Ébresztő, zebrák!

Közeledik az év vége, ilyenkor támadnak föl évrõl-évre fõnix-madárként, a színházi struktúra átalakításáról szóló tervek Budapesten. A szakma leginkább egy legelészõ zebra csordára hasonlít. Jön az éhes oroszlán, megfuttatja õket, egyet elkap, a többiek nyugodtan legelésznek tovább. Köszönjük meg, az oroszlánnak, hogy segíti a természetes kiválasztódást! Úgy is sokan voltunk - mondják hízelegve. - Gyõzzön a jobbik!

Ez az a romboló, évek óta mindent aláásó, közkeletű vélekedés, ami már a színházak egy részének KHT-vá való átalakítását is megalapozta: sok a színház Budapesten! Egyesek egyenesen színházi túltermelési válságról beszélnek. Igaz lenne ez?
2005-ben 10 millió lakosra 4, 5 millió jegyvásárlás jutott Magyarországon. Németországban 80 millióan élnek és 22 millió színházjegy fogy egy évben. Tehát a magyar népesség 40, a német népesség kb. 22-23 százalékára jut egy színházjegy. Már csak a támogatások mértékét kell összevetni. A főváros összköltségvetésének fél százalékát fordítja 14 színházára. Ez lenne sok?! Ellenkezőleg. Ha azt látjuk, hogy ez a támogatás 2,5 millió jegyvásárláshoz járult hozzá Budapesten, csak egyet mondhatunk: az adófizetők színháztámogatásra fordított pénze optimálisan hasznosul mifelénk.
Akkor mért kiáltanak sokan változásért? Struktúrát változtatni pénzszűkében egyet jelent a nagyobb szervezetek leépítésével, az intézmények számának csökkentésével és ezzel arányosan nézőrétegek elvesztésével. Ha a támogatásokat kultúrpolitikai célkitűzések alapoznák meg, még kiderülhetne az is, hogy a jelenlegi magyar színházi struktúra támogatása az igazán jó befektetés politikusaink számára. Csak ne hallgassanak az ádázul temetni vágyó, a jelenlegi színházi valóság ostorozására fölesküdött szakemberek szirénhangjaira, akik "minél rosszabb annál jobb" alapon azt sugallják, hogy lehet csökkenteni a színházakra fordított pénzt úgy, hogy az fejlesztésnek tűnjön.  Szerintük a színházainkba jegyet váltó emberek értéktelen, az elavult struktúrák fenntartásában érdekelt, kidobható, ócska kacatok, akik érdemtelenek a támogatásra. Ha rossz az ízlésük, fizessenek. Ha nincs pénzük, ne menjenek színházba. Akik Európára hivatkozva provinciálisan, paranoiásan csak Istent és férget ismernek, azok számára a normalitás egyenlő az átlagossal, a vacakkal. Számukra sem a közönség, sem az állandó társulatok nem jelentenek megóvandó értéket. Ők csak "királyválasztáskor" gerjednek fel. A színházigazgató választásban testesül meg igazán elvesztett kompetenciájuk visszaszerzésére irányuló, mohó vágyuk. Mihez vezet marginális értelmiségi divatok színházi egyeduralma? Ez nem az ő gondjuk.  Ma is úgy gondolják, a legfőbb veszély: a közönség uszályába kerülni. Mint az ötvenes években. Azt ígérik, ha kevesebb színház lesz, a közönség majd átpártol a megmaradtakhoz. Veszélyes illúzió azt hinni, hogy a "túltámogatott" intézményektől elvont többlettámogatással majd "új nézőrétegeket" vonnak be a színházlátogatók körébe a magán színházak, vagy a függetlenek, olcsóbban, vagyis "korszerűbben", mint az a jelenlegi "pazarló" struktúra keretei között lehetséges. A megszokott színházaiktól, társulataiktól megfosztott nézők nem lesznek tömegesen és parancsszóra alternatív színházak rajongói. Az a néző, aki elmarad a színháztól, más szabadidős elfoglaltságot keres. Aki szeret színházba járni, annak fel lehet kelteni az érdeklődését az újdonságok iránt. Ha nem járnak az emberek színházba, az újdonságokat is máshol keresik majd. Ha viszont nem a nézőkért tartjuk fenn a színházainkat, csak a színházi struktúrában manifesztálódó hatalmi rendszer életben tartásáért fizetünk, akkor valóban nehezen indokolhatóak a kiadások.
