Új évad-új programok

Új programokkal várja a közönséget az egri Gárdonyi Géza Színház az idei évadban - hangzott el a teátrum csütörtöki sajtótájékoztatóján. Csizmadia Tibor igazgató-fõrendezõ szerint átalakult a színházak szerepe: a bemutatók mellett más utakat is kell találni, hogy közvetlenebb kapcsolatot építsenek a nézõvel.

Az idén egyébként két előadásra szóló, úgynevezett ajándékbérletet is bevezet a teátrum. A Szegényeket Segítő Alapítvánnyal közös pályázat nyomán két-két előadást láthatnak ingyen a szociálisan rászoruló felnőttek és gyerekek.

Kukucskáló és beavató színházat, valamint színházi híradót és alkotói találkozókat szervez az egri Gárdonyi Géza Színház annak érdekében, hogy értő közönséggel találkozzanak az előadások. "Fiatal" címmel pedig egy-egy este erejéig amatőr előadásokat fogadnak.

Az első nyilvános próbát szeptember 26-án a Vértestvérek című musicalből tartják, másnap pedig az Egyedül című monodráma alkotóival találkozhat a közönség.

Az évad első bemutatója Kaló Flórián - Aldobolyi Nagy György Egyedül című monodrámája, melyet a Magyar Dráma Napján visz színre a társulat. Blaskó Balázs a darab rendezője elmondta: a zenés dráma egy Zsuzsa nevű színésznőn (Saárossy Kinga) keresztül mutatja be a színészi sorsot. Az előadás szünetében kiállítás is nyílik a Magyar Színházi Intézet anyagából, amely Domján Editnek állít emléket.

Forrás: Egri Gárdonyi Géza Színház

süti beállítások módosítása