg, hogyhogy nem gondoltunk eddig arra, hogy bármikor ránk, nézőkre is rázuhanhat!
Az akrobatikus akciók is a veszélyérzet felkeltését szolgálják. Hogy felelősebb, személyesebb viszony alakuljon ki a színészek iránt a megszokás kényelméből kimozdított nézőkben. Hogy rájöjjünk, helyettünk, értünk teszik, amit tesznek; ha kitörik a nyakukat, az a nézőkért és a színházért hozott áldozatnak minősül. Hiszen ott ténykednek a mi szokott térfeleinken, teljesen körbejátszanak, körülölelnek bennünket.
A közösségi érzetet az előadás központi kérdése is erősíti. Az első felvonás alatt még nemigen értjük, mire fog kifutni a produkció - miért játszanak ennyire erősen, érzelmeiket, viszonyulásaikat kitéve, kitartva a színészek. Mugur Cseresznyéskertjében minden kis rezdülésnek különös jelentősége volt, itt viszont mindenki mintha folyton ugyanazt ismételné: a Dadus azt, hogy elege van a falusi élet megszokott rendjét semmibe vevő professzorból és feleségéből, Szonya azt, hogy szerelmes az orvosba, évek óta, reménytelenül, az orvos meg Ványa azt, hogy imádják, kívánják a gyönyörű, hűvös Jelenát. A jelmezek, a kellékek, a pompásan megkomponált tánc, a díszlet ugyanezeket a viszonyokat tükrözi - mellesleg nagyszerűen. És egyszer csak összeáll a kép, hogy a figurák allegorikusak! Amikor az orvos a letarolt erdőkről, a kipusztult állatfajokról beszél Jelenának, és az nem figyel oda, és mi, nézők sem figyelünk oda, és már maga az orvos sem figyel oda, mert néznie kell az elbűvölő Jelenát - világossá válik, hogy mi a tét. Hogy ez a Csehov-előadás napjaink problémáiról, a természet rohamos pusztulásáról, a földek elkótyavetyéléséről, az örök érzéketlen felső osztályról s az őket kiszolgáló örök nélkülözőkről akar szólni. A gyönyörű Jelena pedig, aki puszta lényével elvonja a károsítottak figyelmét a problémákról, a felszínes szépség, a populáris izgalmak, a média, a globalizáció megtestesítője.
Mindez talán meredeknek tűnhet, ám az előadás "verbális akrobatikája" is ezt az értelmezést szolgálja: egyetlen nagy változtatás a dráma szövegéhez képest, hogy a szereplők egymással gyakran angolul, esetleg franciául, németül beszélnek, pedig mind oroszok. Ráadásul, míg a magyarul elhangzó beszélgetéseket televízióképernyőkön követhető román felirat kíséri - ez gyakran kisegít, ha nem halljuk a színészt -, az idegen nyelvű szöveg bármelyik nyelvre történő fordítása következetesen elmarad. Vegyes, román-magyar nyelvű közegben tehát nem ismerjük egymás nyelvét; az angolnak viszont minden nézőnek igenis a kisujjában kell lennie. Akinek nincs, az ezúttal a bőrén érezheti, hogy "ideje" globalizálódni.
A szeptember 7-i főpróba, amely alapján ez a beszámoló készült, teljesen előadásszerű volt. Hogy miért lehet szüksége a rendezőnek öt nyílt főpróbára az október 3-ra beharangozott bemutató előtt? Talán a dupla szereposztásokat teszteli: az eddig említett színészeken kívül Györgyjakab Enikő (Jelena) és Péter Hilda (Szonya) is játszik az előadásban. Izgalmas lehet több szereposztással megnézni az előadást: bizonyára mindegyik kicsit másról szól.

 Zsigmond Andrea

Fotók: Kolozsvári Magyar Állami Színház

----------

Csehov: Ványa bácsi
(Kolozsvári Magyar Állami Színház, r. Andrei Şerban)
2007.09.07. nyílt főpróba