Minden jó, ha vége van

Felújította Valló Péter a Vígszínházban Shakespeare Minden jó, ha jó a vége vígjátékát, amit már 1979-ben sem tudott kielégítõen színpadra állítani. A felújítás azért lett gyengébb a 18 évvel ezelõttinél, mert a rendezõ sokkal jobban elmélyedt Shakespeare helyett önmagában. Pazarló kézzel árasztja az elõadásban az ötleteket. Sajnos, nem a darab szövegébõl erednek és a cselekmény mûködését vagy megérthetõségét segítik elõ.

Vallai, a Bolondként a játék elején a rivaldánál meghúz egy zsinórt, mire ősz üstöke jobboldala égnek áll, majd a baloldali fürt áll szamárfület. Fényképezőgéppel kezében vezényli az első sorok nézőit, exponál, a gép vizet spriccel. Ezt jó viccnek tartva, utóbb elrepetálja. Ha már a víz jött szóba: a szín közepén jókora aranyhalas medence a ’70-es évek modernista színházából. Megfürdik ebben szinte a teljes társulat. Csöpögve folytatják a játékot. A fények felszikráztatják a nedves jelmezeket (világítás: Komoróczky Gábor.) 1979-ben kórházi fehér viseletben volt a fekete Bolond kivételével mindenik szereplő. Most csak egy részük hord out let Szarajevóban bérmunkában konfekcionált Lagerfeld fehér műtősruhát, a francia csapat gyászban jár, később kombináltan hordják: fehér zakóhoz fekete ing, vagy fordítva. Tordy királya egyszer magára lop egy bíbor zakót, de hamar eltűnik róla Jánoskúti Márta színcseréje. Tornyi (Heléna) sötétkeretes okuláréval, klinikai köpenyben úgy gyógyítja a jó francia királyt, mint Vicki Baum regényében Helén doktorkisasszony.
Bűvészeti tanácsadó Fekete Péter (békéscsabai színigazgató), aki ügyes, merőben fölös trükköket mesterkedik bele Shakespeare-be. S hogy mennyire színészhez és nem illuzionistához kötött a színház: egy kézből égbe röppenő levél attól lesz valóságos színpadi csoda, hogy Csőre leesett állal követi szemmel a kellék röptét.

A bonyolult technikák, díszletjárások, a padlatból kiemelkedő mintás viaszosvászon padlóborítású oszlopok elhelyezkedése (Horgas Péter terve, Krisztiáni István szcenikája) annyi dolgot ad, hogy nem jutott idő a színészekre.
Igó áldozata lett Rousillon grófnő szép szerepében a henye rendezői utasításoknak. Bölcs, az utódokkal törődő távoli megértés helyett drámaian pöröl. Tordy mesekirály. Borbiczki higgadt Lafeu. Szőcs Shakespeare-bonviván ideges gyereknek látszik. Az előadás első részében egyetlen drámai jelenet sem fordult elő. A második részben a hazug Parolles - az agresszíven nyúlszívű Pindroch - körül a madárnyelven vartyogó katonák (Telekes, Gyuriska, Csőre, Oberfrank) jelenetében végre színházban vagyunk. Zeck (Diána) megnyerő. Venczel firenzei özvegyasszonyként másik előadásból jön váratlanul. Úgy jár, mint egy ember. Kapcsolata van partnereivel. Úgy beszél, hogy megértsék mások, mit mond. (Nem utolsó sorban: a nézők.)
A fordítás - úgy rémlik, némi foltozgatással - Vas Istváné. Presser írta a szalonzene hangzású kíséretet.
A rendező oda nyilatkozott, miszerint az örök és nagy kérdés: rákényszeríthető-e a szerelem bárkire is? Nem vennék mérget rá, hogy a Minden jó ...- nak ez az örök, nagy kérdése; de legyen. Tegyük fel, igaza van Vallónak.
Kérdés: miért nem látszik ez az örök kérdés a színpadon?

MGP
A fotókat Szilágyi Lóránd készítette

-----------
Francia király -- Tordy Géza; Bertram -- Szőcs Artur; Lafeu -- Borbiczki Ferenc; Parolles -- Pindroch Csaba; Bolond -- Vallai Péter; Rousillon grófnő -- Igó Éva; Heléna --; Firenzei özvegyasszony -- Venczel Vera; Diána -- Zeck Juli; I. Nemes -- Gyuriska János; II. Nemes -- Csőre Gábor; III. Nemes -- Oberfrank Pál; Katona -- Telekes Péter; Továbbá: Amalfi Vilmos, Dinyés Dániel, Győri Csaba, Janek Ágnes, Kiss Izabella, Latabár Kálmán, Némedi-Varga Tímea és Morgen kutya.
Rendezte: Valló Péter. Fordította: Vas István. Díszlet: Horgas Péter. Jelmez:Jánoskúti Márta. Zene: Presser Gábor. Szcenika: Krisztiáni István. Világítás: Komoróczky Gábor. Dramaturg: Harangozó Eszter. A rendező munkatársa: Várnai Ildikó.