Praxis és teória

"Egy érdekes, 40 oldalas expozíciót olvastam egy jó nevû szerzõtõl, ráadásul tudtam, hogy csupa tehetséges, fiatal színész áll majd a rendelkezésemre egy olyan színházban, amelyre kíváncsi voltam, mert sosem dolgoztam még ott, és amelyrõl hamar kiderült, hogy - minden más híreszteléssel ellentétben - ideális körülményeket biztosít a munkához..."

Interjú Bagossy Lászlóval, az Asztalizene rendezőjével

- Térey János a Radnóti Színház felkérésére írta az Asztalizenét. Hogyan lettél te a darab rendezője?

Bagossy László: Bálint András hívott fel, méghozzá sebtében, mert a Katona József Pályázat határideje erősen közeledett. A gond csak az volt, hogy a mű még nem készült el teljesen, nagyjából az első felvonás volt meg, ennyit olvashattam el belőle, mielőtt rábólintottam és aláírtam a szerződést. Ezt szakmailag nehéz lenne megalapozott döntésnek nevezni, inkább durva hazardírozásnak titulálhatnánk. Ilyet még soha nem csináltam, és csak azt tudom felhozni mentségemül, hogy egy valóban érdekes, 40 oldalas expozíciót olvastam egy jó nevű szerzőtől, ráadásul tudtam, hogy csupa tehetséges, fiatal színész áll majd a rendelkezésemre egy olyan színházban, amelyre kíváncsi voltam, mert sosem dolgoztam még ott, és amelyről hamar kiderült, hogy - minden más híreszteléssel ellentétben - ideális körülményeket biztosít a munkához, egy ritka jó műszaki gárdával a háttérben, és egy igazgatóval, aki ugyanúgy kockáztatott ezzel a még nem létező kortárs színdarabbal, mint én.
- Abban, hogy tulajdonképpen a teljes szöveg ismerete nélkül vállaltad el a munkát, az is szerepet játszott, hogy láttad a korábbi Térey-darabok bemutatóit?

Bagossy László: Térey apropóján a Krétakörrel és a Katona József Színházzal szellemi közösséget vállalni - lehet, hogy tudat alatt befolyásolt. De fontosabbnak tartom, hogy kortárs drámáról van szó, a Radnóti pedig azon kevés színházak egyike, ahol ez az ügy folyamatosan napirenden van. Jelenleg is négy kortárs dráma fut a repertoárjukon, és ez imponál nekem.

Jelenet az előadásból

- Amikor a kész darabbal találkoztál, beigazolódtak a várakozásaid? Miből indultatok ki a próbafolyamat során?

Bagossy László: A teljes mű 140 oldalasra sikeredett (a Színház folyóirat mellékleteként bárki elolvashatja), ami azt jelenti, hogy az a bő lére eresztett vázlat, aminek az első felvonást gondoltam, további terjedelmes felvonásokkal gyarapodott, a bőbeszédűsége pedig - ez akkorra már világossá vált - a szerző szándéka szerint való, és része a mű esztétikájának. Térey, aki elsősorban költőnek tekinti magát, főként az irodalom és a nyelv problémái iránt érdeklődik, a színpad törvényeinek érvényesítése kevéssé foglalkoztatja. Ezek a törvények persze nem csupán általánosságok, hanem a színházi helyzetből adódó szükségszerűségek is. Ezért szerettem volna, ha minél több időt tölt el velünk a próbákon, de hamar kiderült, hogy az életritmusa és a habitusa ezt nem teszi lehetővé, így Kovács Kriszta dramaturg segítségével tartottuk vele a kapcsolatot. Egy színdarab szabálytalansága, “színháziatlansága" persze inspiráló és kényszerítő erejű lehet arra nézve, hogy az ember eltávolodjon bizonyos konvencióktól. Igaz volt ez a Niebelung-lakóparkra, és szerintem igaz az Asztalizenére is. A bemutathatóság érdekében viszont szigorúan kellett bánnunk az anyaggal. A próbafolyamat alatt a felére fogyatkozott a szöveg, zömmel a szerző jóváhagyásával, abban a meggyőződésben, hogy ez a dráma előnyére fog válni a színpadon. Dramaturgnak, színésznek, tervezőnek, rendezőnek közösen kellett iparkodnia azon, hogy a “favágás" ne okozzon jóvátehetetlen károkat, és a mű erényei láthatóak maradjanak. Néha úgy álltunk egy-egy probléma körül, mint valami orvosi konzílium.

