Szerető nőd

Azt mondják, disznók tudnak lenni a férfiak, de aztán épp ellenkezõleg is. Mi egy disznó ellenkezõje?

Elfriede Jelinek - Gerzsenyi Bea - Tamás Zsuzsa:
SZERETŐ NŐD
Elfriede Jelinek Kis csukák c. regénye nyomán írta
Gerzsenyi Bea és Tamás Zsuzsa

Narrátor: Margitai Ági
Brigitte: Gergelyi Júlia
Paula: Polgár Lilla

Csák Péter - zeneszerző
Gothár Márton - fotó, film
Fazekas Péter - fénytervező

Rendezte: Gerzsenyi Bea

Előadás időpont és helyszín:
November 24. 20h, KULTEA,
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1051 Budapest, Szent István tér 15.
T: 06 1 375 62 49

Támogatók: Főváros Kulturális Bizottsága, Bakelit
M.A.C., Színházi Dolgozók Szakszervezete


---------------

A férfiak is mind disznók...
Elfriede Jelinek-Gerzsenyi Bea-Tamás Zsuzsa: Szerető nőd

Az egyik ilyen disznó, Knut Ahnuld, a svéd akadémia több mint 80 éves, oszlopos tagja lemondott tisztségéről, amint Elfriede Jelineknek odaítélték a Nobel-díjat. Döntését azzal indokolta, hogy méltánytalannak tartja a díj odaítélését az osztrák írónőnek, akinek regénye jóvátehetetlen károkat okozott az elismerés tekintélyének, s összekuszálta az irodalomról mint művészetről alkotott általános nézeteket is. A vatikáni disznók azon sajnálkoztak, hogy kár volt a Nobel-díjat egy neurotikus nihilistának adni, a disznó olvasók többsége pedig egyszerűen csak megrántja a vállát, s azt mondja, köszöni szépen, de depresszióból önellátó, s a sziporkázó jelineki nyelv ellenére is szívesebben olvas, néz, hall cseppnyivel kevesebb sötét indulatot. De mit tegyünk, ha Jelinek nem tud mást? Tollát, saját bevallása szerint mindig is a bosszú és a gyűlölet vezérelte - amióta csak írni tud, íróasztala mellől háborúzik a normális életet élő emberek ellen, akiktől irigyli a kényelem élvezésének a képességét. Lenézi a férfiakat, felfújt hólyagoknak tartja őket, s gyűlöli a férfitársadalmat, amely elképzeléseit rákényszeríti a nőkre. Ugyanakkor fél is tőlük, a nők között jobban érzi magát. Szívesen lenne leszbikus, de hát szexuális ösztöneinek nem képes parancsolni - mondja.
Előbbiek fényében, azt hiszem, mindenképp súlyos hendikeppel indul, aki Jelinek-műhöz nyúl, hogy át- vagy feldolgozza. Az emberek zöme ugyanis helyből viszolyog tőle. Még nehezebb a helyzet, ha valaki Jelinek-regényt akar színpadra adaptálni, s nemcsak az írónő szövegen is átütő, kíméletlen karizmája, hanem az ismert műfajbeli sajátságok miatt is. Persze, azért ezzel-azzal még tovább lehet nehezíteni a helyzetet: elő lehet kotorni egy több mint 30 éves Jelinek-írást, ízeire lehet szedni, újra összerakni - úgy, hogy közben az író(nő)i szándék és jelenlét ne csorbuljon -, s két kevéssé ismert színésznő szájába adva, párhuzamosan futó monodrámává alakítva a regényt, megpróbálni megmutatni az embereknek, hogy Jelinek húsba vájóan aktuális. Sőt, még vicces is.
Ezen a ponton szeretném leszögezni, nem szeretem, nem tudom Jelineket olvasni. Annak ellenére sem, hogy nem lehet nem elismerni zsenialitását, azt az elképesztő írói tehetséget, amivel minden egyes mondatába képes egy kis nyelvi leleményt s kíméletlen iróniát csempészni. Talán azért nem, mert olyan indulatokat gerjeszt, amit az egyszeri olvasó képtelen elviselni. Ezért inkább letilt, s az emocionális átélés helyett pusztán a sztorival igyekszik megbirkózni, ami viszont önmagában sokszor banális semmi.
