Tagfelvétel a Föld Színházban

A Föld Színház társulata új fiú tagokkal szeretne bõvülni. A 2003 óta létezõ független társulat felvételt hirdet 17 éven felüli fiúk / férfiak számára.

A Föld Színház egy fiatal, független csapat.
A társulat huszon és harminc éves fiatalokból áll. Néhányan egyetemisták (az ELTÉn, vagy a Színművészetin), mások már dolgoznak, színházzal, vagy valami mással foglalkoznak.
A nemzetközi színházi műhelyek eredményeiből merítve önálló utat járnak.
A színház munkamódszere merít a különböző európai kortárs színházi műhelyek eredményeiből, de ezektől távolságot is tartva saját önálló útját járja.
Fontosnak tartják, hogy addig dolgozzanak egy anyaggal, amíg az valóban el nem készül.
A társulat kihasználja a függetlenségéből adódó előnyöket; nincsen bemutatókényszer, egy előadást addig próbál, amíg bemutatásra érdemesnek nem tartja. Az ebből, illetve a módszerek sokféleségéből adódó szabadság, a különböző témák igen mély megismerését teszi lehetővé.
Nemzetközi színházi tábort szerveznek nyaranta.
A Föld Színház 2007 nyarán a Mezőföld Népfőiskolával együtt nemzetközi színházi műhelyt szervezett a fejér megyei Kishantoson, ahova 4 országból jöttek résztvevők. A műhely záróelőadását bemuatták a falu parkjában, és Budapesten, a Merlin Színházban is. A társulat és a népfősikola közös szándéka, hogy a műhelyt 2008 nyarán is megszervezik.

Az új előadásuk egy erdélyi cigány mesén alapszik. Ehhez a próbafolyamathoz lehet csatlakozni.

Jelentkezés: rövid motivációs levéllel a foldszinhaz@gmail.com-on Jelentkezési feltételek: kor: minimum 17, nem: fiú
Jelentkezési határidő: 2007. október 26.

A jelentkezők 2007. október 28-án egy napra bekapcsolódnak a színház munkájába. Ezen a napon megismerhetik az anyagot, amiből előadás fog születni, a módszereket, amikkel a próbákon az anyagot földolgozzák, illetve a társulat tagjait. A társulat pedig megismerheti őket. A jelentkezők közül ezen a napon fognak választani.

Forrás: Föld Színház

süti beállítások módosítása