Különleges nõ, különleges személyiség, különleges életút, különleges pálya. Szilágyi Enikõ olyan mûvész, aki szétrobbantja a skatulyákat. Színésznõ, aki határokat lép át, mûfajokat teremt.
|
Szilágyi Enikő: Sosem kötöttem kompromisszumokat, s ennek időnként súlyos következményei voltak. Számomra nagyon fontos, hogy amikor visszatekintek a 25 évnyi munkámra, nincs mit szégyellnem. A szakmám elhivatottság, állandó tanulás, megújulással járó testi-lelki tréning, ami betölti az életem. Ez a szentélyem, titkaim kertje. Színes, izgalmas, kihívásokkal teli, találkozásokban gazdag, gyötrelmek, küzdelmek, kételyek labirintusa. Nem vagyok mindig magányos, az alkotásban sem. Szeretek egyedül lenni.
- Menjünk vissza a gyermekkorára! Erdélyben nőtt föl.
Szilágyi Enikő: Igen. Kolozsváron születtem és ott voltam középiskolás. Emlékszem, kislányként kesztyű volt a kezemen, sapka a fejemen, sál a nyakamban a lakásban is, mert a fal nedves volt abban a lerobbant bérházban, ahol fölnőttem. Nehéz körülmények között éltünk. Folyton tejbegrízt és pirított grízt ettem. Ez az étel ma nem tartozik a kedvenceim közé. Állítólag már 2-3 évesen olvasni és szerepelni akartam. Talán attól tartottam, hogy kifutok az időmből.
- Ön olyan ember, aki szereti a rendet a lakásban?
Szilágyi Enikő: Rendszerető vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy mindig rend van körülöttem.
- Látszik, hogy nagyon fegyelmezett.
Szilágyi Enikő: Az lennék?
- Úgy értem, nagyon összeszedett...
Szilágyi Enikő: Amikor dolgozom, nem szoktam lazítani.
- Ilyen külsővel elkerülhetetlen, hogy a szép színésznők skatulyájával küzdjön!
Szilágyi Enikő: A külsőm egyrészt genetika, másrészt én vagyok a felelős ennek megőrzéséért, alakításáért. Ez mindig szerep-függő. A színházi szerepköröm színesebb és változatosabb volt, mint a filmszerepeim. Utóbbiak valóban skatulyába szorítottak - egy ideig. Körülbelül a hatodik filmszerepemre szerződtem Bukarestben, már aláírtam a szerződést, és tudtam, hogy nem szabad változtatnom a külsőmön, hisz ez a szerződés egyik alpontja. Ennek ellenére, a forgatást megelőzően, három centisre vágattam a hajam, valamint a kontaktlencsémet szemüvegre cseréltem. Amikor meglátott a rendező, nem ismert meg, majd kiborult. Szerencsére sikerült megértetnem vele, hogy vagy így játszatja el velem a szerepet, vagy eljátssza más.
- Ez bátor lépés volt! Menjünk kicsit vissza a pályája kezdetéhez! A marosvásárhelyi színművészeti egyetemre elsőre fölvették?
Szilágyi Enikő: Igen. Arra soha nem gondoltam, hogy ne vennének föl!
- Erős a hite!
Szilágyi Enikő: Igen. A hitem visz, nem a lábam.
- Ha jól tudom, szinte azonnal berobbant a szakmába; már főiskolásként komoly filmszerepeket kapott, s hamarosan az egyik legsikeresebb és legfoglalkoztatottabb színésznő lett. Hány filmben játszott Romániában?
Szilágyi Enikő: Tizenhét filmszerepem volt. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen első éves hallgatójaként már forgattam.
- Nem volt nehéz megbirkózni a sikerrel? Hiszen a túl gyors sikerbe már sokan belebuktak.
Szilágyi Enikő: Engem soha nem zavart meg a siker, mert nem hiszek benne. A színházban minden este vizsgázni kell, ebben hiszek. A film más, hiszen ott többször is föl lehet venni egy jelenetet, majd a vágóasztalon eldöntik, hogy melyik a jobb. De a színházban minden előadás egyszeri és megismételhetetlen.