Ezért gondolom, hogy a Gerzsenyi Bea rendezte Szerető nőd (Jelinek írta Kis csukák), melyet a rendezőnő és Tamás Zsuzsa kiváló dramaturgiai érzékkel adaptált színpadra, igazi bravúr. Épp csak azt gyomláltak ki belőle, amitől Jelinek elviselhetetlen, s meghagytak mindent, amitől élvezhető és aktuális.
A több mint 30 évvel ezelőtt íródott Kis csukákat, megkockáztatom, ez a darab teszi időtlenné. Mert nem hagyja egyedül a nézőt (ha tetszik, az olvasót) Brigittével és Paulával, hanem finoman és nagyon okosan kézen fogja, s bevezeti a jelineki valóságba. Picit tehát manipulál, de épp csak annyira, hogy a felgyülemlő indulatok ne vigyék holtvágányra a közönséget. Megmaradjon a ritmus, és vele együtt a harmónia. Gerzsenyi Bea és Elfriede Jelinek közös darabja olyan, mint egy egyenletesen pulzáló táncjáték vagy visszatérő elemekkel tarkított, lüktető zenemű, melyet hol a két szereplőnő (Gergelyi Júlia és Polgár Lilla) egymás mellett futó, egymásra a regényben soha, a színpadon egyetlen egyszer reagáló monodrámája, hol a Csák Péter komponálta zongoramuzsika, hol pedig Gothár Márton díszletet (is) adó videomunkája tart össze, árnyal, értelmez. Épp csak annyira, hogy a néző ne azt érezze, a szájába van rágva a történet, hanem hogy a végén az arisztotelészi ráismerés katartikus örömével, s büszkeségtől dagadó keblekkel távozhasson: érti a kortárs színházat és Jelineket. Az átgyomlált szöveg, a ritmus és a különféle multimédiás eszközökkel jól behatárolt mederbe vetett gyöngyöket a disznók elől a darab narrátora, Margitai Ági (egészen pontosan éterien érces puszta hangja) kapkodja fel, hogy hol Paulával, hol Brigittével fiktív párbeszédbe elegyedve, kegyetlen gúnnyal és leplezetlen iróniával, mintegy sorsalakító párkaként felfűzze azokat, s a gyöngysort a darab végén jelképesen, emlékeztetőül, a néző nyakába akassza. Ismerik ezt a szép országot? - teszi fel a keretadó kérdést a darab elején, s végén. A szelíd dombok között, idilli tájon, kúpos melltartót varró, békésen korlátolt nők reménytelen harcát a csúnya, buta, iszákos, favágó, asztalos, szatócs, böllér! férfiakért? Vagy a szép, buta, iszákos, favágó, asztalos, szatócs, böllér! férfiakért? Erich egy szar, és nincs jövője. Heinz szintén egy nagy szar, de neki van jövője. Paula buta liba, és nincs jövője, Brigitte kevésbé az, de legalább van Heinze, és vele együtt jövője: egy elektroszaküzlet! Ez a szép, idilli és korlátolt, fenyvesekkel és csillogó tetőkkel keretezett táj akár itthon is lehetne. Sőt, e szép, idilli és korlátolt, fenyvesekkel és nem annyira csillogó tetőkkel keretezett táj, melyben a nőknek nagyon is meg kell gondolniuk, hogy mikor mondanak nemet, nehogy elússzon a boldogság, itthon van. Harminc, százharminc, kétszázharminc éve. Harminc, százharminc, kétszázharminc évre előre. Jól ismerjük.

Csejtei Orsolya
Pesti Műsor, 2007. március 28.

Forrás: Litera