TALC DANSE Kurzus

Két hetes kurzust tart Magyarországon a francia táncguru, Jean-Marc Torres 2007. október 29. és november 10. között. Az MMS-ben (Még 1 Mozdulatszínházban), ahol profi táncosoknak (Master Class) adja át sok évtizedes, a legnevesebb francia színpadokon megmérettetett tudását. A Master Class részt vevõi minden nap, délelõtt tizenegytõl egyig próbálhatják ki magukat és az eddig még nem gyakorlott, izgalmas mozdulatsorokat. A Gödör Klubban pedig este hét és kilenc óra között minden érdeklõdõ elõtt megnyílik a lehetõség, profiktól a lelkes amatõrökig egyaránt.


Jean-Marc Torres

A párizsi Opera egykori lázadó balett növendéke Jean-Marc Torres háromszor hagyta ott az Operát, táncolt Hendrixre mezítláb, hosszú hajjal ’70-ben a Champs-Elysée Színházban, tánccsillag volt Roland Petit, Robert Hossein, Maurice Béjart darabjaiban. Közreműködött a párizsi Csendszínház alapításában Brigitte Lefevre-vel és Jacques Garnier-val; a Carolyn Carlson Társulat létrejöttében Larrio Eksonnal, Quentin Rouiller-vel; a Peter Goss Társulat életre hívásában Douchka Langhofer-rel és Richild Springer-rel; a Ranelagh színházba életet vitt Madona Bouglione-val. Oktatott a Joséphine B. iskolában, ahol olyan művészek adták egymásnak a kilincset, mint Jean-Claude Vannier, Maxime Le Forestier, vagy Maurice Bénichou.

Saját útját keresve a ’80-as évek elején megalakította a Torres Limited Társulatot a Champs-Elysées Színházban egy előadás kedvéért, mely egy újfajta francia tánckoreográfia előszelét hozta. Darabjukkal felléptek többek között az Olympiában, a Casino de Parisban, a Ranelagh-ban. Pályája során mozgatórugója mindvégig a hivatástudata, ennek eredménye a kilencvenes évek közepén, a volt francia gyarmat, Réunion-szigeten alapított Ballet Théâtre Musical, amely táncosok, zenészek, énekesek gyűjtőhelye, s szintén nemzetközi hírű művészeket tudhatott a társulatában.
Hívószava "Talc danse"- vagyis egy egységes tánctechnika, egyebek mellett a klasszikus-, a modern-, a jazzbalett-, és  hipp-hopp elemek ötvöződnek Torres speciális technikájában.  A tánc számára elsősorban egy belső utazás és útkeresés, eszköz a kiteljesedéshez.

Torres 2007. október 29-én Magyarországra érkezett, az MMS-ben és a Gödör Klubban elleshetnek néhány mozdulatot híres tánctudásából. Az esti órák után buli várja a résztvevőket. A táncórákra belépés mezítláb, kezünkben dupla sportzoknival! A profi trénig ára tizenötezer forint, a Gödör tréning díja ötszáz forint alkalmanként, illetve négyezer forintos áron bérlet váltható. Azokkal, akik minden órán részt vesznek meglepetés előadás készül a Gödör Klub 5. születésnapi fesztiváljára.
A Gödör Klubban tartott kurzusra a jelentkezéseket folyamatosan várjuk a helyszínen vagy a culturecherry@gmail.com e-mail címen.

A kurzus a Culture Cherry és a Gödör Klub szervezésében jön létre.
A TÁMOFIT Alapítvány szakmai támogatásával.
AZ ORKESZTIKA Alapítvány együttműködésével

süti beállítások módosítása