- Ön szerint - a tehetségen túl - mi lehetett még ennek a gyors sikernek az oka?
Szilágyi Enikő: Én voltam az a színésznő típus, aki akkor épp hiányzott a palettáról. Gondolom.
- Romániában kivételesen sikeres volt, mégis elhagyta az országot.
Szilágyi Enikő: Igen. Ez személyes döntés volt. 1989-ben Hollandiába emigráltam a férjemmel együtt, majd áttelepedtünk Belgiumba.
- Hollandiában mit tudott csinálni?
Szilágyi Enikő: Megtanultam hollandul. Tudja, az egy nagyon kivételes lelki állapot, amikor valaki hazát kényszerül változtatni. A gyökér-szakadás roncsolással jár. Fájdalmas és soha nem gyógyul. Egy csodálatos szerepet hagytam otthon, s ez a mai napig bánt. Igen, ez egy kioldatlan csomó.
- Mi volt az a szerep?
Szilágyi Enikő: A Tompa Gábor által rendezett "Szerelemeső" című darab, amit Sigmond István regényéből írtak színpadra, és a Kolozsvári Állami Magyar Színházban mutattuk be. Fontos volt számomra ez a szerep, fontos volt a kolozsvári társulat, és nem utolsó sorban a rendező, Tompa Gábor, akit szakmailag nagyra értékelek. Alig néhány előadást játszhattam csak belőle. Rettenetes volt a cserbenhagyás tudata. Utólag mesélték, hogy Tompa Gábor az előadás megkezdése előtti, utolsó pillanatig hitt abban, hogy megérkezem, és az előadást nem kell lemondani.
- Mi volt a legnyomósabb oka, ami miatt úgy érezte, nem maradhat tovább?
Szilágyi Enikő: '89-ben A Hét című folyóirat januári számában, megjelent a nevem alatt egy cikk, valami rettenetes, írásnak nevezett tákolmány, amiben én Elena Caucescu-t köszöntöm a színházi szakma nevében. Hitler Németországában éreztem magam. Az emberi jogok, az emberi méltóság aljas és alattomos megsemmisítése. Ez volt az egyik döntő ok. Szőcs István újságíró '90-ben az "Igazság" című napilapban bocsánatot kért újságíró kollégái nevében.
- Legalább utólag valami - ha nem is komoly - elégtétel a sérelemért. De akik ismerték, azok is elhitték, hogy azt a cikket Ön írta?
Szilágyi Enikő: Akik ismertek, nem hitték el.
- A cikkírók mindenesetre elérték, hogy elhagyja a hazáját. Hollandia után Belgiumba mentek. Ott mit csinált?
Szilágyi Enikő: Belgiumban próbára tettem emberi munkabíró képességemet, vagy büntettem magam - nem tudom. Egyik nap pincér voltam egy luxus étteremben, Dior kosztümben és tűsarkúban, másnap meg egy bisztróba mentem dolgozni, éttermet és mosdót takarítani.
- Ez kicsit arra emlékeztet, amit a színpadon is tett: eljátszott minden szerepet, egyik nap királynőt, másik nap koldust. S nem sokkal előtte ünnepelték a filmekben és a színpadon. Hogy viselte ezt az igen nagy váltást?
Szilágyi Enikő: Tiszta fejjel és vasakarattal sok mindent végig lehetett csinálni. Tisztességes, kemény munka volt.
- És ezekben, a színpadon kívüli munkákban mennyire volt sikeres? Volt, hogy valahonnan elbocsátották?
Szilágyi Enikő: Két helyről menesztettek. Az egyik étteremben folyamatosan azt hitték a vendégek, hogy én vagyok a tulajdonos. Ezen nem tudta túltenni magát a tulajdonos asszony. Nem volt nagystílű és menesztett. A másik étteremben pedig a tulajdonos aprócska, kutyának nevezett állatkáit többször is kikergettem a konyhából. Akkor ugyanis elfeledtem egy-egy pillanatra, hogy én most nem Szilágyi Enikő vagyok.
- Hol dolgozott még?
Szilágyi Enikő: Nyugat-Flandria hivatalos tolmácsa voltam egy évig a Brugge-i törvényszéken és az Ostend-i rendőrségen.
