Díszvendég: Izrael

November 23-tól december 3-ig a Kortárs Drámafesztivál Budapest 18 helyszínen jelentkezik. A fesztivál díszvendége idén Izrael. A kortárs magyar és külföldi elõadások mellett számos kísérõrendezvénnyel is várják az érdeklõdõket.

A fesztivál szervezői gondoltak a nézőkre is, és elhívták az alkotókat, hogy az előadások előtt vagy után beszéljenek műveikről. Nem érdemes tehát lemaradni a nemzetközi programról sem.
Az izraeli program keretében a Beit Lessin Színház Mikve című előadása vendégszerepel. Hadar Galron fiatal drámaírónő darabja testközelből mutatja meg nyolc izraeli nő életét, sorsát. A helyszín egy mikve, rituális fürdő vallásos zsidó asszonyok számára. Az előadás hatalmas sikerrel megy Tel-Avivban.
Előadás: November 26-27. 19 óra, Vidám Színpad
 
A kanadai Dave St-Pierre A lelkek pornográfiája című felkavaró előadását hozza el.  A fiatal kanadai alkotó, aki rendszeres koreográfusa a Cirque du Soleil társulatának is, hétköznapi történeteket mesél el, olyan hús-vér emberekről. Nagyító alá helyezi az embert, megmutatva minden szépségét és csúfságát, mélységét és felszínességét. Nem köntörfalaz.
Előadás: November 26. 20 óra, Trafó

A kortárs román színház kiemelkedő alkotóműhelye, a bukaresti Teatrul Mic mady-baby.edu c. előadásával érkezik. A darab író-rendezője Gianina Cărbunariu, a kortárs román színház egyik legfontosabb alkotója.
Előadás: November 27-28. 19 óra, Merlin Színház
 
Két orosz előadás is vendége lesz a fesztiválnak.
A világhírű Teatr.doc Fantomfájdalom című produkciója látható majd a Teátrumban. Az előadás Vaszilij Szigarjev darabja alapján készült, aki már nem ismeretlen a magyar közönség előtt. Fekete tej című darabját nagy sikerrel játszotta a Katona József Színház Kamrája Gothár Péter rendezésében, valamint a 2005-ös fesztiválon vendégszerepelt a híres moszkvai Kazancev Központ a Gyurma című művével.
Előadás: December 1. 19 óra, Millenáris Teátrum

A moszkvai Kazancev Központ Jurij Klavgyijev, az orosz drámaírás fenegyerekének darabját, az Én - a géppuskás című előadását hozza el. A fiatal drámaíró szövegei kőkemények és agresszívek: hűen tudósítanak Oroszország árnyoldaláról. Akik jegyet váltanak az előadásra, délután 4-től találkozhatnak a szerzővel, majd 5-től megnézhetik az előadást. Mindkét orosz előadást egy tehetséges fiatal rendező, Irina Kerucsenko állította színpadra.
Előadás: December 2. 16 óra, Millenáris Teátrum


Jurij Klavgyijev

És végül, de nem utolsósorban, a fesztivált megkoronázva Magyarországon először mutatkozik be René Pollesch a Mikor mehetek be végre egy szupermarketbe és vehetek meg pusztán jó megjelenésemmel mindent, amire szükségem van című darabjával és rendezésével. Pollesch már "kultfigura" Németországban, és az európai színházi életben.
Előadás: December 2. 19.30, Új Színház

A külföldi előadásokat magyar szinkrontolmácsolással / felirattal játsszuk. Jegyek már vásárolhatók a színházakban! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Forrás: Kortárs Drámafesztivál

süti beállítások módosítása