Frissen facsart narancslé

"Kortárs plazmajáték" áramoltatására és színezésére szövetkezett a KoMa Társulat öt ifjú színésztitánja. A nézõ eleve a rokonszenv szemüvegén át tekint a kezdeményezésre az elsõ magyar gyárszínház, a Bakelit Multi Art Center szanált székekkel és egyéb alkalmatosságokkal teleszórt kávézójában, a produkció azonban nem szorul mentségre, ízletes és sodrón lendületes, fogyasztásának feltétele, hogy ne titánok harcát várjuk tõle.

Garaczi László

Garaczi László Plazma című drámája nem hatol a romlott budapesti sejtek fortyogó plazmájának mélyére, inkább a membrán szintjén parodizál. Bármilyen jelentés tapadjon is a "címszereplőhöz": citoplazma, vérplazma, médiaplazma, a személyiség alaktalan volta, a szerző csupán humoros skicceket vázol fel a lassan csordogáló, alattomos huszonegyedik századi haláltáncról. Éppen a plazma polipszerű nyúlékonysága az oka annak, hogy a megannyi irányba tapogatózó karok megfullasztják a drámát. Súllyal bíró helyzetek helyett könnyed helyzetgyakorlatok sorjáznak hát: letörhetetlen optimizmussal recsegő rádiós műsorvezetők, magánéleti válságáról csacsogó szőke cicababa, e magánéleti válságot kirobbantó megunt barát öngyilkossági kísérlete, a hivatalosan "anyagmozgatóként", informálisan betörőként dolgozó édesapa és lánya közötti kínos beszélgetés, csecsemők elcserélése (valójában el nem cserélése) a kórházban rádiós április tréfa gyanánt stb. A jelenetek plazmaként egymásba folynak, a színészek egyik karakterből a másikba szivárognak.
A Bakelit Multi Art Center szűkre és nem színházra szabott előterében tehetségesen, szellemmel és energiával telten kavarog a KoMa sejtalkotója. Életkoruk okán értő tolmácsolásban prezentálják a sokszor akaratosan modern, de pofátlan természetességgel megszólalni képtelen szöveget. A rádiós műsorvezető Mohait alakító Ötvös András olyanképpen hevesen és valószerűen semmitmondó a semmitmondóan megírt média-frázisok ellenére is, hogy bármelyik helyi éterkalóz helyébe léphetne. Az ő zúzóenergiájával éppen ellentétes impulzusokkal dolgozik Zrínyi Gál Vince az univerzális Balla szerepében: nyugodtságával és tömör erejével az előadás tartóoszlopa. Ennek ellenére éppen az ő halmazállapota a legváltozékonyabb: borús múltú édesapából virtuózan idomul elcserélt gyerekes ifjú apává és kommandós mentőangyallá. Jaskó Bálint (szintén rádiós műsorvezető) jézusi alkatából fakad az őstermészethez megtérő médiaféreg figurája. Éterien lebegi végig a Mohács remix című városébresztő szuperprodukciót, majd hátrahagyva plazmatévéjét és kenyéradó gazdáját, a világi hívságokat levedlett molylepkeként reppen a naplemente fénye felé. Apoteózisa nem katarzis, a médiadzsungelből való távozásának nincs valódi súlya: a zűrtől és a hátrahagyott űrtől nem zökken helyre a tébolyult világ rendje. A Rékát és Borit alakító Jelinek Erzsébet és Patocskai Katalin tisztességesen és humorral zongorázzák végig a női lét megannyi, komoly és komolytalan regiszterét: a megértésbe beleszürkült barátnőt, az álsirámait keseregve csacsogó, minden ízében mai lányt, a groteszk, kórházi fekete komédiába bonyolódott kismamát, a bulvárhíreken tompán bugyutára edzett rádiós bemondónőt, az anyagmozgatói valóság elől a fantáziavilágba menekült kislányt.
Kivételesen erős pillanat, amikor Zrínyi Gál Vince plazmatévét meglovasított apafigurájának elméjében összeállnak a kirakós játék elemei: bekábelezték az életét, nyomon követték morálisan és jogilag igencsak támadható lépéseit, megnyomorítva, sőt ellehetetlenítve ezzel a létezését. A játék elevensége és bravúrossága miatt emelkedik ki az áprilisi tréfa áldozatául esett kis család esete: ifjú anya, ifjú apa, narancsgyermek. Nem tévedés: a narancs egyetlen kellékként számos funkcióval bír a játékban. Legmulatságosabban kétségkívül az elcserélt kisdedet alakítja, amikor a kórházban a műsorvezetők indítványozására panaszt tevő párok burleszkbe fajult, narancsdobálással ízesített háborújában mint pórul járt csecsemőt - csattanóként - kifacsarják. "Narancsgerezd a tejszínhabon" a színészek által előadott számos vokális dalbetét is: az olajra lépett villáról és késről, a város- és holdjáró Szuttyról, kaki ország kaki királyáról.
Az előadás színlapja nem jegyez rendezőt, ami közös alkotófolyamatot sejtet. A rendezői kéz hiánya azonban ebben az esetben nem feltétlenül vált a produkció javára. Részben az ötletek zabolázatlansága és eltérő minősége vezetett ahhoz, hogy a plazmát nem csupán címében, de dramaturgiai halmazállapotában is hordozó dráma még tovább nyúlt. Stílus híján, dacára az impulzív alkotói energiáknak, egységében nem válik erőssé az előadás, inkább frissességgel és hittel véghezvitt színházi gyakorlatok sorának hat. A médiavilág látszólag ártalmatlan, valójában álságos támadása, mindent és mindenkit beszippantó örvénye nem fedi fel igazi ördögarcát a plazmajátékban. Ezért a megengedő, ám semmiképpen nem béklyózó rendezői terelés és iránymutatás nem lett volna kárára az előadásnak. Az sem világos, hogy a (mégiscsak létező) koncepció részét képezte-e a zsúfolásig megtelt kávézó, illetve az ebből adódó rossz látásviszonyok. (A színészek ugyanis a tér minden zugába becsorognak, nézők és kávéházi asztalok között, mellett és fölött játszanak.) Feltételezhetően nem, így egyrészt örvendetes, hogy a fiatalok nem bíztak túlontúl és hivalkodva saját sikerükben, másrészt örömteli a tény, hogy mégis sokakat vonzottak a bakelitgyár elfekvő zugába rejtett kulturális egységbe. Vállalkozásuk üdítő, vitamindús, téli színházcsömör ellen kiváló orvosság. A narancsízű plazmában lelt magokat pedig köpjük ki távozáskor a gyár udvarán.

Halász Glória

-------------

Garaczi László: Plazma

Mohai: Ötvös András
Fábián: Jaskó Bálint
Balla: Zrinyi Gál Vince
Réka: Jelinek Erzsébet
Bori: Patocskai Katalin

Dramaturg: Róbert Júlia
Zene: Czabán Gábor, Futó Balázs
Producer: Erős Balázs