- Mikor települt át Magyarországra?
Szilágyi Enikő: 1993-ban. Először a Debreceni Csokonai Színházban voltam, majd '95-től ’97-ig a Kecskeméti Katona József Színházban, '97-től ’99-ig újra Debrecenben, '99-től 2001-ig a Budapesti Kamaraszínházban, 2001-2005-ig független, szabadon és nehezen úszó színészként a Thália Színházban, a Bárkában, a Merlinben, a Szolnoki Szigligeti Színházban és a Kolozsvári Állami Magyar Színházban léptem föl.
- Hogyan fogadta a szakma Magyarországon?
Szilágyi Enikő: Fogadtak és én dolgoztam.12 évig.
- Mikor és miért kezdett el komolyabban foglalkozni a sanzonokkal?
Szilágyi Enikő: Ez még Belgiumban kezdődött, '97-ben. A legendás francia énekesnő, Barbara halálának egy éves évfordulója alkalmával találkoztam, gyönyörű-mély verseivel, zenéjével, amelyek nagyon megérintettek. Két évig foglalkoztam ezzel az értékes anyaggal, amiből előadóest lett.
- Önálló, független művészként dolgozik. Most például az Andocsi Művészeti Napok szervezőinek felkérésére utazott Magyarországra az önálló estjével. Nem hiányzik a társulati lét?
Szilágyi Enikő: Most még nem.
- Egekbe magasztaló beszámolókat hallottam és olvastam az alakításáról a Tompa Gábor rendezte Visky András: Júlia című monodrámában, amit sajnos már nem láthattam, mert levették a műsorról.
Szilágyi Enikő: Az volt a hivatalos indok, hogy nehéz rá közönséget szervezni. Két évig volt lehetőségem játszani több mint 50 előadást a budapesti Thália Színházban és a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Nagyon szerettem "Júliát" és nagyon nehéz volt megválnom tőle.
- Debrecenben volt szerencsém látni a Picasso - Örökkévalóság című önálló estjét. Végig franciául énekelt, s a szokásostól eltérően, a dalok között nem volt prozódia; az egyik szám követte a másikat, s a publikum a kezdeti meglepetés után, egészen különleges regiszterekbe vetődött el. Valahová, a szavakon túl. Miért nem él a megszokott, dalok közti összekötő szöveggel?
Szilágyi Enikő: Az összekötő szövegem mindig spontán, az aznap esti közönség határozza meg - és az ihletettségem. Idegen nyelven énekelek, s ha azt érzem, a publikum nem kívánja, akkor nem szakítom meg a két dal közötti szünetet prózával. Engedjük meg a közönségnek, hogy érezzen! Nem kell nekik mindig mindent megmagyarázni! Hagyni kell őket érzések által érteni, értelmezni. Ha magyarul elmondanám, melyik dal szövege miről szól, akkor mindent értenek, és én pont ezt nem akartam. Nem az volt a fontos, hogy a szavakat értsék. Az előadás hangulata fontos, és az érzelmi telítettsége.
- Igaza lett, s egy életre szóló élményt szerzett vele mindenkinek, aki ott lehetett. Játszott színpadon románul és magyarul is. Létezik valamiféle különbség, hogy melyik nyelven a könnyebb, vagy éppen a természetesebb megszólalni?
Szilágyi Enikő: Színpadon a legtermészetesebb magyarul megszólalnom, hiszen magyar anyanyelvű vagyok, de román és francia nyelven is tudok, azaz szeretek játszani.
- Mi a helyzet akkor, amikor valódi franciáknak énekel?
Szilágyi Enikő: Második éve, hogy szerződéseim vannak Franciaországban különböző színházaknál. Jó helyzet.
- Barbara dalainak szövegei valóságos költemények. Kifejezetten szomorú, drámai hangulatú sanzonok.
Szilágyi Enikő: Ezért lehet színházat játszani velük.
- Mindenesetre egyik siker követi, vagy éppen hozza a másikat. Most is valami különleges fellépésre készül!