A magyar kultúrában szerepet vállaló művészek és elméleti szakemberek közös bűne, hogy elfelejtettük megfogalmazni a társadalomhoz való viszonyunkat. Kodály Zoltán írja valahol, hogy életében több rendszer kulturális miniszterét volt alkalma ismerni, de olyannal nem találkozott, aki nem azzal kezdte, hogy az "idén kevesebb pénz jut a kultúrára, mint tavaly". Ő vállalta az ütközéseket, küzdött az ifjúság jogaiért, hogy ne legyenek kizárva abból a kincsből, amit a komolyzene kínál. Ki az, aki a mai fiatalság kulturálódásának jogáért szót emel? Nekünk nincsenek hathatós érveink a kultúra társadalmi szerepéről. Sértődötten ismételgetjük, tartsanak el minket, mert ez nekünk jár, s közben némán és tehetetlenül nézzük, amint a korszerűség jegyében egymás után kérdőjeleződik meg a zeneiskolák, zenekarok, színházak és múzeumok, a közösséget szolgáló médiumok, a klasszikus és kortárs művészet fenntartására fordított közpénzek hasznossága.
A régi Athénban, még azért fizettek a polgároknak, hogy pótolják a színházlátogatás miatt elmaradt keresetüket. Ismerték a színházba járó közösség szerepét a közvélemény formálásában, a társadalom életében. Svédországban ma is állampolgári jog a színházhoz jutás. Németországban közmegegyezés védi a színházakat. Igaz, ott már be is zárnak színházakat, de újakat is nyitnak. Ahol hisznek az emberi tevékenységek hasznosságában, a színházat sem tekintik léha időtöltésnek. Ezért virágoznak ott a nagy színházak, operák és a függetlenek mellett a gyerek- és ifjúsági színházak s a bábszínházak. Mert hisznek a hasznosságában. Ez alapozza meg a támogatásukat is. Amiért a fiatalok mindennapi gondjaiban való eligazítást, problémaérzékenységet és igazmondást várnak el tőlük. És azt, hogy átélhetővé, szerethetővé tegyék a fontosnak ítélt társadalmi és kulturális értékeket.
A jelenlegi budapesti színházi struktúrát valóban nem mondhatjuk igazságosnak, nem normatívan és nem egyenlő mértékben támogatja a színházakat, de azt nem állíthatjuk, hogy merev. Az állandóságot mutató elemek ellenére, sőt, éppen ezekre támaszkodva őrizhette meg értékeit az elmúlt évtizedekben, miközben folyamatosan változott. Minden ellenkező híresztelés ellenére eddig jól alkalmazkodott a radikálisan átalakuló társadalmi és gazdasági viszonyokhoz.  Hogy a változások folytatódnak, természetes. De nem mindegy, hogy rombolva, vagy építve. Meg kell őrizni az intézményeket, a gazdag választékot, ki kell szélesíteni a színházba járók körét, növelni társadalmi elfogadottságunkat annak érdekében, hogy a lakosság fogyása ellenére is virágzó kulturális élet színtere maradjon Budapest. Jó lenne, ha a legújabb fővárosi tervek elősegítenék a Színházi Törvénytervezetben javasolt, a színházi struktúra értékeit védő és az új értékek megszületését elősegítő új támogatási modell megvalósulását.
Félő, hogy a védeni kívánt társulatok megfogyatkoznak, mielőtt törvényesen garantálnák létezésüket. Nehéz a közös célokban egységes képet mutatni, miközben a túlélésért küzdünk.
Miben reménykedjünk? Ha nem lesz újabb fűnyírás, átszervezés, sokmilliós átvilágítás, életben tarthatóak a ma még működő társulatok. Ha életben maradnak, még megélhetik, hogy nem kell non-profitnak álcázni a nyereséget produkáló színházi vállalkozásokat sem, mert az adókedvezmények a teljes színházi szektor finanszírozását megkönnyítik majd a fenntartók számára. A tervezett Színházi Törvény a privát tőke bevonásának lehetőségét kínálja minden színház számára. Ha megvalósul, a tevékenységek szűkítése és veszélyeztetése nélkül is lehetséges lesz, az állami pénzek arányos csökkentése. Az így megtakarított összegből állam és önkormányzat végre kedve szerint felépíthet egy új színházi struktúrát. Az újra feltöltött színházi alapokból jut majd pénz a gyermekek és az ifjúság színházi ellátására, nemzetközi színházi fesztiválok rendezésére, a független színházak finanszírozására stb.. Ez lehetőséget teremtene a művészeknek ugyanúgy, mint a politikusoknak, hogy kifejezzék az adófizető állampolgáraik iránt érzett felelősségüket. Közös siker?  Lehetséges ez, vagy bele kell törődnünk, hogy megint mindent legyőz az általános szkepszis, a hitetlenség, a szomszéd, még élő tehene ellen felgyűlt gyilkos indulat? 
Ébresztő, zebrák! Az oroszlán ugrani készül!