Jelenet az előadásból

- A színészek mennyire voltak produktívak az előadás létrehozásában?
Bagossy László: Végig együttműködtek velem, ám a nehézségek is végig velünk maradtak. Ez az előadás sokat köszönhet a színészek aktivitásának. Egy kreatívan próbáló, tehetséges színész olyan, mint egy nagy pontosságú műszer: ha valahol problémát jelez, arra érdemes odafigyelni.
Néhol mintha csupaszabb játékmódot követelnél a színészektől, máskor pedig engednéd (pl. Kovács Patrícia Delfinjénél, Csányi Sándor Győzőjénél), hogy több eszközt használjanak.
Az áriaszerű helyzetekben próbáltuk teljesen redukálni a cselekvéseket, így akartuk megkülönböztetni őket a szituatívabb jelenetektől. Delfin és Győző a két legextrovertáltabb karakter a darabban, ezért természetes, hogy több külső eszközzel dolgoznak.
- Szövegcentrikus lett a rendezésed.
Bagossy László: Az Asztalizene szövegcentrikus darab, sokat beszélnek benne, igazából egy társalgási mű. A színészek persze ösztönösen a dramatikus helyzeteket keresték - időnként sikerrel jártak, máskor viszont ellenállt az anyag.
- Hogyan jött a többszintes díszlet ötlete?
Bagossy László: Ez volt az első nagy feladvány: a Radnóti apró színpadán megfogalmazni egy sok asztalos, ötcsillagos, trendi éttermet, amelyet ráadásul folyton más-más perspektívából látunk. Mindenfajta realisztikus térszervezés működésképtelennek bizonyult, hiába kísérleteztünk. Az előadásban látható díszlet sokadik próbálkozásra született meg. Bagossy Leventének rengeteget kellett ragasztgatnia a maketten, mire kitalálta ezeket az egymásra épülő, csiki-csuki síkokat, amelyek egyszerre járó- és asztalfelületek. Amikor elkészült a négyszintes díszlet, úgy viselkedett, mint egy szigorú versforma. Ránk erőltette az akaratát, és ez bármilyen kellemetlennek tűnt is kezdetben, végül sokat segített abban, hogy formát és játékszabályokat találjunk a hömpölygő szabadvershez.
- A játéktér és a színészek jelmeze fekete-fehér. Miért?
Bagossy László: A darab szerzői leírása szerint a dráma helyszíne, az étterem magnóliafehér. Ha minden porcikájában fehér teret - egy valódi “white box"-ot - próbáltunk volna létrehozni, az túl direkt megoldás lett volna, és mégsem lett volna “fehérebb", mint a fekete-fehér tér. Kezdetben csupa fehér jelmezt terveztünk, de erről hál’ istennek lebeszélt minket a szerző, hiszen az a “white-party"-k együgyű világát idézte volna fel, nem éppen ide illő módon. Bár sok fekete elemet tartalmaz a látvány, mégis hihető, hogy ez egy alapvetően fehérre épülő dizájn.
- Térey allegro, andante és presto tételekre osztotta fel a drámát.
Bagossy László: Én általában mindent komolyan megfontolok, amit a szerző elképzelt. Térey konkrét zenéket is javasolt bizonyos jelenetekhez. Nagyon vegyes zenei világot álmodott meg az előadáshoz, csupa kifinomult, gourmet zenéből. Tetszett az elképzelése, próbálkoztam is sokféle zenével, de a gyakorlatban nem működött a koncepció. Végül rátaláltam a dzsessz-hangszerelésben játszott klasszikusokra, amelyek egységesebb hangzásvilágot teremtenek a darabhoz: jobban passzolnak az étterem longue-jellegéhez, másfelől a szereplők kultúrafogyasztó, a klasszikus műveltséget is kultiváló társaságához. Egyetlen zene lóg ki a sorból, a Máté passió-feldolgozás, melynek más a hangszerelése, ironikusabb, játékosabb, fanyarabb, éppen ezért a felvonásvégek kiemelésére használjuk. Sokat játszadoztunk vele, hogy melyik zene mikor szólaljon meg, hogy ne csak a hangulati aláfestést szolgálja, hanem dramaturgiai pontokon is segíteni tudja az előadást. Megpróbáltuk figyelembe venni Térey elképzelését, hogy gyors (allegro), lassú (andante), nagyon gyors (presto) tempóban szólaljanak meg a "tételek", de a gyakorlatban ezt sem tudtuk megvalósítani. Nem baj, a színházban mindig az a szerencsésebb, ha a praxis falja fel a teóriát, és nem fordítva.

Darvasi Ferenc