Saját magatokon nevettek

A napok óta zajló Rivalda Fesztiválon a hetet egy POSZT részvételt kiérdemelt darabbal kezdheti a közönség a Thália Színházban. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Gogol: A revizor című előadását Bagó Bertalan vitte színre, vele beszélgettünk a darabról.

- Dögunalmas kérdés, de megkerülhetetlen, te hogyan fordítottad le magadnak a Revizort?

Bagó Bertalan: Amikor klasszikus darabot viszünk színre, valóban ez az elsődleges kérdés, hogy milyen újdonsággal szolgál, az eddigi látott előadásokhoz képest. Erre szerintem egy igazán érvényes válasz létezik: ez abban más, hogy én rendezem, hogy most csináljuk, nem 20 vagy 15 évvel ezelőtt. Meggyőződésem, hogy a klasszikus darabokat újra-és-újra be kell mutatni, mert örökérvényűek. Ugyanakkor, legyen az akár a Hamlet vagy a III. Richárd, mindig abban a korban játszódik, amikor színre viszik. A darab jelenvalóságát mindig azok adják, akik itt és most gondolnak róla valamit, játszanak benne, rendezik és nézik, ugyanis szerintem minden abban az időpillanatban történik meg, amikor ez így együtt összeáll. Ez a szép a színházban...

- Valamint az is, hogy mindehhez kell egy csapat... A régi-új művészgárdával könnyű dolgod volt?

Bagó Bertalan: Csaknem egy évtizedig voltam művészeti vezető ebben a színházban, (zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház) ahol létrehoztam egy nagyon jó társulatot, így hát ez egy kiforrott munka gyümölcse. Én azt gondolom, hogy orosz darabokat, akár Csehovot, akár Gogolt, csak egy nagyon jó társulatban szabad színre vinni. Más szerzőkre is igaz ez persze, de rájuk kiváltképp. Valami oknál fogva az orosz művek ahhoz, hogy igazán meg tudjanak szólalni, megkövetelnek egy sziklaszilárd együttjátszást, egy nagyon mély, baráti hangulatú légkört egy színházban. Amennyiben ez összejön, akkor beszélhetünk sikeres előadásról.

- És ez a Revizor ilyen....

Bagó Bertalan: Ez Gogol érdeme. Az a szép a groteszkben, mint például a Revizor, hogy nagyon sokat tudunk rajta nevetni, jó esetben, de nagyon mélyen el is gondolkodtat. Ahogy Gogol mondja: ... hogy hát saját magatokon nevettek...., és amikor az ember nevet, rájön arra, hogy min is derül tulajdonképpen, és attól úgy megfacsarodik a szíve. Ez persze nem egy olyan egy felhőtlen kacagás, mint például egy Feydeau vígjátéknál, bár még ott is lehetne találni olyat, ami elgondolkodtató. Amikor tehát belerakjuk az eredeti műbe azt a gondolati világot, azt a kort, amiben most létezünk, mindazt, ami erről eszünkbe jut, abban óhatatlanul benne van a saját életünk. Azt ugyanakkor nem akartam, hogy politikusokra hasonlítson bármi is ebben a darabban, mert ők nem érdemlik meg...

Szerintem ez a döbbenetes a Revizorban, hogy ez a 19. század végén írt darab, mennyire érvényes mind a mai napig. Ez elszomorító, vagy még inkább elkeserítő, és éppen ezért nem is kellett aktualizálnom, sem a szcenáriumában, sem a ruhákban. A díszlet az egy kicsit furcsa, az nem egy az egyben az eredeti kort tükrözi, de ez azért van, mert nem akartam kétszer elmondani a dolgokat. Az előadásban van egy-két dramaturgiai változtatás természetesen, no meg a játéktechnikán is alakítottunk, és, hogy őszinte legyek, a világát is picit átgyúrtuk, meg hát a vége és az eleje is más, de különben az alapanyag az, amit a Gogol megírt...

- A „picit" újraértelmezett Revizor nyelvezete mennyire idomul a mai korhoz?

Bagó Bertalan: Az eredeti fordítást használtuk némiképp átdolgozva. Van erről egy elméletem. Én nagyon nagyra tartom az új fordításokat is, de ha lehet, nem élek velük. Amikor a múlt évadban megrendeztem a Hamletet, az Arany János-féle fordítást használtam. Nekem az volt az izgalmas benne, hogy az a beszédtechnika, és az a fajta fogalmazásmód, ami kiveszett Magyarországon, egy újszerű játéktechnikával, olyan disszonanciát és erőt tud adni, ami szerintem elvész, hogyha állandóan egy mai metanyelvre, egy mostani nyelvre fordítunk át mindent.

Rendben, legyen így, az sem baj, hogy vannak új fordítások persze, de azt se felejtsük el, hogy ez nem megoldás. Aggasztónak tartom, hogy ma már az általános iskolások egy Jókait bonyolultnak tartanak, mert van például benne egy három soros mondat, és a végére érve elfelejtik az elejét. Szerintem a magyar nyelv olyan gyönyörű, hogyha állandóan leegyszerűsítjük, akkor az nem biztos, hogy helyes, a színházban semmiképp.

- Visszakanyarodva a Revizorhoz...

Bagó Bertalan: Igen, tehát a műnek az alapvető nyelvezetét csak annyira változtattuk meg, hogy egy kicsivel érthetőbb legyen, de nem azért, hogy teljesen újrafordítsunk valamit, vagyis hogy teljesen hétköznapivá, vagy közérthetővé tegyük. A játék közben kell egyértelmű szituációkat teremteni, különböző karaktereket ütköztetni ahhoz, hogy a nézőnek teljesen világossá váljon, hogy a darab alkotói hova akartak eljutni a kezdetektől a végére. Ha ezt a milliőt megteremti egy rendező, akkor nem feltétlenül szükséges újra-és-újra fordítani egy darabot. A színésznek pedig egyébként is benne van a molekuláiban, a sejtjeiben, az agyában, a mozdulatrendszerében a saját kora. Tudod, ezért élő a színház. Egy jó előadás tulajdonképpen állandóan naprakész, függetlenül attól, hogy klasszikus feldolgozás, vagy modernizált változat, a lényeg a minőségen van. Abban az esetben, ha egy jó színházi közösségben az erős mondanivalót egy megfelelő elgondolás mentén képes megfogalmazni a társulat, akkor a létrejövő előadás a néző lelkére és tudatalattijára is képes hatni.

- ..és ez a színházi szakmát is meg tudja győzni...

/az előadást beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába/

Hegedűs Claudia tollából
forrás: Thália Színház