A "Ráday utcai vigalmi negyedben" - ahogy a Mátyás utcai pinceszínház elõzõ bérlõje, a Stúdió K nevezte - most Lukáts Andor nyitja meg "abszurd színházát". Sanyi és Aranka, a már klasszikussá vált színházi improvizáció-sorozat címe lett a színház neve, Halász Péterre emlékezve, akivel Lukáts Andor annakidején három és fél órán keresztül improvizált egy hajléktalan házaspár bõrébe bújva.
|
A most nyíló színház első bemutatója Beckett: Ó, azok a szép napok! drámája lesz, Cserje Zsuzsa rendezésében. A rendező, a tavalyi évadban a Szókrátész utolsó éjszakáját rendezte a Stúdió K-ban, most pedig ugyanezen a helyszínen Molnár Ildikóval próbálja Beckett megrázó szövegét. Molnár Ildikó 20 évvel ezelőtt már játszotta Winnie-t. Most a becketti instrukciót követve, miszerint Winnie 50 éves, újra eljátssza a szerepet.
|
Winnie már derékig beásva ül a földben, és örvend annak, hogy nincs semmi változás az életében, hogy még nem fáj semmije... Megnyugtató számára, hogy közelében van a táskája, a legszükségesebb használati tárgyakkal és egy pisztollyal. Elégedett, amíg zavartalanul evickélhet, és kényelmesen meditálhat. Pedig szorul a hurok. Miközben véget nem érően fecseg, (széttöredezett üvegcserepek a múltból) - nyakig belepi a föld. És előre láthatólag egészen be fogja temetni. Bár nincs egyedül. A homokbucka hátsó részén, egy férfi bújik meg, a férje...
Beckett: Ó, azok a szép napok!
Winnie: Molnár Ildikó
Willie: Sáfár Kovács Zsolt
Látvány: Debreczeni Borbála
Zene: Melis László
A rendező munkatársa: Kardos Tünde
Rendező: Cserje Zsuzsa
Bemutató: november 10. (19.30)
További előadások: november 17., 24., december 14.
Helyszín: Sanyi és Aranka Színháza, IX Budapest, Mátyás u. 9.
|
Forrás: Sanyi és Aranka Színháza