Jancsi és Juliska figurásan

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház ért a gyermekek nyelvén. Ezt Dézsi Szilárd 2007. október 19-én délelõtt bemutatott újabb rendezése is igazolja. A Grimm testvérek meséi közül a talán legismertebbet, a Jancsi és Juliskát mutatták be, Zalán Tibor rádiójátéka alapján készült szövegkönyvvel. Bodnár Enikõ kitûnõ díszletei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az álom és a valóság egyaránt hitelesen tükrözõdjön a mesejátékban. A premieren az író is jelen volt.

Ez a mese a Grimm-testvérek egyik legkegyetlenebb alkotása, hiszen arról szól, hogy a szülők kiviszik a gyermekeket az erdőbe, és otthagyják őket. Dézsi Szilárd rendező azonban igyekezett egyedi megoldásokkal finomítani a darabon. A történetet álomba foglalja, vagyis a szülők tulajdonképpen nem hagyják el Jancsi és Juliskát, a testvérpár csak álmában éli át a megrázó eseménysort. Új szereplői is vannak az előadásnak. A varjú, aki eleinte hű szolgája a boszorkánynak, de annak halála után segít a gyerekeknek. A boszi házában lévő tárgyak, a komód, az állólámpa és a fotel is megelevenedik, és céljuk, hogy megmentsék a testvérek életét.

Figura Stúdió Színház
JANCSI ÉS JULISKA
Zalán Tibor rádióváltozatának színpadi adaptációja
meseelőadás

játsszák :
Szabó Eduárd, Domokos Erika, Barabás Árpád, Bándi Johanna, Bartha Boróka, Antal D. Csaba, Tamás Boglár, Boros Mária, Bálint Éva

R
endező: Dézsi Szilárd m.v.
Díszlet és jelmeztervező: Bodnár Enikő m.v.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szegény favágó, és annak két gyereke, a kisfiút Jancsinak, a kislányt Juliskának hívták. És volt a gyerekeknek egy gonosz mostohájuk...
Egy este a gyerekek kihallgatták a szüleik beszélgetését... Majd elaludtak... Majd jöttek az álmok... Az álmok sűrűjében barangolva találkoztak egy szarkával, aki egy gyönyörű mézeskalács házikóhoz vezette őket, ahol a gonosz boszorkány élt, aki megakarta enni őket. A találékony, és egymást segítő gyerekek azonban túljártak a gonosz boszorka eszén.
Minden jó, ha a vége jó... Jancsi és Juliska, boldogan ébred édesapjuk költögető szavára.

 
 
 
 

süti beállítások módosítása