Novák János
a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatója

************ 

Prof. Wolfgang Schneider - a Hildesheimi Egyetem professzora, az ASSITEJ Német Központ elnöke - előadásának összefoglalója a német gyerekszínházakról a Kolibri Színházban, a Német Ifjúsági Színházi Napok (2007.szeptember 26-28.) keretében:

A német színházak szervezete több pilléren áll:
- Az állami színházak (Staatstheater) több éves tradícióra tekinthetnek vissza.
- Tartományi színházak, (Theater der Länder) melyek működtetésében részt vesznek a tartományok.
- A városi színházakat (Stadttheater) részben a polgárság hozta létre és részt vesz a működtetésében.
- A regionális színházak (Landesbühnen) egy-egy régió részére játszanak.
- A szabad vagy független színházi csoportok az elmúlt évszázad negyedik negyedében jöttek létre és fontos pillérei a német színházi rendszernek (Freie, unabhängige, Theatergruppen)
- Magánszínházak, (Privatzheater) egy részük üzleti céllal jön létre, pl. zenei színházak, bulvárszínházak.

Néhány adat:
A színházak éves támogatása: 2 milliárd €, (a tartományoktól és közösségektől az állami, tartományi színházak és szabad színházi csoportok számára)
előadások száma évente 80.000
  ebből 25%-os az ifjúsági- és gyermek előadások száma (20.000).
Az állami színházak nézőszáma 22 millió,
ebből a gyerek- és ifjúsági színházak nézőszáma 2,5 millió.
 A színházakban  foglalkoztatottak száma 40.000 fő.
   (Takarékossági okokból csökkenő tendenciát mutat. A leépítetteket
szerződésesként egy-egy előadásban foglalkoztatják vagy szabad projektben dolgoznak.)
A gyermek- és ifjúsági színházak 1000 darabot mutatnak be évente, ebből 400 ifjúsági előadás
A színházi- és könyvkiadóknál 2500 gyermek- és ifjúsági darab áll rendelkezésre.

Rendszeres gyermek-és ifjúsági színházi fesztiválok Németországban:
• Nürnberg -  Panoptikum Fesztivál
• Berlinben kétévente országos seregszemle -  "AugenBlick Mal" , a következő 2009-ben lesz
• Region Rhein-Mein - regionális fesztivál,  a tartomány több városában.
• Stuttgartban 2008 májusában lesz nemzetközi fesztivál "Schöne Aussicht" címmel.
• Drezdában november közepén a Theater Jungen Generation rendez fesztivált az osztályteremben tartott előadásokkal (Theater im Klassenzimmer)

Rendezvények a továbbképzés, tapasztalatcsere, a fejlődés előmozdítása céljából:
• Internationaler Direktor-Seminar - Düsszeldorfban, 20 meghívott rendezővel
• Frankfurt am Main-ban december elején rendezik az Autorenforum-ot (szerzők találkozóját)
• Spurensuche (Nyomkeresés) címmel kétévenként fórumot rendeznek és munka-megbeszélést a gyermek- és ifjúsági színházak területén tevékenykedőknek.
• Lipcsében kétévente, legközelebb 2008-ban Werkstadt-Tage  (Színházi műhelynapok )címmel lesz fesztivál.

Az ASSITEJ szervezetén kívül Gyermek- és Ifjúsági Színházi Intézet is működik Frankfurtban, mely könyvtárral és archívummal is rendelkezik (Institut des Kinder und Jugendtheaters)

Folyóirat is megjelenik a gyermek- és ifjúsági színházi témákkal kapcsolatban a Theater der Zeit Magazin mellékleteként évente háromszor.