Szilágyi Enikő: Igen. Svájcban lesz előadásom "Bonsoir Barbara" címmel, ami Barbara halálának tizedik évfordulója alkalmából készült. Ezzel a produkcióval először október 5.-én Lausanne-ban a Theatre du Pol Sud-ben lépek színpadra, majd november 7.-én a párizsi Theatre de Menilmontant-ban és november 12.-én szintén a Párizsban, a Theatre Dejazet-ben lesz előadásom.
- A párizsi Theatre Dejazet-ben nem kisebb művészek lépnek föl vendégként a műsorában, mint például a világhírű zeneszerző-énekes-író Georges Moustaki! (Moustaki szerezte például az Edit Piaf által világsikerré tett Mylord című dalt, de dolgozott együtt Barbara-val is - a szerk.) Hogyan került vele szakmai kapcsolatba?
Szilágyi Enikő: Meghívtam, hogy legyen előadásom díszvendége, ő meg igent mondott. Továbbá Roland Romanelli zeneszerző lesz még a vendégem, akit Piazzola nagy utódjaként tartanak számon, és olyan kiváló zenészek kísérnek, mint Lee Maddeford és Arthur Besson, aki a Párizsi Comedie Francaise-ben dolgozik zeneszerzőként. Az előadás világítás-költeményét nem kisebb világklasszis tervezi, mint
Jacques Rouveyrollis. (aki már korábban - többek között - Charles Aznavourral, Richard Claydermannal, Oscar Petersonnal, Vanessa Paradissal, Barry White-tal, Dalidával, Johnny Hallyday-jel, Patricia Kaas-sal, Jerry Lee Lewis-sal és magával Barbara-val is együtt dolgozott. - a szerk.)
- Nem gondolt arra, hogy a dalok után a prózával is megpróbálkozzon franciául?
Szilágyi Enikő: De igen, s ezen a fellépésemen fogok először prózai szöveget, pontosabban egy monológot elmondani franciául, amit Rene de Ceccatty író-fordító írt számomra, és aki a "Callas es Passolini"című kétszemélyes darabját bízta rám.
- Akkor - gondolom - dolgozik a kiejtésén.
Szilágyi Enikő: Is.
- Elképesztő pálya! Tíz esztendeig dolgozott Romániában, fél évet töltött Hollandiában, két és fél esztendőt Belgiumban, tizenkettőt Magyarországon, s körülbelül két éve már Párizsban él. Ez most vajon végleges?
Szilágyi Enikő: Ki tudja..?
- Magányos, öntörvényű embernek tűnik. Vagy tévedek?
Szilágyi Enikő: Szeretem az egyedüllétet! De nem vagyok magányos, ezt már említettem. Öntörvényű vagyok, ami nehezíti a helyzetemet, ami néha életem fékje. Nem félek az élettől és a vele járó tüskés veszélyektől. Ez sokat segít nekem kapcsolataimban.
- Erre mondják a színháziak, nem baj, ha valami magánemberként fáj, majd felhasználják a színpadon.
Szilágyi Enikő: Pontosan! Nekem a színház az életem.
- Fél a monotóniától? Attól, ha nem történik semmi?
Szilágyi Enikő: Rettenetesen! Ezért kell engem halálom után hamvasztani, hadd vándoroljak tovább szabadon.
- Hol érzi magát otthon?
Szilágyi Enikő: Otthon? Az otthon a szívemben van, a hazám meg, ahol a munkám. Ha az ember egyszer elszakítja a gyökereit, akkor utána már nincs megállás. Engedem, hogy történjenek velem a dolgok, s hiszek abban, hogy mindannyian irányítva vagyunk. Mosogattam, de eljátszottam Stuart Máriát is. Ez az élet! Ma zokogok, de másnap a nézőtéren négyezer ember tapsol nekem. A változások és a találkozások szépségei, gyönyörei borzasztó fontosak, másként nem is tudnám elképzelni az életemet! Ha a gyerek meghal bennem, nem tudok többé színpadra lépni. Akkor felnőtt leszek. - És a felnőttek csak rosszat csinálnak.
Canjavec Judit
Szilágyi Enikő honlapja: http://enikoszilagyi.chez-alice.fr
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.